„A legnagyobb áldás az életünkben”

730
Egy DOWN-szindrómás fiú szüleinek tanúságtétele
 
Az Édesanya

Egy szép nyári napon, 1988. június 13-án megszületett második gyermekünk. A harmadik napon bejött hozzám az orvosnő és furcsa kérdéseket tett fel, amelyeket nem igazán értettem. Végül is közölték, hogy ez a gyermek nem olyan lesz, mint a többi, mert DOWN szindrómás! Felsorolták a vele járó fogyatékosságokat, amelyeket hirtelen fel sem tudtunk fogni. Akkor még a DOWN szindrómáról semmit sem tudtunk és nem is akartuk elhinni, hogy ez velünk történik. Lelkileg nagyon nehéz időszakot éltünk át családommal együtt. Teljesen megváltozott addigi életünk, mert ő tényleg nem úgy fejlődött, mint a vele egykorú gyermekek. Sok-sok szeretetre és gondoskodásra volt szüksége, melyre Istentől kaptunk erőt és bölcsességet.

Ha visszagondolunk, az ÚR akkor is gondolt ránk, gondoskodott rólunk, megvigasztalt, megszabadított és vezetett minden lépésünkön. Törődött velünk, még a legkisebb ügyünk sem volt jelentéktelen számára.

Lassan teltek a napok, hónapok, évek, és Gábor fiunk megtanult járni, beszélni. De mindig ott volt a kérdés: hogyan tovább, ha majd iskolába kell menni? Most már tudom, hogy nem voltunk egyedül problémánkkal, mert az ÚR végig velünk volt és mindent időben elrendezett.

Gábor hat éves volt, mikor meglátogatott minket Král Edit gyógypedagógus, aki eljött Budapestről két évre Kárpátaljára missziós munkát végezni. Ő felkereste a sérült emberek családjait Técsőn, és hozzánk is eljutott, ami nekünk akkor nagy lelki segítség volt. Kárpátalján elsőként Técsőn megalakította a „Hit és Fény” közösséget. Találkozókat szervezett, ahova nagyon jó volt elmenni és hasonló sorsú családokkal találkozni. Ő lett a mi „Őrangyalunk”, azóta is tartjuk vele a kapcsolatot. Ő segített speciális iskolát találni Debrecenben gyermekünk számára. Isten segedelmével Gábor olyan helyen tanulhatott, ahol a legtöbbet hozták ki belőle. Megtanították írni, olvasni, ami jelenleg is nagyon sokat jelent az ő életében.

Miután hazakerült, ismét ott volt a kérdés: hogyan tovább? Közben gyermekeink elvesztették mind a négy nagyszülőt, akik addig nagy segítségünkre voltak. Gondjainkkal egyedül maradtunk, de Isten továbbra is velünk volt és vezetett. Azon gondolkodtunk, kellene valamilyen elfoglaltság a Gábor fiunknak és más hasonló sérülteknek. Mivel a debreceni iskolában az utolsó két évben szakmai foglalkozások is voltak, felmerült, hogy valamilyen műhelyt kellene létrehozni.

Deák Nelli, aki szinte kezdettől fogva vezetője volt a „Hit és Fény” técsői, szlatinai, bustyaházi és viski közösségének, és jól ismerte helyzetünket, közben elkerült Munkácsra a Szent Márton karitászhoz munkatársnak. 2009 nyarán kaptunk tőle egy telefonhívást, hogy a Cseh Karitas felajánlott egy gyertyaöntő berendezést sérült emberek foglalkoztatására. Nekünk itt volt az apósomék háza, ami a szülők halála után megüresedett, de ráfért egy komoly felújítás, melynek elvégzéséhez sok segítséget kaptunk, és a felújítás után 2010. április 17-én megnyílhatott a „Fény és Öröm” gyertyakészítő műhely a sérült emberek foglalkoztatására, ami jelenleg is sikeresen működik, amiért egyedül ISTENÉ a dicsőség! SOLI DEO GLORIA!

Szabó Erzsébet

Az Édesapa

Amikor a fiunk megszületett, minden este azt kérdeztem magamtól: „Miért pont velünk történik ez?” Öt évbe telt, mire elfogadtam a helyzetünket. Aztán lassan rájöttem, hogy Isten valójában rajtam akart így segíteni, engem tett jóvá azzal, hogy Gábort ránk bízta. Az ő hatására teljesen megváltoztunk. Korábban érzéketlen voltam például a sérültekkel kapcsolatban, most egészen máshogy tekintek rájuk. A fiunk és a betegsége nagyon sok mindent magával hozott. Rajta keresztül kaptuk meg és kapjuk most is a lehetőségeket a „gyümölcstermésre”. Mióta elfogadtuk őt, minden lépésünket áldás kíséri. Azt mondhatom, bár talán furcsán hangzik, hogy ez a helyzet változott a legnagyobb áldássá az egész életünkben. Sőt, nem csak a mi életünkben hozott változást, hanem olyanok szívét is kinyitogatta, akikről ezt korábban el sem tudtuk képzelni. Ezt láttuk például a gyertyaöntő műhely számára szervezett jótékonysági koncert kapcsán is. Megnyílnak az utak, a kapuk és a szívek.

Az egy nagy tévedés, amikor azt mondják, hogy az ilyen gyereknek nem lenne szabad megszületni! Valójában ő az, aki megtanít minket igazán szeretni. Persze, vannak közöttünk is feszült pillanatok, de nem tarthatnak sokáig, mert akkor odajön: „Apu, nagyon szeretlek!” – és megölel.

A nagyobbik fiunk megnősült, most várják a babát. Az orvosok „a körülményekre való tekintettel” genetikai vizsgálatot javasoltak, amit a fiam és a menyem is határozottan visszautasított: „Nem szükséges. Ha sérült lesz, úgy is elfogadjuk.”

Aki bármilyen indokkal elvétetett egy magzatot és ez bántja, segítséget kaphat a következő telefonszámokon:

096 7800-826 (magyar nyelven)
050-1717-131 (ukrán nyelven)
email: turbota.ab@gmail.com

Előző cikkKinek van joga élni?
Következő cikkNyár és szabadság