Szent István búcsú Mezőkaszonyban

748

Szent István király ünnepén Jaczkó József atya házigazdaként köszöntötte egykori évfolyamtársát, Szabó Józsefet, az Egri Szeminárum tanárát, aki elfogadta meghívását az ünnepi szentmise bemutatására. Ugyancsak szeretettel köszöntötte Losák István atyát. A híveknek köszönetet mondott azért, hogy feldíszítették a templomot, és széppé tették annak környékét, a zarándokoknak pedig azért, hogy együtt ünnepelnek, imádkoznak a mezőkaszonyi hívekkel.

A szentmise jelmondata ez volt: Légy áldott, Szent István király, aki velünk együtt ünnepel a mennyei dicsőségben. Isten parancsai szerinti életet kell élni, ahogy a bölcs Szent István király élt. Pogány országot vett át, viharos küzdelmek között kellett elfogadtatnia a kereszténység megszilárdítását. Keresztény uralkodóvá vált Európa közepén. Imre herceg halála után az országot a Boldogságos Szűzanya, mint men.- nyei édesanya oltalmába ajánlotta. Képi megfogalmazása is ismert ennek az eseménynek: Szent István Szűz Máriának nyújtja a koronát.
Mire hív Szent István király a mai világban? Igazságosságra. Nagy királyunk közbenjár, hogy Isten áldja meg magyar nemzetünket és a kárpátaljai magyarokat.

Előző cikkCsászlóci örömhír
Következő cikkMagyarok Nagyasszonya ünnepe Nagybégányban