„Mi magunk tehetünk legtöbbet az önértékelésünk erősítéséért”

Kozma-Vízkeleti Dániel kiképző család-pszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus február 6-án a Kezünkben a Jövő Alapítvány Mentálhigiénés Műhelyének meghívására érkezett Beregszászba a közelgő Házasság Hete alkalmából. Mivel családokkal és párokkal foglalkozik, így most különösen aktuális volt a mondanivalója.

– Milyen témával, üzenettel érkezett hozzánk Kárpátaljára?
– A közönség előzetes megkérdezése révén az önbizalom, az önértékelés és kapcsolataink lett az a témakör, amely iránt legtöbben érdeklődtek. Ezért előadásom során erről beszéltem. Ennek a legfontosabb tanulsága talán az, hogy mi tehetünk legtöbbet az önértékelésünk erősítéséért, a saját önbecsülésünk fejlesztéséért, és ebből kifolyólag a kapcsolataink javításáért. Ezt pedig úgy valósíthatjuk meg, hogy összegyűjtjük a ránk vonatkozó építő visszajelzéseket és elhisszük azokat, közben pedig nem feledkezünk meg a körülöttünk élőkről sem: biztatjuk őket, elmondjuk nekik elismerésünket, mert ez majd visszaszáll ránk.

Második nap műhelymunka keretében olyan személyekkel találkoztam, akik maguk is a segítő szakmában dolgoznak. Ennek az estének a témája „A segítőnek ki segít?” volt.

– Milyen problémákkal fordulnak leggyakrabban Önhöz?
– Két fontosabb csoportra oszthatom a hozzám fordulókat. Az egyik eset, amikor a kapcsolat szorul javításra: nem úgy működik a szexualitás, nincs már az a vonzalom, mint az elején megtapasztalták. Ez egy természetes folyamat, de sokan megijednek a krízisektől. Vannak, akik akkor jönnek, amikor már komolyabb a válság, de ilyenkor is orvosolható a probléma.
A másik irány: ha a családban valakinek pszichoszomatikus vagy lelki nehézsége támad. Ilyenkor nagyon fontos és hatékony, hogyha az egész család részt vesz a terápián, hiszen a családnak van egy többlet rálátása, és minden családtag hozzá tud adni valamit ahhoz, hogy közelebb kerüljenek a probléma megoldásához.

– Egyetemen is tanít. Hogyan látja, a fiatalok manapság milyen problémákkal küzdenek leginkább?
– Nem szívesen lennék most egyetemista. Az az életstílus, amelybe a mai fiatalok beleszülettek, nem igazán kedvez a tanulásnak, az elmélyülésnek, a lecsendesedésnek, az önreflexiónak. A kultúránk fölgyorsulása próbára teszi a figyelés képességét. A hír- és egyéb műsorok tempója olyan gyors, hogy hagyományos hozzáállással lehetetlen azt követni. Az esti mesében is tizenhét másodpercenként kell valaminek történnie. Az életünk nem szokott ilyen lenni. Klienseimnek szoktam javasolni, hogy egy napig vagy a nap egy bizonyos órájában minden teendőjüket végezzék fele olyan tempóval, mint ahogyan szokták. Majd ezután figyeljék meg, milyen hatással van ez rájuk.

Úgy gondolom, hogy a mai fiataloknak nem lesz könnyű dolguk az alkalmazkodással, hiszen ez éppen az a generáció, amelynek a szülei jónak látták, ha a gyereket nem korlátozzák semmiben. Ugyanakkor minden korban a szülők, nagyszülők elmondják újra és újra, hogy ezek a mai fiatalok mennyivel nehezebb generáció hozzájuk képest. Úgy hiszem, hogy most is sikerül találni valamilyen megoldást, hiszen valamit mindig kitalálunk. Mindig van rá lehetőség, hogy ki-ki megtalálja életében azt a vezérfonalat, azt a spirituális lelki irányítást, amely támpontként szolgál.

– A spiritualitás, a hit milyen szerepet játszik egy krízissel küzdő ember életében?
– Krízisben, kilátástalan helyzetben a hit a legjobb erőforrás, kiváló kapaszkodó abban az esetben, ha tényleg megélt hitről van szó. Értelmet adhat a valóban nehéz helyzeteknek. Biztatást nyújthat, reményt adhat az elviselhetetlennek tűnő helyzetekben. Amint a nemrégiben elhunyt Placid atya fogalmazott: feladata volt a szibériai munkatáborban is. Tehát a hit által a legnehezebb helyzetből is kijöhetünk. A krízis egyébként egy görög szó és „döntést” jelent. Mi általában félünk a válságoktól, amelyek az élet kikerülhetetlen állomásai, döntési lehetőségek. Hiszen ha nagyon rossz az életünk, akkor dönthetünk arról, hogy máshogy legyen. Máshogyan akkor lesz, ha mától, holnaptól valamit másképpen csinálunk.

– Egy napja van Kárpátalján. Milyennek látja az itteni embereket?
– Bejártuk a piacot, a belvárost, azokat a helyeket, ahol zajlik az élet. Az elkapott félmondatokból, beszélgetésekből azt látom a helyieken, hogy az olykor nagyon rossz körülmények ellenére dolgoznak, küzdenek, a legnehezebb helyzetből is kihoznak valami jót. A problémák ellenére megszervezik az életüket. Ha kevés a pénz, vállalnak még plusz munkát, ha nem jár a busz, megszervezik másképpen az utazást. Feltalálják magukat. A nehézségek találékonnyá teszik az embereket. Sok bizakodó és mosolygó arcot láttam, ami például Budapesten a metrón nem gyakori jelenség. Azt hiszem, sokat lehet tanulni az itt élő emberektől.

Bundáné Fehér Rita