Megnyílt az irgalmasság kapuja a beregszászi római katolikus templomban

660
ujtas-01-13

December 20-án a beregszászi római katolikus templomban is megnyílt az irgalmasság szentévének kapuja. A szertartást Molnár János esperesplébános vezette. A nagy számban megjelent hívek a kápolna bejáratánál gyülekeztek. Az imádságok és a könyörgés után a kapuhoz vonulva János atya kitárta az irgalmasság kapuját, majd belépett rajta, a hívek pedig követték őt a templomba. A víz megáldása és a hívek meghintése után kezdetét vette a szentmise.

A jubileumi szentéveknek az Ószövetségig visszavezethető hagyománya van, minden ötvenedik esztendőben hirdették meg azt a mózesi törvények értelmében. Évszázadok óta a pápák 25 évente rendszerint szintén szentévet hirdetnek valamilyen témában. Mindezek mellett rendkívüli szentévet is hirdethetnek, amit most Ferenc pápa meg is tett: megnyitotta az isteni irgalmasság szentévét. Ez Rómában a Szent Péter bazilika szent kapujának megnyitásával vette kezdetét, melyet maga a pápa nyitott meg. A kapu Jézust jelképezi, aki azt mondta: ő maga a kapu a juhok számára, és aki rajta keresztül megy be, bőséges legelőre lel.

Ezt a szimbolikát követve a szent kapun való átkeléssel a hívek teljes búcsút nyerhetnek, melyhez gyónás, áldozás és a Szentatya szándékára mondott ima szükséges. A teljes búcsú a bűneinkért járó büntetés elengedését jelenti a katolikus egyházban. A Szentatya idén több szentkapu felállításával nemcsak Róma, hanem az egész világ hívei számára lehetőséget biztosított a teljes búcsú elnyerésére. A történelemben először Ferenc pápa a világ minden egyházmegyéjének székesegyházában engedélyezte szent kapuk megnyitását, a püspökök pedig további templomokat jelölhetnek ki egyházmegyéikben erre a célra. A Munkácsi Egyházmegyében a beregszászi plébániatemplom is a teljes búcsú elnyerésére alkalmas hely lett.

Szimbolikus jelentőséggel és aktualitással bír az isteni irgalmasság szentéve, a Szentatya ezzel jelezni kívánta, hogy senki nincs elzárva Isten irgalmasságától.

Jakab Annamária

Előző cikkÖkumenikus imák Munkácson
Következő cikkAkiknek örömet szerezhettünk