„Ne álljunk ellen a Szentléleknek!”

72

A jeruzsálemi első keresztény közösség békében és szeretetben élt, de Szent István vértanúsága után azonnal kitört az erőszakos üldöztetés. Ez jellemző az Egyház életstílusára is: a szeretet, a béke és az üldöztetés között él; ez történik a történelemben is mindig, mert ez Jézus stílusa. Az üldöztetés miatt sok hívő Júdeába és Szamáriába menekült, és ott hirdették az evangéliumot akkor is, ha egyedül voltak, papok nélkül, mert az apostolok Jeruzsálemben maradtak. Elhagyták otthonaikat, kevés dolgot vittek magukkal. Bizonytalanság vette körül őket, mégis egyik helyről a másikra mentek, és hirdették az Igét. Saját gazdagságukat vitték magukkal: hitüket, melyet az Úrtól kaptak. Egyszerű hívek, akik még egy éve sincs, hogy felvették a keresztséget, mégis megvolt a bátorságuk, hogy hirdessék az evangéliumot. És hittek nekik. Csodákat is tettek. Az első keresztények „csak” a keresztség erejével rendelkeztek, ami viszont apostoli bátorságot, a Szentlélek erejét adta nekik.

Mi, megkereszteltek, hisszük-e, hogy rendelkezünk ezzel az erővel; hogy a keresztség elegendő az evangelizáláshoz? Vagy a keresztség kegyelme kissé bezárt bennünket saját gondolatainkba, saját világunkba? Van, hogy azt gondoljuk: keresztények vagyunk, mert megkaptuk a keresztség és a bérmálás szentségét, magunkhoz vesszük az Oltáriszentséget, tehát minden rendben. Nyugodtan alszunk, mert keresztényeknek érezzük magunkat. De hol van a Szentlélek ereje, ami előrevisz?

Szükség van rá, hogy hűségesek legyünk a Szentlélekhez életünkkel, tanúságtételünkkel, szavainkkal, Jézus hirdetése érdekében. Amikor így teszünk, az Egyház anya-egyházzá válik: gyermekeket hoz a világra. Amikor nem így teszünk, az Egyház nem anyává, hanem gyermekőrzővé, babysitterré válik, aki gondoskodik a gyermekről, hogy elaludjon. Eltompult egyház lesz belőle. Tehát gondolkodjunk el a keresztségünkről és az ehhez kapcsolódó felelősségünkről.

Ferenc pápa ezután emlékeztetett a 17. századi japán üldöztetésre, amikor a katolikus misszionáriusokat elűzték, és a keresztény közösségek 200 évig papok nélkül maradtak. Visszatérésükkor a misszionáriusok minden közösséget rendben találtak: mindannyian meg voltak keresztelve, hitoktatás folyt körükben, és szentségi házasságban éltek. Mindez a megkeresztelteknek volt köszönhető.

Nagy felelősséggel rendelkezünk tehát. Hirdetni kell Krisztust, továbbadni az Egyház anyai termékenységét. Kereszténynek lenni nem azt jelenti, hogy karriert csinálunk egy irodában, hogy keresztény ügyvédek vagy orvosok leszünk, hanem ajándék, amely a Szentlélek erejével segít bennünket Jézus Krisztus hirdetésében.

Az első keresztények üldözése során Mária sokat imádkozott, és buzdította a megkeresztelteket, hogy bátran haladjanak előre. Kérjük az Úrtól, hogy bátor és magabiztos keresztényekké váljunk, hogy a bennünk levő Szentlélek, akit keresztségünkkor kaptunk, mindig Jézus Krisztus hirdetésére ösztönözzön bennünket életünk, tanúságtételünk és szavaink által.

A Szentlélek mozgat minket, arra készteti az Egyházat, hogy előre haladjon. Mi pedig úgy viselkedünk, mint Péter Urunk színeváltozásakor: szeretnénk az Úrral mindnyájan együtt maradni. Azt szeretnénk, hogy a Szentlélek álomba ringasson bennünket. Meg akarjuk szelídíteni a Szentlelket. Ez pedig nem lehetséges. Mert Ő Isten, és Ő az a szél, amely ott fúj, ahol akar, de nem tudjuk, hogy honnan jön. Isten ereje az, ami vigasztalást nyújt és erőt ad ahhoz, hogy tovább haladjunk utunkon.

Ne álljunk ellen a Szentléleknek! Legyünk engedelmesek Neki – annak a Léleknek, aki eljön hozzánk és vezet minket az életszentség útján, az Egyház oly szép életszentségének útján. Kérjük a Szentléleknek való engedelmesség kegyelmét!

Ferenc pápa beszédeiből