Hétköznapi történetek

50

Az örömhír hirdetése – hétköznapi történetek 

A PÉNZTÁROS

Az egyik ABC-ben akartam venni valamit. Zárás előtt már csak egyetlen kassza volt nyitva. Hosszú sor toporgott, morgolódott előtte. Elibém préselődve szálegyenes, ápolt öregúr szorongott, kezében a drótkosárral, benne némi vacsorára valóval. A gyötrött arcú pénztárosnő úgy csapkodta a billentyűket, számolt, mint aki gépe csattogó alkatrésze. Fel sem pillantva, szögletesen, villámgyorsan, de láthatóan ereje végére érve lökdöste tovább a leblokkolt kosarakat.

Éppen az előttem álló úrét bökte tovább, aki megszólalt (kemény szóra vártam):

– Milyen ügyes. Köszönöm. Aludjon jól ma – s kilépett a sorból.

A pénztárosnő felkapta a fejét. Hálás mosolyából már csak nekem jutott egy villanásnyi. Hirtelen megfiatalodott; a Gép helyett nő lett ismét.

EGY BETEG BARÁTOMNAK,

akinek nem sok kapcsolata volt Istennel, egyházzal, elérkezett utolsó néhány hete. Addig is látogattam, biztatgattam, sőt eltréfálkoztam vele, s vittem, amit ilyenkor szokás: gyümölcsöt, kompótot, süteményt. De a rossz hír hallatára – nem kis szorongással – elővettem az evangéliumot, s vagy három alkalommal felolvastam belőle és eldadogtam egy imát. Közvetlen a halála előtti napokban is. Amikor felnéztem a Bibliámból, láttam: könnyes a szeme. Csak ennyit mondott:

– Miért ilyen későn…

Azóta tudom, hogy az örömhírt nem szabad a végére hagynom.

AHOGY LEHET

Hazafelé, Pest felé kattogva zötykölt a vonat. Meredten bámultam ki a poros, eső csíkozta ablakon. Vágtattak a fák és a telefonoszlopok. Egy-egy akácosba bújó tanya gémeskútja tűnt el a távolba. Csak anyám könnyes arcát láttam és apám meggörbedt hátát, ahogy búcsúzáskor befordul a rozzant kiskapun.

Szolnokon sokáig állt a vonat. A Pestről jövő gyorsra vártunk. Amikor a vonat megállt mellettünk, néhány karnyújtásnyira ablakomtól egy szöszke kislány könyökölt a szemben lévő gyorsvonat ablakában. Egyik kezében játékkutya, a másik keze a leeresztett ablak peremén. Engem nézett. Amikor vonatunk megindult, rám nevetett és integetett. Néhány másodpercig láttam még rebbenő ujjait. Tétován visszaintegettem én is. Akkor oldódott csak a mellemet markoló görcs.

Azóta akinek csak tudok, integetek, integetek… INTEGETEK…

Kinek így, kinek úgy. Ahogy lehet.

A PESTI SZAMARITÁNUS HISTÓRIÁJA (LK 10,30-37 NYOMÁN)

Botránkozás ne essék, de majdnem imigyen történt. A hithű pesti ember, aki segítvén segített, ahol tudott, egy szombati napon beült az ő Ladájába, hogy a Pestről Gödre vezető úton kertecskéjébe menjen. Elindult, hogy megkapálgassa azt, és fáiban, bokraiban gyönyörködjék, amelyek gyümölcsöket teremnek majdan neki.

Elhagyván a Megyeri Csárda házat. az út kanyarulatában, a nagy fa tövében egy ifjút látott, aki arcán feküdött, rojtos farmer mezében, tépett trikójában. Olybá tűnt neki, mint akit elütöttek és sorsára hagytak.

Az volt ama kanyar, ahol autósok gyakran emberek életét vették, vagy megsebesítvén vérükben hagyták őket.

A pesti szamaritánus leállítván Ladája motorját, mentőládikájával az ifjúhoz lépett, hogy sebeit megtisztítsa, s azokat bekötözvén kórházba vigye őt. Ám nagy csodálkozással látta, hogy nincsenek vérző sebei. Megérintette annak homlokát, s az ifjú imigyen szóla hozzá: – Hagyj aludnom -, majd ismét behunyta szemeit.

De ama szamaritánus unszolására újból kinyitá azokat és elmondá, hogy járt arra már egy pap, kinézett autója ablakán; részegnek gondolván őt – tovább hajtott útján, így tettek utána sokan mások. Mind békében hagyták őt feküdni a földön.

Ám a pesti szamaritánus letérdele mellé, azzal biztatta az ifjút, hazavinné a szülői házba.. Amikor az hallgatott, tovább kérdezgette sok jó szavakkal bajáról. Mire az megunván annak zaklatását, azt válaszolta neki:

– Minek állanék fel, ha feküdhetek? Minek nyissam ki a szemeimet, amikor a semmit látom velük? Minek mennék haza, amikor észre sem vennék? Minek tegyek valamit, amikor nincs miért?

Majd arra kérte a szamaritánust, hagyja őt békén. Ne vegye fel a Ladájába, hanem menjen az útjára.

Ám az leült mellé és megfogván annak kezét, imigyen beszélt hozzá:

– Kelj fel, mert minden emberből csak egyetlenegy él a Nap alatt. Nem tehetem meg azt, amit neked kell megtenned. Nem szólhatom azt, amit neked kell szólanod. Nem kereshetem meg azt, akihez neked van küldetésed, hogy megbátorítsd őt és elmondd neki, amit én szóltam teneked.

Mire az ifjú ezt kérdezte:

– Hogyan tehetném mindezt, amikor erőtelen vagyok?

A szamaritánus pedig azt mondotta neki:

– Ha megmozdulsz, már fel tudsz ülni. Ha felülsz, már fel tudsz állni: ha felállsz, már el tudsz indulni; ha elindulsz és megkeresed, akihez küldetésed szól, és át tudod adni az üzenetet, akkor meggyógyul a te lelked és meggyógyul annak a lelke is, míg mindezt megcselekszed. Ezért kelj fel, és ekképpen cselekedjél.

Az felkelvén felkelt, és akképpen cselekedett, amiként megmondatott neki.

Gyökösy Endre
Mai példázatok c. könyvéből