A házassági válságokról

862

Csanády Misi és Márti a Házas Hétvége mozgalom magyarországi alapítói közé tartoznak. Saját tapasztalatuk mellett (4 gyerek és 14 unoka) a számtalan házasság segítése kapcsán komoly ismeretre tettek szert a házastársi kapcsolatok terén. Ezért arra kértük okét, írjanak nekünk a házasság válságos időszakairól és a „túlélési” lehetőségekről. Ez utóbbiról szóló gondolataik, következő lapszámunkban olvashatók.

Fiatalkorom óta izgat, foglalkoztat az a kérdés, mitől jó az egyik házasság, mitől rossz a másik. Mi kell ahhoz, hogy jó legyen, hol lehet elrontani. Igyekeztem a saját házasságomban az addigi tapasztalataimnak megfelelően először jó párt választani, majd mindent megtenni, hogy tényleg ne rontsam el. Persze ez nem igazán sikerült, de hála Istennek, a Házas Hétvége megújított minket.

Azóta sokkal tudatosabban éljük a házasságunkat, és tényleg harmóniában élünk, a problémák rendezhetők nagyobb fájdalom, csalódás nélkül. Ennek már 23 éve. Azóta nagyon sok házasságot megismertünk belülről. Nekünk nagy fájdalmat jelent, amikor egy kedves, szeretetre méltó, arra vágyó pár kimondja, hogy nem akarnak tovább együtt élni, mert ..ezzel az emberrel nem lehet.” Pedig volna megoldás kicsit korábban, talán egy lépéssel előbb.

Sok olyan eszköz van, amivel el lehetne kerülni a válságot, illetve meg lehetne oldani. Ezekről szeretnénk egy kicsit mesélni, hátha van olyan pár, akinek segítünk vele.

Az egyik az, ha ismerjük a házasság „történelmét”. A házasságokban három fontos időszak van, amikor a válság valószínűsége sokkal nagyobb, mint máskor. Jó, ha tudunk ezekről, hogy egyrészt felkészüljünk, ne érjen váratlanul, másrészt, talán nem ijedünk meg annyira, ha tudjuk, hogy ez „természetes”, és megpróbáljuk a felmerülő nehézségeket megoldani, nem „dobjuk be a törülközőt” azonnal. Az első kritikus időszak mindjárt

   AZ ELSŐ ÉV

– már azok számára, akik tisztességgel kötöttek házasságot. Bizonyos ismeretség után megköttetik a házasság. Elkezdődik a közös élet. „Lakva ismerhető meg valaki” – tartja a közmondás. És valóban kiderül, hogy az a kedves, aranyos ember, akit megismertem, más, mint amilyennek én gondoltam. Talán így akart meghódítani, vagy kiderül, hogy a hétköznapokban az apró dolgokat másképp teszi, mint én.

Például az egyik szeret korán kelni, a másik bagoly-típus: este szeret fennmaradni. Az egyik szeret szellőztetni, a másik fél a nyitott ablaktól, a huzattól. Van, aki szereti a változatosságot: a sokféle külső programot, a vendégeket, a mások meglátogatását – a másik inkább otthonülő, a nyugalmat, békét szereti. A rendről is nagyon különböző lehet a két ember felfogása. Az egyik szeretné, ha pontos napirendjük volna otthon is: kötött az étkezések stb. ideje, a másik a rugalmasság, a spontán megoldások híve, nem szereti a kötöttségeket. És ilyesmin nap mint nap össze lehet különbözni. Ez ugyan nevetségesnek tűnik, de a valóság az, hogy az ördög a részletekben van, és éppen az apróságok tesznek tönkre sok mindent. Egy év alatt kiderül mindez, rájönnek, hogy „Nem ilyen lovat akartam!” és elválnak.

Akik ezen a ponton sikeresen túljutnak, azokban tudatosul, hogy nem olyan a párom, amilyet megálmodtam, de majd megnevelem – gondolják. És elindul a másik folyamatos kritizálása. megmagyarázva, hogy miért ügy helyes, ahogy én mondom. A másik ennek érdekes módon nem örül, azt éli meg. hogy nincsen vele megelégedve a társa. Egyre nagyobb az elkeseredése, ugyanakkor dac ébred benne. A HÁZASSÁG NEM NEVELŐINTÉZET. A kritika pedig öl. Pozitív kritika nincs, azt dicséretnek hívják. Azt jó gyakorolni, mielőtt teljesen tönkretesszük a. kapcsolatunkat is, a párunkat is.

A folytonos kritika következménye az. hogy az ember nem érzi jól magát otthon, nincs is kedve hazamenni. Egyre fontosabb ember lesz a munkahelyén, és egyre többet marad bent. Ott értékelik a munkáját. Nélkülözhetetlen lesz a munkahelyén. Abban reménykedik, hogy a több pénz. amit keres, értékessé teszi a másik szemében, vagyis a családot is szolgálja ezzel. Így jutunk el lassan a körülbelül

TIZEDIK ÉVIG,

amelyik a következő válság-időszak. Mert próbáltuk nevelgetni egymást, de 10 ÉV ALATT KIDERÜL, HOGY A MÁSIK NEM VÁLTOZIK, hiába a „jó nevelésünk”. És jön egy kiábrándultság.

„Nem lehet vele együtt élni és nem is ‘nevelhető, jobb, ha elválunk.” Lehet, hogy a helyzet tényleg nehéz, de egy válás nem old meg semmit. Tönkremegy mindkét házasfél, szenved mindkettő eredeti családja (szülők, testvérek), de legjobban a gyerekek. Egy válás sebei a gyerekben élete végéig nyomot hagynak.

Ha ezen is túljutunk, akkor van még egy kritikus életszakasz, amikor az addig rendben lévőnek látszó házasságok felbomlásának valószínűsége jelentősen megnő. Ezt a jelenséget röviden így nevezik:

   „KAPUZÁRÁSI PÁNIK”

Ez nagyjából az emberek 50 éves korában jelentkezhet. A gondolat így alakul: Lassan vége az életnek, ez a házasság szomorú, netán unalmas, még egyszer szeretnék „boldog” lenni az életben. Ehhez partnert találni nem nagy dolog, pláne, ha addigra többnyire jól is keres, vagy gazdag is az illető. Az ár azonban itt is magas. Nem annyira tipikus, de okozhat gondot a változás időszaka, főleg az asszonyoknál. Az idegrendszer labilissá válhat, ami néha rémes dolgokat produkál. Láttunk példát arra, hogy előtte (és utána is) „normálisan” viselkedő személy ebben a 3-4 évben teljesen hisztériásán viselkedett, ismételten idegszanatóriumi kezelésre szorult. Ha számítunk rá, tudjuk, hogy átmeneti időről van szó, amit türelemmel el lehet viselni.

Mindegyik kritikus időszakra, de a közte lévő évekre is igaz, hogy általában nem úgy kezdődik a válás, hogy elhatározza az egyik fél, hogy új partnert keres, hanem úgy, hogy nem érzi jól magát otthon. Nem tapasztalja meg, hogy szeretik, értékelik, elfogadják olyannak, amilyen. És könnyen akad ilyenkor olyan megértő munkatárs, aki meghallgatja, aki elfogadja. Jólesik elmondani a panaszokat, és ebből kialakulhat egy melegedő kapcsolat, ami már közel hozza a veszélyt.

MIT TEGYÜNK hát most mi, akik szeretnénk, hogy a házasságunk jobb legyen, de legalábbis ne romoljon el? Arra számítani, hogy a mi házasságunk természetesen mindig jó lesz, nem érdemes, csak értékes idő múlik el. Dolgozni kell azon, hogy a kapcsolatunk jobb legyen. Hogy hogyan, erre a választ a következő számban olvashatjuk.

Csanády Misi+Márti

Előző cikkBioetika – A természetes fogamzásgátlásról
Következő cikkCsalád – kötöttség vagy szabadulás