Lelkigyakorlat házaspároknak

659
SchonstattSzines

Talán nem is lehetett volna szebben eltölteni hétvégét, mint ahogyan október 28-30. között töltöttük a szinyáki lelkigyakorlatos házban, ahol több társunkkal együtt házaspároknak tartott lelkigyakorlaton vehettünk részt. A résztvevők nagyrészt Sislócról és környékéről érkeztek, de jöttek párok Munkácsról és Ungvárról is. Két magyarországi házaspár vezette a programot, ők a schönstatti családmozgalomhoz tartoznak. A fő téma a házastársak közötti kommunikáció volt.

A lelkigyakorlat bemutatkozással kezdődött, majd pedig az előadók osztották meg velünk saját tapasztalataikat: a jó házasság két ember megfeszített munkájának a gyümölcse. Nagyon fontos még a házasságban a beszélgetés, az együtt töltött értékes idő. Rámutattak arra, hogy mennyire fontos odafigyelni házastársunkra, gyermekeinkre. Meghallgattuk Zorán Üres bölcsőt ringat a hold fénye című dalát, amiből gyakran magunkra ismerhettünk. Az előadók beszéltek a Schönstatt családmozgalomról. Ebben a mozgalomban nagy szerepe van Szűz Máriának, gyakran kérik közbenjárását vagy segítségét különböző esetekben. Több példát is felhoztak, amikor Szűz Mária válaszolt a kérésükre.

A hétvége folyamán minden este szentmisén vettünk részt a lelkigyakorlatos ház kápolnájában, amit a velünk tartó Petenko Miron atya celebrált. Ez még meghittebbé tette a találkozást és segített a lelki elmélyülésben.

Utolsó nap estéjén külön vonultak a férfiak és külön a hölgyek. Együtt gondolkoztunk, hogy mi okozna örömet házastársunknak. Kiderült, hogy a hölgyek számára például nem annyira fontos a virág vagy az ágyba vitt reggeli – fontosabb a kedves szó vagy az együtt eltöltött idő és a közös imádság.

Mindannyiunknak nagyon tetszett ez a hétvége, sokat tanultunk egymástól.

Fekésházi János és Dianna
Sislóc

Előző cikk„Ne féljetek a nehézségektől!” – Új rendház Turjaremetén
Következő cikk„Mi is alkothatunk” – Interjú a munkácsi Szent Márton énekkarral