Istennek pont én kellek A szentségimádásról

63
ujtas-2015-5-26

„Isten a szív csendjében beszél. Isten a csend barátja, és nekünk hallgatnunk kell őt, mert nem a mi szavaink számítanak, hanem az, amit ő mond nekünk” (Teréz anya ). Ha nem időzünk az Úr előtt, ha nem „fürdőzünk” az ő jelenlétében és szeretetében, akkor elapad a szívünkben az öröm, s akkor nem leszünk hiteles hirdetői az örömhírnek. Ha nem hallgatjuk meg, amit mond nekünk, akkor a saját elképzeléseinket kezdjük megvalósítani, és nem az ő országának építői leszünk.

 

„Nagy vágyam teljesült, amikor évekkel ezelőtt eljutottam Paray-le-Monialba, abba a kis városba, ahol az Úr Jézus Alacoque Szent Margitnak szíve végtelen szeretetéről beszélt, és arról a fájdalomról, hogy az emberek elhanyagolják őt. Abban a kis kolostorban ma is zarándokok százai imádkoznak a kitett Oltáriszentség előtt.

Késő este volt, az esti program 11 órakor ért véget, több napja nem aludtam ki magam, nagyon fáradt voltam, de mindenféleképpen szerettem volna az Oltáriszentség előtt imádkozni. Mindig rengeteg erőt merítek az Úr előtti imából, de ezen az estén annyira fá- radt voltam, hogy nem tudtam figyelni az Úrra.

Mivel még el is szundítottam, úgy döntöttem, hogy jobb, ha elmegyek aludni. Mielőtt kiléptem a ká- polna kapuján, visszafordultam, hogy bocsánatot kérjek, ami- ért egy órát sem tudok vele virrasztani. Ekkor a szívemben meghallottam egy mondatot: »Maradj veujtas-2015-5-17lem!« Nagyon erős volt ez a hívás, de mivel egyszer már elaludtam, úgy véltem, nincs értelme maradni. Mondtam is az Úrnak, de ő megint kérte: »Maradj velem!« Tovább próbálkoztam: »Jézus, nézd, mennyien vannak itt, zsúfolásig tele van a kápolna.« De ő újra csak azt mondta: »Maradj velem!« A hangjában nagy volt a magányosságból fakadó vágy. Szinte könyörgött, hogy maradjak vele. Maradtam, sőt beljebb mentem, és nagyon hoszszú időn keresztül ott voltam. Nem aludtam el. És akkor meg- értettem, hogy nélkülem, az én szeretetem és jelenlétem nélkül ő magányos. Megértettem, mennyire szeret, mennyire vágyakozik arra, hogy időt töltsek vele. De az is bizonyos, hogy ez a hívás nemcsak nekem szól, hanem mindannyiunknak! Az Úr nem tömegben gondolkodik, hanem bennünk, személyekben. Neki nem imádkozó tömeg kell, hanem én, és mindenki, akit megteremtett. Ebben az imában megéreztem, mit jelent szívének szeretete: nagyon vágyik rám – az Isten az emberre.

Azóta igyekszem minden alkalmat megragadni, hogy vele találkozhassam a szentségimádásban. Nem zavar, ha fáradt vagyok, ha kevés az időm, ha a hangulatom rossz. Az sem zavar, ha elkalandozik a figyelmem, vagy ha nincsenek magvas gondolataim. Hiszen őt sem zavarja. Egyszerűen ketten vagyunk, és ez pont elég.”

Az Oltáriszentség előtt sokszor nem tudjuk, hogyan viselkedjünk, mert a világ ma azt sugallja, hogy a „semmittevés” időpocsékolás, szemben a hasznot hajtó tevékenykedéssel.

Pedig – Varga László atya szavaival – „a legnagyobb dolgok akkor történnek, amikor igazából nem csinálunk semmit, hanem csak megpróbálunk teljesen belehelyezkedni” Isten jelenlétébe.

Madocsai Bea cikke alapján (forrás: Família magazin, 2005. májusi szám)