A Teremtés könyvének 2. fejezetében, a 24. versben olvassuk: „Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, és feleségéhez ragaszkodik, s a kettő egy test lesz”. A lelkipásztori szolgálatban az egyik legnehezebben kezelhető dolog lett számomra, hogy a gyónásokban igen sok idősebb ember, de közülük is elsősorban a nagymamák panaszkodnak: „Jaj, atya, a fiatalok nem hallgatnak már rám!” Sokáig nem mertem kimondani határozott véleményemet ezen a fórumon, de néhány konkrét eset arra indított, hogy nagyobb bajt okozok azzal, ha hallgatok, mintha megkockáztatom, hogy megpróbálom felvázolni számukra, mi lenne az Isten szándéka szerinti eljárás.
Ennek megértését nagyban segítette Macejkó János atya, aki 1994. karácsonyán megértette velem, hogy Isten számára az emberi szabad akarat, amelyet Ő teremtett, olyan határ, amit nem tud átlépni. Azóta merem a következő gondolatmenetet elmondani a gyónónak, és már sok visszajelzést kaptam arról, hogy többek életében pozitív változást hozott. Ha a gyónó elmondja a fentebb idézett mondatát, akkor mindig megkérdezem: „Felnőtt-e már a fiatal”? Szinte kivétel nélkül érkezik a válasz: „Igen”. A következő mondattal megállapítom, hogy akkor rendelkezik szabad akarattal. Márpedig a szabad akarat olyan dolog, amelynek határát az Isten nem lépi át. Az ember képes dönteni jó és rossz között. Aki ezt elvitatja, az a Teremtővel száll szembe. Éppen ezért nagyon fontos, hogy megtanítsuk a felnövekvő gyermekeket arra, döntéseikért vállaljanak felelősséget. Ha ezt nem hagyjuk, akkor lehet, hogy nehezebben igazodnak el a dolgokban.
Sokszor szinte érthetetlen, hogy miért döntenek fiatalok olyan nehezen a házasság mellett. Azért-e, mert annyi rossz példát látnak maguk körül? Vagy azért-e, mert igazából az édesapja vagy édesanyja nem is engedi igazán felnőni, mert a döntések lehetőségét elveszi tőle? Abban biztos vagyok, hogy a szülői hivatásnak az egyik legnehezebb része, hogy elengedjük a gyermeket. Sok édesanyát kell arra figyelmeztetni, hogy a testi szülés is fájdalmas volt, de a „lelki szülés”, az elengedés még sokkal nehezebb. És bizony megvannak az édesanyáknak azok az eszközeik, amelyekkel magukhoz tudják láncolni a fiút vagy lányt. Ekkor azonban a fiatalok házassága kerül komoly veszélybe, mert nem teljes személyiségükkel vannak benne a fiatalok, hanem csak annyival, amennyit a szülők elengednek.
Ezt a kérdést mindig a hit oldaláról világítom meg. Nagyon fontos kérdés, hogy a szülő elhiszi-e, hogy az a jó mag, amit elvetett a gyermekében, az szárba szökken és termést hoz. Ez súlyos hitkérdés, és nagyon sokszor fordul elő, hogy nem hiszik el. Sajnos főleg az édesanyák. Ha nem olyan módon éli a mindennapjait a fiatalasszony, ahogyan ő szeretné, akkor az rossz, az nincs is. Sőt, még a férjét is visszaveti szeretetében, mert állandóan azt hallgatja, hogy rosszul teszi dolgát az asszony.
Pedig el kellene mindenkinek fogadni, más módon is lehet szervezni az életet, mint régebben. Mielőtt az a vád érne, hogy lerombolom ezzel a tekintélyt, megjegyzem, hogy éppen a más módok elfogadása teszi gazdagabbá az életünket, nem az egysíkú gondolkodás. Természetesen a körülmények is egészen mások, mint a régebbi időben. Egyetlen példát hadd említsek. Csecsemőkoromban bizony még vászonpelenkába voltam bepe-lenkázva, az unokahúgom idejében viszont már az eldobható pelenka volt a soros. Így édesanyám nem oszthatta meg sógornőmmel a pelenkamosás titkait, amit bizony nehezen viselt.
Mindig elmondom azt is a gyónónak, hogy mindenkit a saját lelkiismerete szerint ítél meg az Úr. Ezen – hála Néki – nem tudunk változtatni. Éppen ezért inkább a jóban kellene példát mutatni, nem pedig állandó figyelmeztetésekkel próbálni meg „más belátásra” bírni a másik embert. (Tudatosan nem a „jobb belátásra bírni” kifejezést használom, mert sokan saját igazolásukra úgy idézik, holott nem ez a szándékom.) Ha a jóról akarok meggyőzni valakit, akkor éljem elé, hogy felébredjen benne a vágy a jobbra.
Macejkó János atya biztatására mindig azt kérem, hogy ne a fiatalok megváltozását kérjék az Úrtól. Azt, ahogyan fentebb írtam, a szabad akarat miatt nem tudja megtenni az Úr. Kérjem viszont azt, hogy az üdvösségüket ne engedje, hogy veszélyeztessék. Mivel Fia halála miatt ezért már sokat tett, biztos, hogy talál ebben is megoldást. Ezért javaslom mindenkinek a beleszólás helyett az Istenhez így forduló csendes imádságot.
Szabó József OFM