Jacopone da Todi – Az örvendező Szent Szűzről

56
Karacsony1

Áll az édes Istenanyja,
Öröm arcát fénybe fonja,
Úgy ringatja kisfiát,
A jászolra hajladozva,
Örvendezve, vigadozva,
Szent ujjongás hatja át.

 

Ó mi nagy volt ama drága
Szeplőtelen boldogsága
Egyszülött szent Magzatán!
Ó mi büszke, ó mi boldog,
Hogy repesett, hogy mosolygott,
Szívéből szakadt Fián!

Ki nem örül, melyik ember
Ilyen édes érzelemben
Látva olvadozni őt.
Ki nem vígad Máriával,
Hogyha nézi Szent Fiával
Játszani a Szent Szülőt.

Népe bűnét hogy lemossa
Látja barmok közt lakozva,
Gőgicsélni Jézusát.
És fogadni dideregve
Nyomorult alomba fekve
Pásztorok imádatát.

Ám a Jászol kisdedének
Angyalajkon édes ének,
Boldog ének zengedez,
Ifjú lányok, roskadt vének
Állnak ottan, s nem beszélnek,
Csak a szívük gerjedez.

Szeretetnek szent kútfője,
Add, hogy az öröm verője
Süssön át a lelkemen.
Hogy szívemben lángra kelne
Krisztusomnak szent szerelme,
Segíts neki tetszenem.

Kérlek, Szűzanyám, esengve,
Jól bevéssed én szívembe
Anyaságod sebeit,
Az egekből érkezettnek,
Ki széna közt született meg,
Osszam meg gyötrelmeit.

Add meg kérlek, hogy míg élek,
Együtt örvendezzek véled
Kicsi Jézuskád előtt,
Hozzá bújjak; míg a földön
Száműzésemet kitöltöm,
S mint Te, úgy szeressem őt.
Így szeresse minden ember,
E szent vággyal olts be engem,
Ebből szívjak szent erőt.

Dicső Szűze szent szűzeknek,
Hadd ízleljem kelyhedet meg.
Add karomba kicsikéd,
Hadd ringassam Őt ölemben,
Ki azért lőn földi ember,
Hogy a halált zúzza szét.

Add hogy benne elmerüljek,
Szent mámorba részegüljek
Nála ülvén veled én.
Így ha látnám, így ha égnék,
Elhallgatna minden érzék,
Már csak Jézust érzeném.

Szent Fiadnak tarts meg engem,
Hogy a hitben, kegyelemben
Végig állandó legyek.
Hogyha testem halni mégyen,
Lelkem akkor a nagy égben
Fiad Arcát lássa meg.

Szeretői jászolodnak
Mind a jámbor pásztoroknak
Népével virrasztanak
Kérd hatalmát szent Fiadnak,
Minden választottaidnak,
Hogy elébe jussanak.