Jövőnk a gyermekektől függ – Katolikus óvoda nyílt Munkácson

951

Ötven férőhelyes magyar óvodát nyitott Munkácson a római katolikus egyház. A kezdetben csak 30 százalékban kész ingatlan megvásárlásához és az építkezéshez 73 millió forinttal járult hozzá a magyar állam. A Munkácsi Szent József Óvoda katolikus szellemben kívánja nevelni a gyerekeket, az intézmény fenntartását pedig magára vállalta Munkács városa. Az óvodát szokatlan módon kétszer avatták fel, január 8-án Munkács város vezetőivel, majd január 11-én a magyarországi támogatókkal ünnepeltek az óvoda dolgozói, a gyerekek és a szülők. A gyönyörű, modern új óvodába már a januári indulásakor 40 százalékos volt a túljelentkezés, így azonnal kialakult egy várólista.

Január 11-én, a magyar óvoda második átadóünnepségére dr. Grezsa István, a magyar kormányt képviselő miniszteri biztos, valamint Buhajla József ungvári és Szilágyi Mátyás beregszászi magyar főkonzulok, Majnek Antal, az egyházmegye püspöke, valamint Munkács magyar középiskoláinak és magyar társadalmi szervezeteinek vezetői látogattak el. Az új óvoda kollektívája, a gyerekek és a szülők mellett jelen voltak még a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye eddigi tíz óvodájának vezetői is.

A gyerekek számára csak négy nappal korábban megnyitott óvodába érkező vendégeket Makajev Andrea óvodavezető köszöntötte, majd a szalagok átvágását követően Majnek Antal megyéspüspök megáldotta a nagyon szép, korszerű, környezetbarát fűtésrendszerrel ellátott új óvodát.

Dr. Grezsa István miniszteri biztos köszöntőbeszédében hangsúlyozta: „Ahhoz, hogy mi megmaradjunk magyarnak, és egyáltalán az európai kultúra megmaradjon, nélkülözhetetlen, hogy keresztény hitünket tartsuk meg és őrizzük meg. Ebben olyan lámpás intézmények, mint a most átadott Munkácsi Szent József Óvoda, utat mutatnak…”

Majnek Antal, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye püspöke emlékeztette a jelenlévőket: „Az egyház, az emberiség és a város jövője is a gyerekektől függ. Emiatt nagyon fontos a gyerekek elfogadása, szépre nevelése. Nagyon remélem, hogy ez az óvodánk az eddigi tíz után a szülőket is segíti majd a gyermekek katolikus keresztény nevelésében, hogy ennek az országnak és az egyháznak is jó polgárai, tagjai lehessenek. Hisz, ahogy Szent Ágoston mondta: Az Isten országát kell építenünk itt a földön, az Isten városát”.

Fehér Ferenc, az egyházmegyei Szent Márton Karitász igazgatója elmondta: a munkácsi magyar katolikus óvoda létrehozásának ötlete már húsz évvel ezelőtt felmerült, a megvalósítás végül a magyar kormány óvodafejlesztési programjának jóvoltából vált lehetségessé. Három év alatt sikerült létrehozni az intézményt, hisz egy körülbelül 30 százalékban elkészült, épp csak tető alá hozott épületet vásároltak meg Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával. Az óvodafejlesztési program anyagi támogatásának és a Szent Márton Karitász önkénteseinek köszönhetően sikerült azt csodálatos óvodává alakítaniuk. Az épület korszerű, környezetbarát légszivattyús és napkollektoros fűtést kapott.

A gyerekek szép táncos, dalos műsorral köszönték meg a támogatóknak az új óvodát, majd végül szüleikkel és a vendégekkel együtt megnézték a Panov apó című bábjátékot, amelyet az egyik óvónő, Hanykovics Ludmilla és csoportjának gyermekei mutattak be azzal a nem titkolt céllal, hogy a szórakoztatás mellett a gyerekek számára befogadhatóvá tegyék az evangéliumot.

Az óvoda átadását követően a Munkács melletti Pósaháza község cigánytáborában lévő római katolikus cigány közösségi házba igyekezett Majnek Antal megyéspüspök és Fehér Ferenc karitászigazgató a magyarországi vendégekkel. A közösségi házban látványos, Jézus születését bemutató színdarabbal igyekeztek a cigány gyerekek megköszönni a számukra épített játszóteret az anyaországi vendégeknek.

Majnek Antal püspök úr elmondta, hogy húsz éve kezdődött a római katolikus misszió a pósaházi romák körében. A jelenlegi két önkéntes a hitoktatás mellett a házi feladat elkészítésében is segít a gyerekeknek. A szomszédos konyhából pedig mindennap 120 gyerek kap meleg ebédet.

Végül a gyerekek nagy örömére Grezsa István miniszteri biztos és Majnek Antal megyéspüspök ünnepélyesen átadták a magyar támogatásból létrehozott új játszóteret, melyet a gyerekek a tízcentis hóréteg ellenére azonnal birtokba is vettek.

Badó Zsolt

Karpataljalap.net

Előző cikkImaoldal
Következő cikk„Ne csak az érzelmeknek tulajdonítsunk jelentőséget karácsonykor” – Interjú Makláry Ákossal