Szent István Napja és a Kárpát-medence Kenyere Ünnepség

56
DSCN6674

Augusztus 20-a alkalmából a beregszászi római katolikus egyházközség koszorúzással és kenyérszenteléssel méltatta államalapító Szent István királyunk és a magyar nemzet egységének ünnepét. Szent István is arra hívta fel a figyelmet Intelmeiben, hogy közösségünk akkor lesz erős, ha összeadjuk erőnket, ha magunk is kiállunk a nemzet ügye mellett.

 

A Szent István-napi ünnepség keretében a beregszászi római katolikus egyházközség második alkalommal csatlakozott a szolnoki kezdeményezésű Kárpát-medence Kenyere rendezvényhez.

Öt város (Szolnok, Sepsiszentgyörgy, Zenta, Révkomárom és Beregszász) összefogásából jöhetett létre a Kárpát-medencei Kenyérünnep. Az öt helyszínen párhuzamosan Szent Istvánnapi szentmisével és kenyérszenteléssel ünnepelték Szent István király napját. Televíziós híd segítségével Szolnokon mind az öt helyszín bekapcsolódott a nap folyamán, Beregszászból a beregszászi TV és a Pulzus Rádió tudósított az eseményekről. A szolnoki rendezvényen a beregszászi Szerb Pékség képviselte városunkat, és segítettek a rekordnagyságú Kárpát-medence kenyere megsütésében.

Az ünnepi szentmisét Molnár János bereg-ugocsai esperes celebrálta, aki hangsúlyozta, hogy a mai napon a világ magyarjainak egységét ünnepeljük.

Kiemelte, hogy a mi feladatunk továbbvinni Szent István király örökségét és átadni azt gyermekeinknek, unokáinknak. Hiszen ennek köszönhetően maradtunk meg ezer évig a Kárpát-medencében, és a mi felelősségünk, hogy a következő századokban is megmaradjunk.

Az evangéliumra utalva János atya arról is beszélt, hogy párhuzam vonható Szent István király munkássága és az evangéliumi okos ember között, aki sziklára építette házát, hiszen államalapító királyunk is szilárd alapokra helyezte hazánkat. Ezt mutatja az elmúlt ezer év: miközben sok megpróbáltatás ért bennünket, mégis megmaradtunk, a jövőnk pedig attól függ, milyen alapokra építjük jelenünket.

Az ünnepség további részében a Szent István szobor megkoszorúzására került sor. Közben a római katolikus egyházközség Szent Kereszt kórusa, valamint a Nyugdíjas Klub kórusa adott elő Szent István-napi énekeket Krajnik Irén vezetésével.

Az augusztus 20-ai ünnep kihagyhatatlan része volt a kenyéráldás. Az aratás után hagyományosan Szent Istvánnapra sütötték az új búzából készült első kenyeret. Ennek felelevenítéseként a római katolikus és a református egyházak képviseletében Molnár János plébános és Kincses Margaretta lelkész mondott áldást, majd sor került a Szent István-napi kenyerek megszentelésére, melyeket a Szerb Pékség biztosított. A rendezvény zárásaként a szervezők emlékszalvétán osztották szét a megszentelt kenyereket.

Jakab Annamária