Szent Márton hegyéről Szent Márton egyházmegyéjébe

57

2008. június 16-18. között Majnek Antal püspök és az egyházmegye vendége volt Várszegi Asztrik püspök, pannonhalmi bencés főapát. A vendég püspök végiglátogatta Kárpátalja történelmi emlékhelyeit, köztük a Vereckei-hágót, majd a szolyvai emlékművet, ahol megrendülten szembesült a magyar holokauszt emlékével. Június 17-én 9.30-kor szentmisét mutatott be a Tours-i Szent Márton Székesegyházban a római katolikus híveknek, Majnek Antal püspökkel és egyházmegyénk magyar papjaival együtt. Szeretettel köszöntötte a híveket, megemlítve, hogy Szent Márton hegyéről érkezett Szent Márton templomába, s ilyenformán is az anyaország üdvözletét hozta el a Kárpátalján élő magyaroknak.

A vendég püspököt Babály András munkácsi plébános köszöntötte, aki egyben megköszönte neki azt, hogy az elmúlt időszakban két kárpátaljai zarándokcsoportot is olyan szeretettel fogadott Pannonhalmán. A szentmise végén Majnek Antal püspök köszönetet mondott a főapátnak, hogy elfogadta meghívását és ellátogatott Kárpátaljára, az itteni magyar hívekhez.

A szentbeszédben a főapát a szeretet parancsáról beszélt: Isten parancsa és elgondolása alapján kell szeretnünk saját magunkat és embertársainkat is, ami az ellenség szeretetében csúcsosodik ki. Aki kiengesztelő-dik szívében, az tud építeni, közösséget teremteni, megmaradni. A szentmise után a magyar papi találkozó a püspökségen folytatódott, ahol Várszegi Asztrik főapát a közösség fontosságáról és megtartó erejéről tartott elmélkedést a jelenlévő atyáknak.

Délután került sor a református egyház híveivel való találkozásra a munkácsi református templom hittantermében. Gulácsy Lajos nyugalmazott református püspök, munkácsi lelkész köszöntötte a vendéget, régi ismerősét, és örömét fejezte ki, hogy végre itt is találkozhatnak. Asztrik apát arról beszélt, a bencés rend a történelem folyamán hogyan igyekezett az egyház egységét helyreállítani, szerepet vállalni abban, hogy a különböző felekezetekhez tartozó keresztényeket szeretetben összefogja, hiszen a rend akkor jött létre, amikor ez a szakadás még nem létezett. Beszélt a 20. század időszakában e témában tett magyar egyházi törekvésekről, valamint saját erőfeszítéseiről is. Mint elmondta: a Magyar Néphadseregben töltött két év alatt igyekezett összefogni a bármely felekezethez tartozó lelkész- és papnövendékeket, mert felelősnek érezte magát mindannyiuk hivatásáért. A jó viszony azóta is megmaradt, 40 éve tartják egymással a kapcsolatot.

A testvéri együttlétet közös ima és éneklés nyitotta és zárta.

Nem sokkal ezután a munkácsi Szent István Líceumban találkozott a főapát a katolikus magyar értelmiség képviselőivel. A jó hangulatú megbeszélésen ismét felmerült a közösség fontosságának szerepe, melyben a magyar nyelvű értelmiségnek meghatározó szerepet kell vállalnia a nemzet fennmaradása érdekében.

Egy kérdés kapcsán szó került Várszegi Asztrik egyik fő törekvéséről: a katolikus egyház feje és az ortodox pátriárka közötti találkozó létrehozásáról. A főapát személyes baráti kapcsolataival is igyekszik elősegíteni a közeledést a két egyház között, ám a vezetők közötti találkozás még nem valósulhatott meg. Ismeretes, hogy 1996-ban, II. János Pál pápa magyarországi látogatása alkalmával szó volt arról, hogy létrejön a találkozó II. Alekszij moszkvai pátriárkával Pannonhalmán. A történelmi találkozó azonban – az ortodox egyház visszalépése miatt – elmaradt, s azóta is várat magára.

Június 18-án Várszegi Asztrik főapát Karácsfalvára utazott, ahol látogatást tett a görög katolikus líceumban, s Milan Sásik görög katolikus püspökkel is találkozott. Kárpátaljai látogatása végén benyomásairól kérdeztük a püspök-főapátot.

– Főapát úr milyen kapcsolatban volt eddig Kárpátaljával?

– Évtizedek óta ismerem Majnek Antal püspököt, aki akkoriban még a Műszaki Egyetem hallgatója volt. Gulácsy Lajos püspök úrral nem egyszer találkoztam ökumenikus rendezvényeken, Orosz István beregdédai parochus pedig tanítványom volt Pannonhalmán. Rajta keresztül kerültem kapcsolatba a karácsfalvi Sztojka Sándor líceummal, mellyel testvéris-kolai kapcsolatot alakítottunk ki. Kárpátaljaiak nem egyszer megfordulnak Pannonhalmán.

Személyes kötődést jelent, hogy a II. világháború környékén Munkácson lakott a keresztanyám, akit édesanyám gyakran meglátogatott. Akkor én még nem éltem ugyan, de a családi köztudatban benne volt ez a tény.

Bencés szerzetesként tanítok is, történelemtanár vagyok. Történelmi szempontból is számon tartottam ezt a régiót, de úgy hiszem, az ember csak akkor érkezik meg valahová igazán, hogyha fizikailag is elmegy oda. Amikor most eljutottam Vereckére, és megállhattam a szolyvai emlékmű előtt, elolvasva rajta a magyar és német neveket, akkor éreztem meg igazán, amit eddig is tudtam: itt is itthon vagyok, ez is a magyar történelem része, ez a táj is a magyar közösséghez tartozik. Örülök, hogy annyi év távoli kapcsolat után végre eljuthattam ide.

– Mi volt a benyomása a katolikus hívekről?

– Nagy élmény volt a szentmise, különösen, hogy Szent Márton hegyéről, a magyar kultúra bölcsőjéből érkeztem Szent Márton templomába. Láttam az arcokon, hogy örömmel és szeretettel fogadtak, s meglepett, hogy bár hétköznap volt, mégis annyian eljöttek. Amíg ennyien vannak a templomban, van jövője a magyarságnak.

– Hogyan érezte magát a reformátusoknál?

Találkozás a református hívekkel

– Nagyon örültem, hogy sor kerülhetett erre a találkozásra, s arra is, hogy érdeklődő fiatalok is részt vettek benne. Nyitott lélekkel fogadtak, éreztem az elfogadást, de én is így mentem hozzájuk, és ahogy mondják: amilyen az adjon Isten, olyan a fogadj Isten. Régóta fontos számomra az ökumené – ahogy Gulácsy Lajos püspök úr emlegette, hogy ő a lágerben tanult ökumenét, úgy én a Magyar Néphadseregben töltött két év alatt.

– Találkozott a magyar értelmiség képviselőivel is: a találkozó alapján mit tart fő feladatuknak?

– A líceumi találkozó oldott légkörében nagyon jól éreztem magam. Mindig élmény számomra, amikor határon túli látogatásaimon tapasztalom, hogy az ottani magyarok ugyanúgy beszélik a nyelvet, ugyanolyan a mentalitásuk, gondolkodásmódjuk, mint az anyaországban. Ilyenkor megerősödik bennem az, amit amúgyis tudok: ők is éppolyan magyarok, éppúgy a nemzet részei.

A magyar értelmiség nagy feladata, hogy megteremtse azt a közeget, azt a közösséget, melyhez az itteni magyarok tartozhatnak, hogy ily módon legyen hol otthon lenniük. Az ő feladatuk az is, hogy a múltat, melyben sok volt a szenvedés, le tudják zárni. Ez adja meg a szabadságot, melyre minden embernek szüksége van ahhoz, hogy teljes lélekkel a jövő felé tudjon fordulni. Amikor ezeket a törekvéseket látom, bennem is megerősödik a szándék, hogy a magam szerény eszközeivel segítsek, még jobban, mint eddig.

– Mik lehetnek ennek a segítségnek a konkrét formái?

– Például egy testvériskolai kapcsolat, vagy maga a tény, hogy beszélünk Kárpátaljáról, benne tartjuk a magyar köztudatban. Az is, hogy továbbra is szeretettel látjuk, ha Kárpátaljáról látogatók, lelkigyakorlatozók érkeznek Pannonhalmára, mint ahogy erre nem egyszer volt példa. A jövőben is szeretettel fogadjuk Pannonhalmán a Kárpátaljáról érkezett testvéreket!

Pápai Zsuzsanna