Michel Quoist – Mikor fogadod el végre önmagadat?

73

Sok ember bensőleg bénult, gátolt, korlátoltan és eredménytelenül tengeti életét, mert sohasem fogadta el önmagát korlátaival és képességeivel együtt.
Az éleslátó, őszinte önbírálat, a hit szellemében tett hűséges felajánlás megszabadítaná az ilyen embereket komplexumaiktól, és lehetővé tenné, hogy végre önmagukra találjanak. Csak ezzel a feltétellel boldogulhatnak. Csak így szolgálhatnak másokat.

Nem vagy egészséges, nem vagy képzett, gyöngeséged letört, csúnya vagy, komoly jellemhiba gátol… Vagy még inkább családod, környezeted nem segített, a tieid nem értenek meg, csak kínlódsz a munkáddal, pedig többre vihetnéd… Röviden: korlátozott vagy önmagadban és magad körül – s ez megalázó. Légy őszinte: sohasem fogadtad el korlátaidat. Gyakran gondolod, hogy ha egészséges volnék, megtenném…, vagy ha lett volna apám, aki megértett volna… és csak hordod magadban a keserű rezignációt, amelyet gyakran irigység és kétségbeesés kísér. Gyakran mondogatod, hogy persze, ez és ez megteheti, de én… Ha én olyan intelligens, olyan képzett lennék, ha én úgy tudnék alkalmazkodni.,., ha…, és hangodban bosszúság és némi harag vegyül önmagad-dal szemben, másokkal szemben, az élettel szemben.
Amíg valóban el nem fogadod korlátaidat, addig semmit tartósan nem alkothatsz, hiszen azzal fecséreled az idődet, hogy a mások kezében lévő szerszámokat kívánod, és nem veszed észre, hogy a te kezedben is vannak szerszámok, mások ugyan, de éppoly használhatók. Ne nézd a másokét, nézd a sajátjaidat, vedd azokat a kezedbe, dolgozz!
Ne tagadd le korlátaidat, ez teljes csődöd lenne. Attól, hogy tagadod, még nem szűnnek meg. Ha léteznek, és mégis semmibe veszed, titokzatos romboló erővé válnak, aláaknázzák életedet. Ellenkezőleg, nézz szembe velük, ne túlozd el, de ne is kicsinyeld le azokat. Ha tudsz rajtuk változtatni, mire vársz? Nyugodtan és kitartással láss hozzá! Nem változtathatsz: fogadd el korlátaidat! Nem arról van szó, hogy fejedet lecsüggesztve „belenyugszol”, – emelt fővel kell IGENT mondanod. Ne engedd összezúzni magad, viseld el, ajánld fel áldozatul korlátaidat!
Szedd össze magad! Isten lát, és az Ő szemében nem vagy sem kisebb, sem kevésbé kedveit, mint bárki más, akit irigyelsz. Add Neki gondodat, szenvedésedet, bánatodat…, és higgy jobban az Ő mindenhatóságában, mint a saját erődben.
Amilyen mértékben megállapítod, elfogadod és felajánlod áldozatul korlátaidat Istennek, oly mértékben fedezed majd fel, hogy szegénységed végtelen gazdagsággá válik.
Korlátaid nem csupán sorompók, hanem egyúttal Isten jelzőkövei is utad megjelölésére. Nem tudsz jól beszélni? Nem annak jele ez, hogy inkább hallgatnod kellene? Félénk vagy? Nem kell-e inkább elfogadnod a mások akaratát saját akaratod érvényesítése helyett? Nem vagy észember? Nem vagy-e éppen valami gyakorlati munkára hivatott?… stb.
Ismerd meg, fogadd el és ajánld fel áldozatul korlátaidat, de képességeidet is. Mert vannak képességeid. Az nem alázat, ha azt hiszed, hogy te vagy a legértéktelenebb, ez vagy komédia, vagy ostobaság (feltéve, ha nem lelki betegségről van szó).
Az Úr által ránk bízott adományok felismerése nem helytelen. A gőg ott kezdődik, ha azt hisszük, hogy megérdemeltük, vagy saját erőnkből szereztük azokat.
Az igazán alázatos ember nem fél semmitől. Sem önmagától, sem a képességeitől, sem a korlátaitól, sem másoktól, sem a dolgoktól. Egyedül Istentől fél.
Amikor ajándékot kapsz a barátodtól, kibontod a csomagot, megnézed, megcsodálod, megköszönöd az ajándékot. Mennyei Atyánk sok ajándékkal halmozott el. Gyakran nem mered megnézni az ajándékokat, nem mersz örülni. Az erényest játszod, és még csak udvarias sem vagy.

Az Atya ajándékai nem személyes használatodra valók. Másokat és Őt kell velük szolgálnod. Minél értékesebb, minél tehetősebb vagy, annál nagyobb a felelősséged. Nem képességeid felismerésétől kell félned, hanem attól, hogy nem használod fel helyesen azokat.
Fogadd el önmagad, de fogadd el magad másokkal szemben is, légy hű önmagadhoz! Miért félsz a főnöktől, a munkásodtól, a nálad okosabbtól? Attól, aki jobban beszél, „jártasabb a dologban”? Miért befolyásol a másik? Miért vagy félénk? Miért van „kisebbrendűségi komplexusod”? Azért, mert nem akarsz önmagad lenni a másik előtt, mert félsz a véleményétől.
Ha félsz a másiktól, gondolj arra, hogy te akkor hatsz rá, ha hű maradsz önmagadhoz! Hiszen minden embernek megvannak a maga korlátai a másikkal szemben, mert mindig csak az marad, aki, és nem mered a másikká.
Ne akard a más életét élni, az nem rád van szabva. Az Atya kiszabta mindannyiunk életét. A másét élni éppoly téves dolog volna, mint barátunk ruháját felölteni azért, mert tökéletesen fest benne.
Ne félj a más véleményétől! Ő is elfogadja majd korlátaidat, ha te is elismered azokat. De azt nem fogja megbocsátani, hogy félsz, szégyenkezel, meg akarod téveszteni, és másnak akarsz tűnni, mint ami vagy. Mondd azt, hogy nem tudom. Nincs erőm. Nem értem… És szolgálatot teszel a másiknak, mert az emberek szívesen veszik azok társaságát, akik elismerik korlátaikat, hogy ők is elismerhessék a magukét.
Légy önmagad! A többieknek szükségük van rád úgy, ahogy az Úr akart téged. Nincs jogod arra, hogy álcázd magad, hogy színészkedj, mert így megcsalod a többieket. Mondd magadban, hogy valamit adhatok neki, mert még soha nem találkozott és soha többé nem fog találkozni olyannal, mint én vagyok, hiszen az Úr kezéből kikerült „egyetlen példány”: egyéniség vagyok.
Bizonyos értelemben mindannyian tökéletlenek vagyunk. Az összes ember együttesen alkotja az emberiséget és Krisztusban a Titokzatos Testet. Korlátaid felhívások, hogy egyesülj másokkal a szeretetben.
Egyetlen vágyad az legyen, hogy teljesen, torzítás nélkül olyan légy, amilyennek Isten óhajt… és akkor tökéletes leszel.