A világban nagyobb az éhség a szeretetre és elfogadásra, mint a kenyérre…
Olykor azt gondoljuk, a szegénység: éhesnek, mezítelennek és hontalannak lenni. Mégis, a legnagyobb szegénység nem kívántnak, nem szeretettnek lenni, és tudni, hogy senki sem törődik veled. El kell kezdenünk gyógyítani ezt a szegénységet a saját otthonainkban.
Kalkuttai Boldog Teréz
Az éhező Jézus
Éhes voltam és szomjas, vándor voltam és mezítelen,
beteg voltam és börtönben voltam,
de nem adtatok ennem és innom,
nem-fogadtatok be, nem ápoltatok,
nem látogattatok meg.
Amit nem tettetek meg egynek a legkisebbek közül,
azt nekem nem tettétek meg.
Milyen súlyos parancs a felebaráti szeretet!
Ehhez nem fűzhetünk magyarázatot, ”
de hinnünk kell és jól látnunk:
a mi Urunktól tagadjuk meg mindazt,
amit valakinek megtehetnénk, de nem teszünk meg.
Nem azt mondta: mindazt, amit elutasítunk,
hanem: mindazt, amit nem teszünk meg:
bár megtehetnénk, mégis elhanyagoljuk.
Nem az fordul hozzánk kérésével,
aki szegény, mezítelen, vándor, szenvedő,
hanem Jézus, hiszen tagja, része, darabja Jézusnak,
s ha elengedjük, anélkül, hogy odaadnánk neki azt,
amire szüksége van, akkor Jézustól,
az Ő testétől tagadtuk meg,
Őt magát engedtük elmenni.
Mennyivel tartozunk felebarátainknak,
testüknek és lelkűknek!
Szívünkkel-lelkünkkel tartozunk nekik.
Ezt érteti meg velünk Urunk példája,
aki egész életét röviden így foglalta össze.
az Emberfia azért jött, hogy szolgáljon,
és odaadja életét sokakért.
/Charles de Foucauld/
„Gyere, és tarts velem; együtt leszünk, a barátom leszel. Megtanítom neked, hogyan kell ebben az önző, igazságtalan és erőszakos világban a szeretet, a reménység és a béke emberévé válni. Ne félj, lépésről lépésre megtanítom neked, hogyan váljon tested és lelked, egész mivoltod a jó hír jelévé.”
Valaki Jézushoz sietett, térdre borult előtte, és úgy kérdezte: Jó mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?”… Jézus ránézett és megkedvelte…” Milyen kifejező lehetett Jézus tekintete!
Akkor ezt mondta neki Jézus: „valami hiányzik még belőled. Menj, add el, amid van, oszd szét a szegények közt, és így kincsed lesz az égben, azután gyere, és tarts velem!”
Mk 10,17-22
Jézus példát ad arról, hogyan kell közelednünk a szegényekhez.
Nem lehetőségeink vagy nemeslelkűségünk magasáról,
hanem saját szegénységünk, fáradtságunk,
rászorultságunk mélyéről.
A szegénység nem csupán anyagi nélkülözést jelent,
szegény az is, aki tehetetlen, cselekvésképtelen, vagy védtelennek érzi magát.
Ha meghallgatjuk Isten szavát, ha komolyan vesszük ígéreteit,
ha az egyház szentségeivel táplálkozunk, ha rábízzuk magunkat egy lelkipásztorra…,
ha engedjük, hogy egy szegény szíve, az ő szentsége tápláljon minket,
akkor alázatosan, észrevétlenül, titokzatosan növekedni kezdünk, megértjük,
amit eddig nem értettünk, megleljük belső békénket, és a szeretet apostolaivá válunk.
Jean Vanier: A könnyek forrása c. könyvéből