Lelkinap a Munkácsi Szent Mónika közösségben

33

Február 7-én tartotta első lelkigyakorlatát Munkácson az édesanyák védőszentjének tiszteletére alakult imaközösség. Az eseménynek a Munkácsi Cserkészház adott helyet. A lelkinap Snep Román munkácsi plébános előadásával kezdődött. Román atya a bibliai édesanyák példáján keresztül szemléltette az anyai és a feleségszerep jelentőségét, vezette közelebb a résztvevőket Szent Mónika titkának megértéséhez.

Rövid szünet után Popovicsné Palojtay Márta előadásával folytatódott a program. Márta, aki rendszeresen tart lelkigyakorlatot abortuszon átesett nőknek, rámutatott arra, hogy Jézus a megtört életű emberekhez megy oda: „Nem azok hallgatják Jézus tanítását, akiknek minden sikerült az életben, hanem azok, akik valamit elrontottak. „Isten előtt kedves áldozat a megtört lélek, az alázatos és töredelmes szívet nem veted meg” (50. zsoltár). Jézus hozzájuk megy oda, és nekik mondja el, hogy Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte…

Van, amikor sikerül jónak lennünk és van, amikor nem. Van egy jobbik énünk, amit a külvilág felé mutatunk, és van egy olyan oldalunk, amit viszont rejtegetünk. Fontos, hogy szeressük a bűnös énünket is, mert a kettő együtt vagyok én. Isten még azt a türelmetlen, szeretetlen, bűnös énünket is szereti, és ha Ő, aki olyan nagy, szereti a szégyellnivaló felünket is, akkor én is elfogadhatom magamat. Ha mindkét felemet össze tudom békíteni, ha azzal a felemmel, amit kevésbé szeretek, békében vagyok, akkor könnyebben fogadok el másokat is.

Ferenc pápa mondja, hogy éppen a bűnnek a sebe az a hely, ahol megtörténhet a találkozás Istennel. Hogyne akarnék közel lenni egy olyan Istenhez, aki ennyire irgalmas hozzám. Nagy jelentősége van az életben az olyan helyzeteknek, amikor azt érezzük, hogy nincs erő, lehetőség. Valami olyat tettünk, amit nem lehet kijavítani. Ez az a helyzet, amikor belátom (be kell, hogy lássam), hogy egyedül nem megy. Saját tehetetlenségem belátása nagyon fontos pont. A legtöbbünk akkor nyitja ki az ajtót Istennek. Nem voltunk élő kapcsolatban Istennel, pedig Ő vágyik rá. Az utolsó vacsorán is azt mondta: „Vágyva vágytam, hogy veletek legyek”. Isten nagyon türelmes és szelíd, nem kényszerít. Hív és vár! Vágyakozik rá, hogy velünk legyen. Fölébred-e a szívünkben az a vágy, hogy Vele akarunk lenni? Jó életet akar nekünk adni, nem probléma nélkülit, de eleven, igaz életet. Még szent tanítványai is hibáztak. Péter, akit Jézus kiválasztott, hogy egyháza kősziklája legyen, és aki közeli barátja volt, ő sem cselekedett mindig helyesen. Jézus nem egyszer korholta őt, s tudjuk, Péter végül el is árulta őt. Péter soha nem lett volna az az ember, akivé vált, ha nem éli át a megtöretésnek ezt az élményét. Valahol szükség volt rá, hogy megtapasztalja, Jézus nélkül milyen gyenge. Akkor érezte meg, hogy szüksége van Istenre, s ettől a pillanattól Isten fel tudta használni, s azzá válhatott, amit Isten belélátott. Mert Ő látta benne a kősziklát, látta, hogy mivé válhat. Ez fontos a gyermekeink szempontjából is. Mit látunk beléjük? Azt hallják-e, hogy „milyen ügyetlen vagy, mindig mindent elrontasz”, vagy képesek vagyunk beléjük látni azt a jót, amivé válhatnak? Nagy hatással van az egész életükre, hogy melyik oldalukat erősítjük…

Jézus egyfajta emberrel nem tudott mit kezdeni, és ezek nem a bűnös emberek voltak. Kis Szent Teréz azt mondta: „ha a világ legnagyobb bűnöse én lennék, akkor sem kételkednék Isten irgalmában”. Nem a bűn a legnagyobb baj, hanem amikor azt mondjuk, hogy én már jó vagyok úgy, ahogy vagyok, már nem kell semmiben fejlődnöm. A farizeusok lényegében nem voltak rossz emberek, csak úgy gondolták, hogy nincs szükségük Istenre. Végső kérdés az, hogy elhiszem-e, hogy szükségem van Isten irgalmára. Oda merek-e menni hozzá „piszkos ruhában”, ahogy azt a tékozló fiú is tette. Elhiszem-e, hogy átölel úgy, ahogy vagyok. Elhiszem-e… Mert akkor egészen el tudom fogadni saját magamat, és így tudom megtanulni elfogadni családtagjaimat és a többi embertársaimat is.

Az előadás után kiscsoportokban beszélhettük meg, hogy mi az a seb, amin keresztül megtapasztalhattuk Isten kegyelmét. Ezután a Szent Erzsébet ingyenkonyha jóvoltából finom ebédben részesültünk. A nap második része szentmisével folytatódott, ahol lehetőség volt gyónásra is. A lelkinap szentségimádással zárult.

Hála Istennek és Szent Mónika közbenjárásának, nagyon jól sikerült az együtt töltött nap. Éreztük a Szentlélek jelenlétét és az isteni Gondviselést. Ahogy a lelkinap bevezetőjében elhangzott, a hűtőszekrény hiába van tele finomságokkal, ha nincs csatlakoztatva a hálózathoz. Ahhoz, hogy ne romoljon meg benne semmi, kapcsolatban kell, hogy legyen az energiaforrással. Mi, édesanyák is így vagyunk ezzel. Ahhoz, hogy adni tudjunk a gyerekeinknek, a családnak, a külvilágnak, meg kell találnunk az energiaforrásunkat. A rohanó hétköznapokban, édesanyaként én is megtapasztalom, hogy szinte lehetetlen időt szánni magunkra, de muszáj! Keressük az alkalmakat, a közösségeket, ahol töltődhetünk a Szentlélek és társaink által. A lelkinap is egy olyan alkalom volt, ahonnan többként térhettünk haza, és feltöltődve vághattunk neki újra a szürke hétköznapoknak.

Nagyon köszönjük a szervezőknek és minden jóakaratú embernek, aki hozzájárult a Szent Mónika lelkinap sikeréhez. Isten fizesse meg!

Egy résztvevő