A Vidámak és Ötletesek Klubja Szerednyén

800

Hat éve már, hogy a Munkácsi Egyházmegyében nagyböjt első szombatján megrendezik a Vidámak és Ötletesek Klubját. Ebben az évben már a hetedik alkalommal került sor a játékokra, melyre az eddigi legtöbb résztvevő és szurkoló érkezett. Tizenegy csapat- és rajtuk keresztül ugyanennyi plébánia – versengett az elsőségért. Ezenkívül még négy plébániáról voltak jelen fiatalok.

A résztvevők alig fértek el a szerednyei templomban a szentmisén, mellyel a találkozó kezdődött. Mikola Dobra lazarista atya prédikációjában ezekkel a szavakkal fordult a fiatalokhoz: „Boldogok vagytok?” „Az igenlő válasz hallatán tovább kérdezte őket: „És miben rejlik a boldogság?” Ő maga adott erre kimerítő magyarázatot, arra buzdítva a fiatalokat, hogy éljenek Isten parancsolatai szerint és Isten kegyelmeire vágyakozva. A szentmise végén Benedikt Scserban ferences is szólt: Azt kívánta mindenkinek, hogy érezzék jól magukat egész nap. Mint mondta, nem a győzelem a legfontosabb, hanem a részvétel, mert mindig a barátságnak kell győznie. Az áldás után mindenki átvonult az iskola dísztermébe, ahol folytatódott a találkozó.

Mivel most a papok éve van, mely Vianney Szent Jánoshoz kapcsolódik, a találkozó témáját az ő szavai közül választották ki: „Út az égbe”. A „bemutatkozási verseny” közben a „régiek” megismerhették az új csapatokat. A „házi feladat” komoly gondolkodást jelentett, melyet némely arcon könnyek is fűszereztek.

Mindegyik csapat nagyon igyekezett, hogy megmutassa, mit jelent számukra az „Út az égbe”; s ez nagyon szépen sikerült is nekik. Csodaszép öltözékek, különböző művészi kivitelű programok, saját énekek előadása – mindezt nagy örömmel teljesítették a csapatok. Volt még két olyan verseny, ahol ismereteikkel szerezhettek pontokat a résztvevők: a bibliai vetélkedőn és a kapitányok versenyén. Az egész nap folyamán az öröm, a barátság, a kölcsönös segítség és megértés légköre uralkodott. 17.30- kor várakozásteli csend uralkodott az előadóteremben. A versenyek véget értek. A találkozó csúcspontjához érkezett: nemsokára kihirdetik a győzteseket és átnyújtják a díjakat.

Köszönjük mindenkinek a részvételt! Minden csapat kapott egy kis díjat az elnyert pontoknak megfelelően.

Köszöntjük a győzteseket! A harmadik helyet két csapat foglalja el, akik ugyanazt a pontszámot érték el: Szolyva és Klucsárki (Várkulcsa).

A második és az első hely elérői között nagyon kis különbség van csak. A második helyet Nagyberezna, az elsőt pedig Ungvár szerezte meg. Ezek után a szerednyei fiatalok mindenkit meghívtak saját szervezésű diszkójukba.

Még elkészült emlékül a csoportkép, és elbúcsúztak azoktól, akik máris elutaztak. Elutaztak – telve az egész nap élményeivel, benyomásaival, hogy otthon megoszthassák azokkal, akik nem voltak itt. Úton hazafelé ezeken gondolkodtak: „A barátság győz…” „Boldogok vagytok?…” Igen! Kicsit fáradtak, de boldogok! Te nem voltál ott? Gyere el legközelebb!

Tetjana Reshetar

Előző cikkNagyböjti mozaik – néphagyományok
Következő cikkMese – A cinke és a szél