Valentin-nap a rahói plébánián

78
Valentin1

Egész napos szentségimádást tartottak Rahóban, és szá- mos házaspár újította meg házassági ígéreteit.

„Amit Isten egybekötött, ember szét ne válassza” (Mt 19,6) – ezzel a jelszóval tartottak szentségimádást a rahói Nepomuki Szent János plébánián február 15-én. Az egész napos szentségimádás és az imavirrasztás során engeszteltek a plébánia híveinek és a csakládoknak a bűnei- ért, és őszinte megtérésért Isten törvényeinek útjára.

Valentin2

Mikulyák László atya beszédében a jelenlévő házaspárokhoz, családokhoz és a többi hívőhöz fordult: kiemelte a há- zasság szentségének fontosságát, mely a nehézségek, szenvedések idején megerősíti a házasságokat, s annak fontosságát is hangsúlyozta, hogy hálát adjunk Istennek a szeretet, a szerelem ajándékáért, melyet a másik embernek ajándékozhatunk.

Meg kell emlékeznünk Szent Bálint (vagyis Szent Valentin) vértanúról, akit február 14-én ünneplünk – mondta László atya, elbeszélve a szent legendáját, majd hozzátette: manapság a világ üzletet csinál Valentin-napból. Nekünk, kereszté- nyeknek Szent Bálint alakjában az igaz szerelem védelmező- jét és a házastársi szeretet védőszentjét kell látnunk.

Plébánosunk minden jelenlévő házaspárt az oltárhoz szó- lított, hogy megújítsák házassági esküjüket, melyet valamikor Isten előtt fogadtak. 41 házaspár vett részt ebben. Esküjük megújítása után a házaspárok közös imában adtak hálát há- zastársukért.

Isten segítse őket, hogy egymást szeretve méltón éljenek a legnagyobb élethivatáshoz – a szeretethez.

Zán Ágnes, Rahó