„Ne féljetek a nehézségektől!” – Új rendház Turjaremetén

680
Turja1

Október 22-én Turjaremetén, a Perecsenyi járásban új kolostort alapítottak a csodáséremről elnevezett máriás nővérek. Az új közösség a szlovén és a horvát rendtartomány nővéreiből áll. Régóta készültek erre az alapításra és imádkoztak érte. Az ünnepélyes eseményre ideérkezett a lazarista rend általános főnöke, Tomaž Mavrič CM, a nővérek szlovákiai tartományának rendfőnöke, Slavica Lesjak nővér, más rendfőnökök és számos vendég Ukrajnából. A szentmise főcelebránsa Majnek Antal megyéspüspök volt.

A püspök atya örömét fejezte ki a nővérközösség megalapítása miatt, akik a szegényeknek kívánnak segíteni, valamint életük példájával tanúskodni az evangéliumról. Szent II. János Pál pápa szavaival biztatta a nővéreket: „Ne féljetek a nehézségektől. Ne féljetek nehéz dolgokra vállalkozni és megvalósítani azokat”.

Turja2Tomaž Mavrič rendfőnök hangsúlyozta, hogy Ferenc pápa az Isteni Irgalmasság évének kezdetén azt kérte, vegyük észre életünkben Isten irgalmasságát, az irgalmas Atya szeretetét, aki mindennap figyel és vár minket, utána pedig gyakoroljunk irgalmasságot mások felé. Ebben a lélekben szeretnének itt élni és dolgozni a nővérek is.
Bár reggeltől délig zuhogott az eső, ez nem rontotta el a hangulatot – sőt, úgy vélték, Isten így áldja meg a jó munka kezdetét.

Estefelé a vendégek meglátogatták a szomszédos Perecsenyben található keresztutat, ahol a hegy tetején 9 méteres kereszt emelkedik, egységbe fogva a stációk kis kápolnáit. Amikor alkonyodni kezdett, úgy tűnt, hogy a kereszt árnyéka egyenesen az égbe, mennyei Atyánkhoz mutat, Tőle pedig Megváltónk keresztje által áldás érkezik hozzánk, az Ő gyermekeinek. Nehéz ezt megfogalmazni… Ez a keresztút példa arra, hogy ne féljünk attól, hogy jót cselekedjünk, akkor sem, amikor nehéz, és mégis meg kell tenni. Az Úr pedig mindig velünk lesz és segíteni fog minket.

Isten áldja meg ezt az új közösséget.

forrás: http://svincent.org/uk

Előző cikkImaoldal
Következő cikkLelkigyakorlat házaspároknak