Összetartozás – A házasság világnapja elé

188

„Egyszer megszülettünk, ezért majd egyszer meghalunk. Adj hálát érte, hogy még együtt vagyunk. Mert volt már pár utunk és sok mindent tudunk, legfőképpen azt, hogy összetartozunk.”

Dúdolom magamban a Bojtorján együttes szívközeli dalát, miközben kétségbeesve nézem a darabokra hullott közösségeket, a kettétört kapcsolatokat, a civakodó családokat, az alakulás pillanatában széteső pártokat, a magány, az elhagyatottság iszonyatos kígyójának terjeszkedését.

Miért vagyunk képtelenek az összetartozás boldogságára, ha egészséges kapcsolat nélkül üresjárat az életünk? Miért „öljük meg” azt, aki örömünk oka lehetne? Miért oltjuk el a gyertyát, ha egyszer világosságra áhítozunk?

Isten nem egy világ fölött elnéző magány, hanem a Szentháromságos Egység. Mindannyian erre a töretlen egységre törekszünk, s ugyanakkor széttört életek bizonyítják, mennyire gyönge cipőben jár ez az igyekezet.

***

Mindig csodálkoznak a jegyesek, ha az oktatás során kedvenc tárgyaik felől kérdezősködöm… Kiderül ugyanis, hogy mindenki szeretne valami „apróságot” belopni az eljövendő közös életbe. Az egyik elefántbébit cipel, a másik Fradi-zászlót szorongat, a harmadik nem akar lemondani a gyermekkori furulyáról, a negyedik egy békebeli vízipipát őriz.

Akkor döbbennek meg, amikor a féltett dolgok példájából az életükre – közös boldogságukra – figyelmeztetem őket… Ha annyira fontos egy „dolog”, mennyivel fontosabb kell, hogy legyen a másik ember, akit szeretünk!

Ugye vigyázunk egy törékeny vázára?… Vajon tudjuk-e, hogy kapcsolataink is törékenyek?… Mennyi energiát pazarolunk ajtók, ablakok, padlók, függönyök és szőnyegek tisztántartására… Van-e ekkora energiánk egymásra, hogy tisztán állhassunk a Másik színe elé?… Ugye nem sajnáljuk az időt, ha fodrászhoz vagy kozmetikushoz kell mennünk, és a varrónő nyitvatartási ideje is be van jegyezve a „kisokosba”…

Van-e időnk egymásra? Mennyit beszélgetünk azzal, akit állítólag szeretünk? Ismerjük-e Őt egyáltalán, vagy csak megszoktuk, hogy körülöttünk mozog?

A legjobb kapcsolat is unalmassá válik, ha ötletnélkülivé szikkad. Akit szeretünk, arra van időnk, és ha időnk van, akkor ötletünk is támad.

Egy esküvői meghívón olvastam a következő könyörgést: „Uram, légy előttünk és vezess, légy közöttünk és fogj kézen, légy fölöttünk és áldj meg!”… A Valakihez való tartozás gyönyörűsége emberfölötti feladat. Isten vezetésére, kézfogására és áldására van szükség ahhoz, hogy sikerüljön.

Tudom jól: Isten nem vállalhat „garanciát” két emberért, csak akkor segíthet, ha engedjük Őt segíteni. De azt is tudom, hogy mióta az Isten „belemondta” magát egy emberbe, azóta az égi segítség emberi segítséggé „szelídült”… Ne félj! Nem vagy egyedül! Ez a bátorítás tisztán emberi és tisztán jézusi. Sokkal kevesebb kapcsolat futna zátonyra, ha akadna egy félelmet oldó közösség, amely odafigyel az életünkre. Nem kíváncsiságból, nem erénycsőszként, hanem a barátság jogán adna biztatást személyes jövőnkhöz.

A magányos ágat könnyű összetörni, de az egymáshoz kötött ágak erősek.

A közösség akkor teljesíti küldetését, ha segít abban, hogy megőrizd arcodat.

Enzsöl Ellák Szeretet-hittan c. könyvéből

(A házasság világnapját minden év februárjának második vasárnapján ünnepeljük)