Magyarok Nagyasszonya ünnepe Nagybégányban

649

Mint minden évben, idén is elzarándokoltunk Nagybégányba, egyházmegyénk egyetlen, Magyarok Nagyasszonya titulusát viselő templomába. Október 7-én Losák István plébános meghívására Majnek Antal püspök atya mutatta be az ünnepi szentmisét, melyben 14 fiatalnak szolgáltatta ki a bérmálás szentségét. Most először volt Nagybégányban bérmálás, eddig vagy Beregszászban vagy Kaszonyban vették fel e szentséget a bégányiak.

István atya a vendégek között köszöntötte még Jaczkó József kaszonyi plébánost és Marosi István görög katolikus atyát is.

Ide jövünk Máriánkhoz örömünkkel, nehézségeinkkel, problémáinkkal, aki ha velünk imádkozik, Szent Fia meghallgatja kérésünket. A Boldogságos Szűz Mária az, aki földi életében is oly közel volt az Úr Istenhez – mondta beszédében a püspök atya. Minden gondolatunk Isten utáni vágy kell, hogy legyen. Isten sok mindent osztogat nekünk kölcsönbe: erőt, egészséget, észt –, de hogyan kamatoztatjuk? Árpád-házi Szent Erzsébet 28 évet, kis Szent Teréz 24 évet élt a földön. Akkor emeli az Úr Isten az igaz hívőt a mennybe, amikor az a legközelebb van Hozzá. Halálunk után át kell esnünk a tisztítótűzön, mert a mennyországba csak bűn nélkül mehetünk. Ma a családokért és a gyerekekért imádkozunk, hiszen a család egy kis Egyház. A gyermek Isten ajándéka. Minden nap Isten szép tervével egyesülünk.

Törekedjünk az egységre – szívben-lélekben közel kerülni egymáshoz Jézus lelkében.

Előző cikkSzent István búcsú Mezőkaszonyban
Következő cikkKisboldogasszony ünnepe Bótrágyon