Vagyok-e valaki? (2 rész)

Az énkép összetevői

Folytatjuk sorozatunkat a helyes önértékelés fontosságáról Ezúttal azt tekintjük át, miből áll össze az ember saját magáról alkotott képe. A sorozat alapját egy szakdolgozat képezi, melyet a szerző Maurice E. Wagner munkássága alapján írt meg.

Az énkép három alapvető összetevője a külső megjelenés, a teljesítmény és a társadalmi rang. Fontos, hogyan nézünk ki, milyen a testünk, hogyan öltözünk, hiszen mások sokszor külsőnk alapján ítélnek meg bennünket és alakítják ki rólunk véleményüket. Nem kevésbé fontos a teljesítmény. Már kiskorunk óta megszoktuk, hogy küzdenünk kell, hogy érvényesülni tudjunk, hogy teljesítenünk kell ahhoz, hogy valakik legyünk mások szemében. Óvodában, iskolában, munkahelyen, mindenhol teljesítményt vártak és várnak tőlünk, és sokszor számon kérik tőlünk azt, hogy mit értünk el. Ehhez kapcsolható az énkép harmadik összetevője, a társadalmi rang. Vágyunk arra, hogy tiszteljenek és csodáljanak, ezért fontos számunkra, hogy milyen helyet foglalunk el az emberek között, milyen pozíciót töltünk be.

Az énkép e három eleme azon alapszik, hogy szerintünk mások milyennek tartanak bennünket. A következő három érzés, énképünk lényegi eleme, azon alapszik, hogy mi hogyan látjuk önmagunkat, mi hogyan vélekedünk önmagunkról. Ezek a befogadottság, az értékesség és az alkalmasság. A befogadottság tudata akkor alakul ki bennünk, ha úgy érezzük, hogy mások elfogadnak és szeretnek minket, hogy szükségük van ránk, és jól érzik magukat a társaságunkban. Ha nincs meg bennünk ez a tudat, akkor kívülállónak, feleslegesnek érezzük magunkat. Ezt az érzést nagyon nehezen tudjuk elviselni, hiszen mindegyikünk alapvető szükséglete, hogy valakihez tartozzon, akinek fontos és aki törődik vele. Az értékesség tudata szorosan kapcsolódik az elsőhöz. Hiszen ha nem érezzük magunkat befogadottnak, felmerül a kérdés, hogy mások miért nem szeretnek bennünket, és sokszor azzal magyarázzuk kirekesztettségünket és magányunkat, hogy nem vagyunk értékes emberek. Ugyanis – gondoljuk – ha lennének értékeink, mások szeretnének és befogadnának bennünket. Azaz értékesnek érezzük magunkat, midőn azt tesszük, amit tennünk kell; ezt a bizonyosságot erősíti, ha másoktól pozitív visszajelzéseket kapunk, ha teljes szívvel támogatják döntéseinket. Amikor mások kritizálnak, nem értenek egyet velünk, úgy érezzük, elvesztettük azt a hitünket, hogy hasznos, értékes emberek vagyunk. E kettővel kapcsolatban áll az alkalmasság érzése is: ha tudjuk, hogy értékes emberek vagyunk és mások szeretnek és elfogadnak bennünket, úgy érezzük, hogy megfelelően látjuk el feladatainkat, helyesen cselekszünk, képesek vagyunk jó döntéseket hozni és szembenézni a problémákkal. Ez a három érzés együtt adja ki egy ember identitástudatát (önazonosság, „ki vagyok én” – a szerk.), és irányítja viselkedését élete során. A befogadottság érzése, az értékesség és az alkalmasság az énkép lényegi elemei, kölcsönhatásuk határozza meg önértékelésünket.

Az énkép e három eleme, így tehát maga az énkép alapvetően gyermekkorunkban alakul ki. Énképünk kialakulásában nagyon fontos szerepet játszanak a szüléink és az, hogy ők hogyan viszonyulnak hozzánk. Később, iskolás korunktól kezdve énképünk fejlődését már nemcsak szüléink, hanem a körülöttünk élő más emberek is befolyásolják: rokonaink, tanáraink, osztály- és játszótársaink, így tehát a nevelésben résztvevő felnőtt embereknek – szülők, nevelők, pedagógusok – vigyázniuk kell arra, hogyan viszonyulnak a gyermekhez, hiszen rajtuk múlik énképének kialakulása és fejlődése.

Legközelebb arról lesz szó, mi is történik a gyermekkorban, hogyan alakul az énkép ebben a meghatározó életszakaszban.

Puskás Diána