Szent Jeromos

72

Fordulatokban gazdag élete Pannónia határának a közelében indult, 347-ben, a Dalmácia és Pannónia határán fekvő Stridon városában. Szülei ugyan keresztények voltak, de őt kiskorában nem keresztelték meg. Némi vallási oktatásban mindenesetre részesült szülőhelyén, írni is megtanították, majd szülei Rómába küldték. Itt Donatus, a híres grammatikus irányítása alatt tanult latint és görög retorikát a roppant tehetséges, bár lobbanékony és büszke ifjú. Bononiussal, gyermekkori barátjával belépett a keresztségre készülők, a katekumenek közé, majd 366 nagyböjtjén maga Liberius pápa keresztelte meg.

Három évig élt Rómában, majd Bonosiusszal együtt elindult Gallia felé, de csak a mai Trierig jutottak. Itt hite elmélyült, és megszületett az elhatározása, hogy Krisztusnak szenteli magát. Ami felé irányult: Kelet, a sivatag, a remeték. 370-ben Aquileában telepedett meg, s egy kis szerzetesi közösségben elmélkedő- aszketikus életet kezdett. Nemsokára azonban “kitört a vihar”, a közösség szétszóródott, s Jeromos Antiochiába indult. Itt maláriával ágynak esett, majd felgyógyulva tökéletesítette Szentírás-ismeretét, Tiberiásban pedig elkezdte tanulni a héber nyelvet. Ezután elvonult Kalkisz pusztájába, hogy a remetékhez csatlakozva magányban, virrasztásban, vezeklésben és munkában éljen. Mégis továbbra is erős vonzalmat érzett Vergilius, Cicero és Platón pogány gondolkodók művei iránt.

Egyszer aztán volt egy álma, amelyben azt a figyelmeztetést kapta, hogy még egyáltalán nem él keresztény életet. Ezen lelke mélyéig megdöbbent.

A keleti keresztényeket ekkoriban osztotta meg az ariánus vita. Az antiochiai egyházszakadás a pusztákon is végigviharzott, és fölkorbácsolta a remeték lelkét is. Belefáradva a vitákba Jeromos visszatért Antiochiába.

Paulinus, a város püspöke pappá akarta szentelni, amihez Jeromos csak azzal a föltétellel adta beleegyezését, hogy hű maradhat szerzetesi hivatásához és megőrizheti mozgási szabadságát. Szentelése után hamarosan útra is kelt: 380/381-ben Konstantinápolyban tartózkodott és a város könyvtárában dolgozott.

Nagy hatással volt rá Nazianzi Szent Gergely, akivel együtt tanulmányozta a Szentírást. Így alakult ki Jeromos életeszménye: az életet megszentelő szerzetesség és a tudományos munka. 382-ben Jeromos elkísérte Paulinus püspököt az egyetemes zsinatra, ahol Damasus pápa felfigyelt rá, és sürgetésére az akkor harmincöt éves tudós szerzetes Rómába ment. Itt nagy feladat várt rá: a pápa, aki maga is művelt szellem volt, bevonta legszűkebb munkatársi körébe és megtette titkárává.

Hamarosan még ennél is fontosabb feladattal bízta meg: az evangéliumok latin fordítását kellett átvizsgálnia. Jeromos húsz évig foglalkozott az egész Szentírás szöveghű átdolgozásával. Mindenekelőtt eredeti nyelvből lefordította a Szentírásnak majd minden könyvét, így készült el a Vulgata, amivel kivívta a kortársak bámulatát. Mikor a fordítással elkészült, hozzáfogott a szövegek magyarázatához, amelyek Jeromos rendkívül gazdag lelki és régészeti tudásáról tanúskodnak.

Bár Damasus halálával Jeromos előtt megcsillant annak a lehetősége, hogy az Örök Város püspöke legyen, életének utolsó három évtizedét mégis, mint egyszerű szerzetes és pap, Betlehem egyik általa alapított monostorában töltötte. Ránk maradt százötvenhét levele is, melyek szerint a legváltozatosabb kérdésekkel fordultak hozzá tanácsért. E levelek árulják el leginkább Jeromos alakját és egyéniségét. A szigorú aszkétát és keménykezű lelki vezetőt, az embert és a szentet, a haragvóan nyílt és gyilkosan udvarias, a metsző iróniáját mindvégig megőrző tudóst, aki ugyanakkor mélyen meg tudott rendülni és tudott forró könnyeket is sírni. Jeromos a vigasztaló példa arra, hogy az állhatatlan és türelmetlen emberből mi minden lehet, ha állhatatosan és türelmesen visszatér önmaga formálásához.

Életének utolsó éveit fájdalmas szenvedések tisztítótüzében töltötte. Egészsége meggyengült, látása egyre inkább romlott, és egymás után vesztette el hűséges kísérőit. Ehhez járultak a nyugtalanító politikai események: a barbár gótok betörtek Itáliába, s 410-ben elfoglalták és kifosztották Rómát. Jeromos lelke mélyéig megrendült. 412 körül portyázó szaracénok veszélyeztették a betlehemi kolostorokat, s egy napon sietve menekülnie kellett. Utolsó éveiben Isten elvezette lelkét a tökéletességhez. Kimerülten és vakon tért meg Urához 419. (vagy 420.) szeptember 30-án.

A világirodalom századok óta szereti, s az Egyház “A Szentírás-értelmezés Legnagyobb Doktora” címmel ruházta fel. S valóban ez volt Szent Jeromos életműve.

Összeállította:
Riskó Mariann