A Kárpátaljai Apostoli Kormányzóság jogtörténeti áttekintése (3.)

Az első bécsi döntés (1938. november 21.) értelmében a Magyarországhoz visszatért felvidéki területek egyházkormányzati helyzetének rendezése 1938 őszétől gyors ütemben megkezdődött. Az Apostoli Szentszék egyesítette a Szatmári Egyházmegyének Kárpátaljáról Magyarországra került plébániáit a magyar területen maradt Mérki Apostoli Kormányzósággal, és 1939. július 19-én kiadott bullájával a kassai püspök, Madarász István joghatósága alá rendelte. Még jóformán meg sem száradt a tinta a fenti kormányzati állapotokat rendező dokumentumon, amikor újabb határváltoztatásokra került sor. Az 1940. augusztus 30-i második bécsi döntés értelmében visszatért az anyaországhoz a Partium nagy része és Észak-Erdély.
1940. július 23-án (tehát még a második bécsi döntés előtt) a Szentszék szatmár-nagyváradi püspökké nevezte ki P. Napholcz Pál S.J. szerzetest. A kinevezett püspök az új helyzetben felajánlotta a Szentszéknek lemondását, amit az el is fogadott, és az egyházmegyék kormányzását Márton Áronra bízta.
Két és fél évig tartó széküresedés után Dr. Scheffler János 1942. május 17-én vette át a Szatmári Egyházmegye vezetését – Kárpátaljával együtt – megyéspüspöki, a Nagyváradi Egyházmegyét apostoli kormányzói minőségben. A második bécsi döntés folytán a két egyházmegye integrálódott a magyar egyházszervezetbe . Kárpátalja is újból a Szatmári Egyházmegyéhez csatlakozott. A püspök fő feladatának tekintette, hogy egyházmegyéje részleges jogalkotását a magyar egyház partikuláris jogalkotásához igazítsa. A híveinek nem csupán pásztora lett, hanem vigasztalója is. A kánoni vizitációt saját maga hajtotta végre az elcsatolt területeken. A háború végigsöpört az egész egyházmegyén és kormányzóságon, s a főpásztor úgy érezte, hogy személyes jelenlétével is meg kell erősítenie papjait és híveit. Többször is volt Kárpátalján, de a háború befejeződése előtt még utoljára végiglátogatta egész egyházmegyéjét. Rómából kapott utasítás szerint mindenhol beosztotta a „tennivalókat”, így Kárpátalján is. Meghatározta, ha megnehezedik a kapcsolattartás a püspökkel vagy letartóztatják a vikáriust, ki legyen a következő általános helynök.
Az 1944-es összeomlás után, mivel Kárpátalja egyházkormányzása a püspöki székhelyről gyakorlatilag lehetetlenné vált, Scheffler püspök Pásztor Ferenc beregszászi főesperest nevezte ki Kárpátalja püspöki helynökévé. Két másik helynököt is megnevezett, akik az esetleges akadályoztatáskor irányították volna az egyháztartományt.
Idősebb lelkipásztoroktól tudjuk, hogy az egyik Dr. Bujaló Bernát, a másik pedig Szegedi Jenő volt. Az 1947. február 10-én kötött párizsi békeszerződés értelmében a Szatmári Egyházmegyét négy részre darabolták: Csehszlovákiában 13, Magyarországon 27, Kárpátalján 40, Romániában pedig 55 plébánia maradt. A szovjet terror a Kárpátaljai Római Katolikus Egyházat sem kerülte el, általában hazaárulás és izgatás vádjával ítélték el papjait. Ilyen életveszélyes állapotban az egyház kormányzása igen szűk terjedelemben mozgott. A hitet és minden erőt megpróbáló időkben a feladatát minden pap az 1917-es Kódex és a szatmári zsinati határozatok szellemében végezte, úgy, ahogy tudta. Hivatalosan betiltották az anyakönyvek vezetését, de azért titokban írták. Egyedül a szentmise és a temetések végzését engedélyezték, papnövendékeket nem vehettek fel. Erről a tragikus időszakról ma több könyvet is megjelentettek Magyarországon és Kárpátalján is. Az „enyhülés idején”, amikor már több pap is hazajött a koncentrációs táborokból, az ÁEH próbálta átvenni az egyház ügyeit. Sikerült is megkörnyékezni egy-két papot, akik az állami hatóságok által kapott hatalmuknál fogva próbálták irányítani a kárpátaljai egyházat.
1956-ban az állami szervek önkényesen Mészáros Jánost, majd dr. Závodnyik Tibor ungvári plébánost állították vikáriusnak. 1956-ban hazajöttek a lágerekbe elhurcolt papok, hazakerült dr. Bujaló Bernát főesperes is, és átvette a kormányzást, de egészségi állapota miatt hamarosan lemondott. A kijelölt utód, Szegedi Jenő várpalánki plébános nem kapott állami jóváhagyást, és nem kormányozhatott, de titokban, 86 éves korában bekövetkezett haláláig a római katolikus egyházban az ő szava volt a döntő.
1985-ben dr. Závodnyik Tibor halála után Galambos Józsefet választották a papok, majd 1985 decemberében, Galambos József halála után Csáti József lett Kárpátalja vikáriusa. A kommunizmus idején minden egyházi tevékenységet az Állami Egyházügyi Hivatal szabályozott és ellenőrzött. Az állam hozzájárulása nélkül egy papot sem lehetett máshova helyezni. Általános, minden templomra érvényes rendeletet nem tudtak kiadni a vikárius atyák a politikai nyomás miatt. A legsúlyosabban a gyermekek hitoktatását büntették. A Kárpátaljai Római Katolikus Egyház életének döntő változása (pozitív értelemben) akkor indult el, amikor dr. Paskai László esztergomi érsek 1989 tavaszán Kárpátalján járt, s lelkipásztori látogatása után a Szovjetunió vezetői engedélyezték, hogy magyarországi papok tartsanak itt lelkipásztori szolgálatot. 1990. november 1-jén Csehszlovákiából is érkeztek szerzetesek. Csáti József vikárius idős kora ellenére is próbálta összefogni az itt élő papokat. Minden alkalmat kihasznált a paptalálkozók szervezésére. Utasításait zömében szóban adta ki, ezekben az imaélet és a hittanok fontosságáról beszélt.

Németh Imre

(folytatjuk)