Kapisztrán Szent János, a hit rendíthetetlen katonája

66

A hit évének elején talán kézenfekvő, hogy a hit ama tüzes lelkű, rendíthetetlen bajnokára figyeljünk, akinek emléke vidékünkhöz is kötődik. Akit bár három nép is magáénak vallhatna, a hálás emlékezet mégis magyar földön őrizte meg legendás alakként, ahogyan szentté avatásáért is a magyarok tettek a legtöbbet, s e nemzet választotta katonasága védőszentjéül is.

Korának egyik legnagyobb jogtudósa Dél- Itáliában, a mai Abruzzi tartomány egy kis falujában, Capestranóban született 1386. június 24-én, valószínűleg német származású szülőktől. A perugia-i egyetemen szerzett jogi doktorátust, majd csakhamar Nápoly bírája lett. Egy perben igazságtalan ítéletre kényszerítették, ezért lemondott. A nápolyi király azonban a 26 éves Jánost Perugia kormányzójává tette. Élete igazi fordulatát mégis egy Perugia és Rimini közötti háború okozta, amikor Kapisztránt hónapokra börtönbe vetették.

Itt következett be mély megtérése, s e tüzes lelkű, harcos szellemű, művelt férfiú 30 évesen – hátat fordítva a sikeres pályának – belépett az akkor induló szigorúbb (obszerváns) ferences rendbe. A teológiát szentéletű rendtársánál, Sziénai Szent Bernardinnál tanulta, és 34 évesen pappá szentelték. Kapisztrán szerzetesként is jogász maradt. Ferences rendjének megreformálásában, szigorúbbá tételében hasonló szerepet töltött be, mint Avilai Szent Teréz és Keresztes Szent János a kármelita rendben. Ő alkotta meg az obszervánsok új szabályzatát, amely a Szent Ferenc adta Regula magyarázata volt. Egyik fontos tétele: a szegénység elkerülhetetlen érték, a tökéletesség mégsem a szegénységben rejlik, hanem a szeretetben. A formálást viszont saját magán kezdte. Életét szigorú fegyelemmel zárta körül, komoly küzdelmet folytatva önmagával.

Alvásra mindössze három-négy órát szánt, napjában csak egyszer étkezett, minden böjtöt szigorúan megtartott. Számtalan utazását nagyobbrészt gyalog és mezítláb tette meg, puszta földön aludt, és örömet talált bármi szolgai munkában is. Rendtársainak azt írta: „Nem lehet senkit megkoronázni, aki nem győzött; nem győzhet az, aki nem harcolt; nem harcolhat az, akinek nincsenek ellenségei és kísértései”. Nem csoda, ha már életében legendák övezték az aszketikus szerzetest. Hamarosan fontos pápai megbízatásokat is teljesített, egyfajta szürke eminenciásként német, osztrák, cseh és lengyel területeken. Száznál többre becsülik az általa alapított rendházak számát. Bármerre is vezetett útja, szünet nélkül, mindennap prédikált. Európa-szerte híressé váltak latin nyelvű, tüzes prédikációi, amelyeket ezrek hallgattak. Élőszóval vagy írásaival egyformán meggyőzni, tanítani, megrendíteni akart. Élete utolsó szakasza és hősies önfeláldozása Magyarországhoz köti. Kapisztrán éleslátóan felismerte, hogy Európa és a kereszténység jövője Magyarország megsegítésén múlik, ezért leveleiben Európa hatalmasait erre buzdította. Végül 1455-ben, hetven évesen, a keresztes hadjárat megszervezésének pápai megbízatásával érkezett Magyarországra. A szent aggastyán mély hite, csodálatos energiája és páratlan szónoki ereje huszonhétezer főnyi sereget toborzott össze és vezetett el a csodával határos nándorfehérvári diadalhoz, amely a hit győzelme és Kapisztrán életművének megkoronázása lett, s amely megmentette az országot s egész Európát a töröktől. Isten hatalmas kegyelme iránti hálából és örök emlékezetül III. Kalixtusz pápa elrendelte Urunk színeváltozásának ünnepét (augusztus 6.), és szokássá tette a déli harangszót. Kapisztrán utolsó szeretetszolgálata barátjának, a halálosan beteg Hunyadi Jánosnak ápolása lett. A pestis végül őt is magával ragadta 1456. október 23-án, a szerémségi Újlak (ma: Ilok, Horvátország) ferences kolostorában, ahol azonnal megkezdődött a csodás gyógyulások sorozata is. Sírja valóságos búcsújáró hely lett. Szentté avatási eljárását azonnal kérték, de a későbbi török hódoltság megakasztotta azt. Az újlaki kolostor is csupán ötvenhárom évig tartó nyugalmat biztosíthatott szentünk számára. A török veszély megújulásával a ferences káptalani gyűlés az ereklyék biztos helyre való átmenekítéséről döntött, s a kiszemelt hely a távoli, ugocsai Nagyszőlős lett. A ferences hagyomány mindmáig azt tartja, hogy Kapisztrán koporsóját valóban a középkori szőlősi rendházba menekítették, ahol a reformáció korában összetöretett és a vár kútjába dobatott. A későbbi kutatások nem vezettek eredményre, végső nyughelye tehát mindmáig ismeretlen.
1690-ben boldoggá, majd 1724-ben szentté avatták. Közbenjárását tehát ma is kérhetjük, hogy a lelki ellenség minden cselvetésén ma is győzelmet arassunk.

Összeállította: Riskó Mariann