Szent István király – Magyarország fővédőszentje

81

Ha közvéleménykutatást tartanánk és az embereket arról kérdezném, hogy milyen példaképek állnak mintaként előttük, akkor a fiatalok talán megemlítenének egy-egy sportolót, énekest, az idősebbek talán művészeket sorolnának fel. Rá kell jönnünk, hogy nincs igazán mértékadó és “értékálló” ideál előttük. A mai világban, az üzlet és a pénz világában történt meg a következő eset: Az egyik sportágban teljesen alkalmatlan embert vettek fel. A sportorvos megjegyezte, hogy az illető nem fog beválni. Erre a menedzser: Az a lényeg, hogy jó, széles mellkasa van, óriási a reklámfelület! – Hát ennyit a világ által felkínált eszményképekről.

Ha azt a szót halljuk, hogy szent, nem igazán tudjuk, mit kezdjünk ezzel a kifejezéssel, hiszen sovány, beesett arcú férfiak és nők jutnak eszünkbe és még talán egy kicsit sajnáljuk is őket. Pedig ők is ugyanolyan hús-vér emberek, mint mi vagyunk. Mégis, miért példaképek akkor ők számunkra?

Az Isten és az embertárs iránti szeretet parancsát hősies fokon gyakorolták, legyőzve a test és a világ csábításait, a kapott láthatatlan isteni segítséget (kegyelem) maradéktalanul kihasználták.

Jézus többször idézi Istennek a választott néphez szóló parancsát: “Szentek legyetek, mert én, az Úr, szent vagyok!”

Ha egy szentre tekintünk, akkor nem a mulandóra kell tekintenünk, hanem arra, hogy teljesítették a kegyelem által legyőzve a gyarló emberi természetet az Isten és az embertárs iránti szeretet parancsát.

Ezer év idő és térbeli távlatából miért példakép nekünk Szent István király?

Hasonlít az evangéliumi okos emberre, aki nem csak egyéni, de családi és nemzeti életét is sziklára építette: honalapító volt, erős kézzel kormányozta az országot, apostoli király volt, mert az “igaz hitnek plántálója” volt. A kalandozó és portyázó magyarok kezéből kivette a fegyvert és letelepítve dolgozni és boldogulni tanította őket. Szerette magyar hazáját, országunkat és népünket halála előtt az Ég Királynőjének ajánlotta.

Így már – talán! – érthető Radnóti sóhajtó szava:

“Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, Nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis ország… Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága…”

A magyar nép és nemzet zivataros történelme, amit ezer év alatt átéltünk, megmutatta, hogy sokszor nem volt más segítségünk, mint az Ég Királynője, a Mennybe felvett Boldogságos Szűz Mária, aki közbenjár értünk, hogy a magyar nép fennmaradjon és továbbéljen!

Mit tegyünk? Hiszen számolatlan kezdeményezésünk fulladt kudarcba – sokszor vérbe! – az elmúlt ezer év során! Szent István királyunkra tekintve tegyünk a mai napon szent elhatározást:

Teljes szívünkből szeretjük “e lángoktól ölelt kis ország”-ot (“Határtalanul szeretném hazámat!”); a ránk bízottak előtt a tőlünk telhető módon tanúságot teszünk hitünkről; becsületesen, fáradtságot nem ismerve dolgozunk családunk és környezetünk jobbításán és szépítésén; s végül, de nem utolsósorban életünket és halálunkat a Boldogságos Szűz kezeibe tesszük.

Tudom, hogy ez milyen nehéz. Igen, nehéz, sőt nagyon sokszor még emberfelettinek is tűnik.

Ha ezt a fogadalmat megtesszük, nagy fába vágjuk a fejszét, de egyet soha nem szabad elfelejtenünk: a bátraké és a kezdeményezőké a jövő, nem a megfáradt, elkeseredett, otthonülő, a jövőért semmit sem tevő, csak állandóan a múlton siránkozó Pató Páloké!

Sokan és sokféle módon el akarják hitetni velünk, hogy kicsik, buták, ostobák, csúnyák vagyunk. Szent István király, valamint az Árpád-ház és az összes magyar szentek és boldogok végeláthatatlan sora bizonyítja, hogy Isten kegyelméből a kicsi naggyá, a buta bölccsé, a csúnya széppé, a félénk bátorrá, az erőtlen és a gyönge erőssé válik. Ehhez azonban mindent meg kell tennünk, ami emberileg tőlünk telik: könyörögni a kegyelemért és a magyar szentek és boldogok közbenjárását kérni!

Lengyel Donát OFM