Ministránstábor Gyertyánligeten

45

Az idei ministránstábor a szokásostól eltérően nem Kerekhegyen vagy Bustyaházán, hanem Gyertyánligeten volt. Július 15-én korán reggel 6-kor indult a busz Szürtéből, és folyamatosan haladva vette fel a gyermekeket. Eléggé hosszú volt az út, de megérte a fáradságot: gyönyörű hegyek és völgyek közé érkeztünk déltájban: Gyertyánligetre. Sokan még soha nem jártak itt, így érdeklődve várták: vajon mit lehet itt csinálni, mi lesz a program?

Miután gyorsan elfoglaltuk a helyünket, kipakoltuk a cuccainkat, majd gyors eligazítás és a szabályok felállítása, illetve értelmezése következett: mi miért van. Nemsokára négy helyi ministráns is csatlakozott hozzánk, akik nagyon jól ismerték a vidéket, így nagy segítség voltak a számomra.

Mielőtt elindultunk volna felfedezni a területet, elfogyasztottuk a finom ebédet, amellyel vártak bennünket. A vidék feltérképezése sajnos nem úgy sikerült, ahogy terveztem, félúton ugyanis eleredt az eső. Szerencsére találtunk egy menedékhelyet, ahol sikerült átvészelni a rossz időjárást, így nem áztunk el. Az elkövetkező napokban nagyon jó idővel ajándékozott meg bennünk az Úr: volt lehetőségünk hegyet mászni, játszani, szórakozni, tábortüzezni. Nem szeretnék kitérni a részletekre, az élményeket ugyanis elég nehéz szavakba önteni.

Ami véleményem szerint a legélvezetesebb volt, az Gyertyánliget legmagasabb hegycsúcsának a meghódítása. Háromórás út vezet a hegyre, ami kb. 1200 m magas. Egy darabig katonai kocsi (GAZ 66) vitt fel bennünket, utána következett a gyaloglás. Sokszor megálltunk útközben, mivel nem könnyű dolog hegyet mászni, és véleményem szerint fontos, hogy legyen idő egymással beszélgetni. Kényelmes tempóban, kb.

2 óra alatt fent is voltunk. Csodálatos táj „jött elő a fák mögül”: az egész völgy mintha a tenyerünkön lett volna. Miután ezt alaposan megcsodáltuk, elindult a játék: foci, méta, bambinton – mindez az 1200 m magas csúcson. Nagy élmény volt mindenki számára. Majd következett az ebéd: szalonna, kolbász tűzön sütése. Mindenki nagyon élvezte, hogy egyedül készítheti el az ebédjét a hegycsúcson. Két óra táján indultunk vissza a faluba, mivel 5-kor szentmise volt a templomban. A lemenetel annak ellenére, hogy mindenki könnyebbnek gondolta, mint a felmenetelt – nem volt az! De Istennek hála, balesetmentesen sikerült lejutni és megérkezni a szentmisére. Azt mondanom sem kell, hogy este nem volt szükség „altatóra”.

Minden napunk tele volt élményekkel, rengeteget lehetne írni róla. De talán legyen elég most ennyi. Megragadva az alkalmat szeretnék köszönetet mondani segítőimnek: Vári Tibor kispaptársamnak, Dorgay Mártonnak, akik már több éve segítenek engem a tábor vezetésében, továbbá Béres István atyának, aki biztosította számunkra a helyet és mindenben, amiben csak tudott, segített. Köszönöm mindenkinek, aki bármivel vagy bármi módon hozzájárult ahhoz, hogy az idei ministránstábor is megvalósuljon. Jó volt veletek lenni, kedves ministránsok! Várlak benneteket jövőre is!

Versler Sándor