A Biblia évének kezdete az ungvári egyházközségben

753

2008. február 10-én az ungvári plébánia hívei ünnepélyesen csatlakoztak az idei Biblia-évhez. Ezt a nagy eseményt az jelezte templomunkban, hogy ünnepélyesen kihelyeztük a Szentírást a Szent István-oltárra. Ez mindannyiunkat Isten írott szavára emlékeztet, amely által köztünk van. Ehhez a nagy eseményhez csatlakozott a Szentírások megáldása is. Szép számban hozták el a hívek otthonról Bibliáikat. A Bibliák megáldatása elhatározást jelentett a hívek részéről; elhatározást arra vonatkozóan, hogy ebben az évben többet foglalkoznak Isten szavával, többet olvassák az ő Igéjét. Ehhez az elhatározáshoz kértük Isten megerősítő áldását.

Ugyanakkor egyházközségünkben ekkor indult útjára a vándor Biblia is. Ez a kezdeményezés azt jelenti, hogy a plébánia Bibliája – melyet szintén február 10-én áldottunk meg – az év folyamán egy-egy hétig különböző családoknál lesz. A vándor Biblia első két állomása a fiúkollégium és a Szent Gellért Kollégium, onnan indul útjára az ungvári családokhoz. Az adott héten az illető család kiemelkedő helyre teszi a Szentírást a házban, és naponta legalább 10 percet olvassák együtt. A Biblia vasárnaponként a szentmise elejéig visszakerül a templomba, szentmise végén pedig a következő család viszi magával. Ezzel is aktívabban szeretnénk bekapcsolni családjainkat Isten Igéjének olvasásába.
Ezekkel a programokkal indította az ungvári egyházközség az idei Biblia-évet. Reméljük, egyházközségünk számára valóban áldásos lesz ez a kezdeményezés.

Molnár János
ungvári plébániai kormányzó

Előző cikkDiakónusszentelés Dolhán
Következő cikkVallomásom a Szentírásról