Kirándulás a Wekerle-telepre

960

A Munkácsi Szent Márton Székesegyház Gyermek- és Ifjúsági Kórusával látogatást tettünk Budapest-Wekerle-telepre, ahol a Szent József templom „Angyali Kar”-a látott vendégül minket. Pénteken este – a hosszú út után – vacsoraidőben érkeztünk meg. Ezt követően a wekerlei kórussal volt egy próbánk, előbb a capella, majd a templomban orgonakísérettel.

Az ismerkedős estét sütizéssel és teázással töltöttük, amit jó hangulat és vidámság jellemzett. Ezután megismertük a befogadó családokat, akiknél kisebb csoportokban tölthettük el a ránk váró két éjszakát. Ezúton is még egyszer köszönjük kedves vendéglátásukat. Szombat reggel kórusunkkal nagy kiránduláson vehettünk részt. Délelőtt a visegrádi várromot látogattuk meg, ahol a várrom és az azon belüli kiállításon kívül gyönyörű kilátás is fogadott minket, s mindeközben ajándéktárgyakat is vásárolhattunk.

A délután nagy részében a budai Vár környékét jártuk be. Legfontosabb megállónk a nemrégiben felújított Mátyás templom volt. Megcsodálhattuk gyönyörűen helyrehozott belsejét, nagyszerű idegenvezetéssel, aminek köszönhetően sok mindent megtudtunk a templomról; felejthetetlen élményeink egyikének tudhatjuk a kirándulásunk e pontját. Az eseménydús nap után hazatértünk befogadó családjainkhoz, ahol finom vacsora és nagy pihenés várt ránk a vasárnapi szentmise előtt.

Vasárnap reggel végigénekeltünk a diákmisét, egy éneket közösen az Angyali Karral. A miséző pap – Mékli Attila – és a hívek nagyon örültek nekünk, visszatapsoltak minket. Az atya nagyon szép szavakkal köszönte meg szolgálatunkat. A hívek örömüket és hálájukat rengeteg és nagyon finom süteménnyel, ajándékkal fejezték ki (aminek nagy részét útközben hazafelé el is fogyasztottuk). A szentmise után agapé is volt a közösségi házban, ahol elbúcsúzhattunk a befogadó családoktól, akiket a két nap alatt nagyon megszerettünk.

Isten segítségével biztonságban és gond nélkül értünk haza, tele örömmel, bár másrészt bánatosan, hogy magunk mögött kellett hagynunk azt a sok szépet és jót, amit ott tapasztalhattunk, élhettünk meg. Ismételten köszönjük az Úrnak és mindenkinek, aki lehetővé tette ezt a szuper kirándulást, és köszönet a Wekerletelepi családoknak, híveknek. Köszönet az Angyali Karnak és vezetőjének – egyben programunk szervezőjének –, T. Benkő Orsolyának is. Külön köszönjük a Szent Márton Egyesületnek, hogy támogatásukkal lehetővé tették ezt az utazást.

Pfeifer Anita kórustag
Előző cikkJótékonysági koncert
Következő cikkHazai hírek