Lemondásaink értéke

60

Bárhol legyünk és bármit csináljunk, minden nap van lehetőségünk arra, hogy gyakoroljuk a lemondást. Néha elfogadjuk, hogy az élet velejárója, néha pedig zsörtölődünk, panaszkodunk. Bár tudjuk, hogy a Jóistentől kaptunk mindent, mégis megkísért bennünket az a gondolat, hogy több a veszteségünk, mint a kapott ajándék, vagyis hogy nem mi tartozunk Istennek, hanem Ő tartozik nekünk.

 

Ez valóban így lenne, ha a lemondá- sainknak nem lenne semmi eredménye. De ha megfigyeljük az élet menetét, észrevesszük, hogy minden jó képessé- günket, sikereinket, értékeinket és magát az életet is lemondásaink gyümölcseként szereztük meg. Íme néhány példa életünk fontos szakaszaiban történt lemondásainkra: A magzat az anyaméhben jól érzi magát, a születés számára hatalmas veszteség, hiszen ott kell hagyni az anyaméhet, ami számára a biztonságot, a melegséget, a megszokott környezetet jelenti.

Még pici gyermekként meg kell tanulni lemondani az anyatejről, hogy más táplálékot is megismerhessünk. Az óvodás, kisiskolás korban le kell mondani az anya, apa állandó jelenlé- téről. Ha otthon marad, és nem mond le néha egy-egy órára a szülőkről, akkor nem tapasztalja meg, milyen is hasonló korú gyerekekkel játszani.

Hatalmas nagy változás a gyerek életében a kistestvér születése: lemondás arról, hogy ő lehet az egyetlen, a középpont. Közben pedig mennyire nagy kincs a testvér! Például olyan alkalmazkodóképességre tesz szert a gyermek, amely testvér nélkül nem sikerülne.

Majd következik a lemondás a korlátlan szabadidőről, mivel elkezdődik az iskolás kor. Ez egyben lemondás a felhőtlen felelősségnélküliségről. Milyen jó, hogy már az iskolában a gyerekekbe nevelik azt, ami majd a munkahelyen, családban nélkülözhetetlenné vá- lik: az időbeosztás képességét, a pontosságot, a felelősségtudatot – mindez sok-sok lemondás gyümölcse. Ifjúként le kell mondani a szülők adta eltartásról, ellátástól, és végül, amikor megházasodunk, a szülőkről is. Eltűnik minden, ami addig alapvető volt. Aki házasként is megmarad a régi családi sémáknál, szokásoknál, és nem hajlandó ezekről lemondani új családja érdekében, ott kérdésessé válik a há- zasság hosszú élete.

Megházasodunk: újra és újra le kell mondanunk saját elképzeléseinkről, szokásainkról, akaratunkról. És ennek nap mint nap megvan a gyümölcse: egyre nagyobb rugalmasság, együttérzés, az egymás iránti szeretet megerősödése, stb. Az egy vagy több gyermek születése esetén: lemondás az addigi életformá- ról, az addig fontosnak tűnő dolgokról, sokszor lemondás a nyugalomról, a pihenésről, a hobbiról. Olyan érzés, mintha a sok lemondásból alakulna a gyermekünk – az új ember.

És persze sok lemondásunk gyümölcséről, a felcseperedett gyermekünkről is le kell mondanunk. El kell engednünk, akármennyi lemondásunkba is került a felnevelése.

Idősebb korban jön a lemondás az egészséges, fitt, fiatalos testről, a haj eredeti színéről, a sima bőrről, a jó lá- tásról és hallásról, stb.

És végül le kell mondanunk mindenről, amit sikerült elérnünk. Halálunk pillanatában itt hagyunk sok földi dolgot, ami miatt oly sokat fáradoztunk.

A növények világában ugyanez a helyzet: „Ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz” (Jn 12, 24).

Hogyan lehetünk mégis hálásak és boldogok, ha a Jóistentől kapott ajándékokat szép lassan vissza kell adnunk a Teremtőnek? Akkor miért adta? Sokan nem értik a lemondás értékét.

Isten büntetéseként élik meg az újabb és újabb veszteségeket, ezért nem kérnek az ilyen Istenből. Nem hajlandóak lemondani semmiről, mohón ragaszkodnak minden egyes Istentől kapott ajándékhoz. Közben pedig megfeledkeznek arról, hogy ha lemondanak valamiről, cserébe Isten valami fontosabban ad.

A lemondást mindig a gyümölcsei fényében kell szemlélnünk. Termés nem létezik munka, fáradság, lemondás nélkül. Az élet nem működik, ha elkerüljük a lemondásokat, melyeket helyzetünk követel. Természetesen Isten megadta a lehetőséget, hogy már itt a földön megtapasztalhassuk böjtöléseink gyümölcsét. Már a földi életben is jelzi, hogy érdemes volt vállalni a lemondásokat.

Ha döntéseinkkel állandóan igyekszünk elkerülni a lemondással járó utat, akkor a széles utat választjuk, amely látszólag kedvezőbbnek tűnik, de a gyümölcsei keserűek. Példaként megemlíteném azt, hogy a nyugati társadalomban egyre kevesebb gyermeket vállalnak a szülők. Legfeljebb egyet vagy kettőt. Egyik ismerősöm elmondta, hogy ő nem szül gyermeket, mert nem jut pénz, mert nagyon elhízik a szülés után, mert nem vállal sok álmatlan éjszakát, mert szeretné élni a saját életét. Mindez a lemondások sorozatától való menekü- lés. Racionális vakság, amely fátylat borít a lemondások lényegére, és csak a fájdalmat, a szenvedést hangsú- lyozza. Mik lehetnek ennek a széles útnak a keserű gyümölcsei? Magány, céltalan élet, kevesebb empátia, még kevesebb türelem, az öncélú élettől való megcsömörlés és számtalan örömforrástól való megfosztottság.

Érdemes lemondani, hogy százszor annyit kapjunk! Isten úgy teremtette meg a létet, hogy minden egyes lemondás alkalmával valami még nagyobbal ajándékozza meg az embert. Mintha meghálálná az elvállalt fájdalmat. Megkoronázza a szenvedést, és valami olyat hoz ki belőle, ami felülmúlja minden elképzelésünket.

Bundáné Fehér Rita