Mese – A kalózok kincse

147

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer három kalóz: Jobbszem, Balkéz és Félláb. Egy feketevitorlás kalózhajón éltek, és békésen fosztogatták az óceán többi hajóját. Így teltek az évek, míg egy este Jobbszem megszólalt:

– Kedves testvéreim, Balkéz és Félláb! Eleget fosztogattunk már.

– Eleget fosztogattunk! Eleget! – helyeselt a másik kettő.

– Kezdjünk új életet! – folytatta Jobbszem.

– Keressük meg a Kopaszkalóz-szigetet, ássuk ki a titkos kincset, aztán telepedjünk le, és éljünk úgy, mint a rendes emberek.

– Jól van! – mondta a másik kettő. Mikor ezt így megbeszélték, bevonták a fekete vitorlát, és fölhúzták a fehéret. Megfordították a hajót, s elindultak Nyugat felé, hogy megkeressék a Kopaszkalózszigetet.

Hetvenhét nap hajóztak, hetvenhét hajóval találkoztak. A hetvennyolcadikat megszólították:

– Hahó! Erre van a Kopaszkalóz-sziget?

– Halihó! Erre nincs! – válaszolták a hajóról.

Megfordult erre Jobbszem, Balkéz és Félláb. Tovább vitorláztak Dél felé. Hétszázhetvenhét nap hajóztak, hétszázhetvenhét hajóval találkoztak. A hétszázhetvennyolcadikat megszólították:

– Hahó! Erre van a Kopaszkalóz-sziget?

– Halihó! Erre nincs! – válaszolták a hajóról. Újból megfordult Jobbszem, Balkéz és Félláb. Tovább vitorláztak Kelet felé. Hétezer-hétszázhetvenhét napig hajóztak, hétezer-hétszázhetvenhét hajóval találkoztak. A hétezer-hétszázhetvennyolcadikat megszólították:

– Hahó! Erre van a Kopaszkalóz-sziget?

– Halihó! Erre van, erre! Mi is éppen oda tartunk! – válaszolták a hajóról.

– Megálljatok!! – kiáltotta Jobbszem, Balkéz és Félláb.

– A Kopaszkalóz-sziget a kalózoké!

– Tudjuk! Azért megyünk oda!

Akkor látta Jobbszem, hogy a hétezer-hétszázhetvennyolcadik hajó vitorláján halálfej és lábszárcsont éktelenkedik.

– Kalózhajó! – mordult Balkéz, és megragadta mordályát.

– Kalózhajó! – füstölt Félláb, és nagyot koppantott a falábával. Akkor már rájuk is csaptak a kalózok.

– A jobbszárny az enyém! – kiáltotta Jobbszem, és aprította a jobbról zúduló kalózokat, mint a fodros káposztát.

– A balszárny az enyém! – harsogott Balkéz, és püfölte a balról érkező támadókat, mint a tollasvánkost.

– A közepe az enyém! – koppantott a falábával Félláb, és elsütötte a nagyágyút, bele a közepébe.

Vad csata kezdődött. Villogtak a szablyák, suhantak a tőrök, puffogtak a pisztolyok, dörgött az ágyú. Hétszer hét kalózt szerelt le a jobb oldalon Jobbszem, hétszer hetet vert vissza a bal oldalon Balkéz, és hétszer hetet teremtett oda a középen Félláb. Megzavarodtak a kalózok: csak nem bánik el velük világ csúfjára három hitvány hajóslegény? Honnan is sejthették volna, hogy az a három hitvány hajóslegény nem más, mint Jobbszem, Balkéz és Félláb, az óceán rémei! Jobban ismerték ők hárman a kalózhuncutságokat, mint a világ összes kalóza együttvéve! Addig-addig, míg a támadók szégyenszemre szedték az irhájukat, s az első széllel elszeleltek.

Jobbszem, Balkéz és Félláb győztesen kötött ki a Kopaszkalóz-szigeten. Úgy léptek a lakatlan földre, mint akik hazaérkeztek. Körös-körül kietlen kopárság fogadta őket. Ásót fogtak, és izgatottan keresni kezdték a titkos kincset. Estére felásták a sziget egynegyedét.

Reggelre felásták a sziget felét. Másnap estére felásták az egész szigetet. Az utolsó sziklakő alatt végre egy pántos vasládát leltek.

– Nyisd ki! – tolta oda Jobbszem Balkéznek.

– Nyisd ki te! – tolta tovább Balkéz Féllábnak.

– Nyisd ki te! – tolta vissza Félláb Jobbszemnek.

Jobbszem a kalózkésével meg egy jókora kővel leverte a hét lakatot a vasládáról. Balkéz felnyitotta a tetejét. Félláb belenézett.

– Mi ez?! – üvöltötte csalódottan. – Hol az arany?! Hol a rubint?! Hol a gyémánt?! – Nagy halom sárgás magot szórt a ládából a földre. A mag szaporán szállt a szélben. – Hiszen ez búza! Ó jaj! – jajgatott Balkéz.

– Búza! Közönséges búza! – tépte haját Félláb.

Bánatukban, hogy kincs helyett búzát találtak, szétszórták a magot a Kopaszkalóz-szigeten. Aztán elvackolták magukat, és kimerülten aludtak hét nap, hét éjszaka. Látni sem akarták a világot.

Nyolcadik reggel arra ébredtek, hogy a kietlen Kopaszkalóz-sziget kizöldült. A szétszórt búzamag kihajtott, szárba szökkent, és zöldellt, mint a smaragd.

– Lehet, hogy mégiscsak kincset találtunk? – csodálkozott Jobbszem.

– Ebből még kenyeret sütünk! – toppantott Félláb.

Még aznap partra vontatták a hajót, házat eszkábáltak belőle, és azóta Jobbszem, Balkéz és Félláb a sziget urai. A sziget sem kopár többé, mert a három barát minden évben elveti és learatja a titkos kincset, melyet a búzaszemben leltek meg. Aki kalózkenyeret akar enni, keresse meg őket!