A Munkácsi Szent Erzsébet Karitász

Az Árpád-házi Szent Erzsébet születésének 800. évfordulójára meghirdetett Szent Erzsébet Jubileumi Év idén november 19-én vette kezdetét. Egyházmegyénkben a Munkácsi Szent Erzsébet Karitász viseli nagy magyar szentünk nevét. Az intézményvezetővel, Geczinger Erikával folytatott beszélgetésünkből kitűnik, hogy a karitász nem csak nevében őrzi az Árpád-ház szentjének emlékét, hanem igyekszik lelkiségét is hordozni a szegények szolgálatában.

    -Mikor és hogyan alakult a munkácsi karitász?

– A rendszerváltás után a Kárpátalján lévő nagy szegénységet látva sok külföldön élő emberben felébredt a vágy, hogy segítsen, így sok adomány érkezett a 90-es évek folyamán. Itt, Munkácson a római katolikus egyház hívei közül sokan segítettek úgy, hogy teát főztek és a külföldről érkezett élelmiszert, ruhát osztogatták a rászorulóknak. Ebből a kezdeményezésből alakult ki a munkácsi karitász szervezet 1997-ben. Megszervezték a rendszeres gyógyszerosztást, tűzifasegélyt is. A két árvíz után a helyzet még jobban kiéleződött: még több segítségre lett szükség, ami érkezett is nagy mennyiségben a határon túlról. Egyre nagyobb igény volt a segélyszállítmányok megfelelő tárolására, szortírozására, célba juttatására, így nekünk is egyre több feladatunk lett. Az alkalmi önkéntesekből olyan személyek váltak ki, akikből szinte állandó segítők lettek.

  – Miért épp Szent Erzsébet nevét viseli a szervezet?

– Olyan szentet kerestünk, akihez a legközelebb állnak intézményünk céljai, irányzatai, és akinek a lelkiségét követve megfelelő módon szolgálhatjuk Istent a szegényekben. Szent Erzsébet személye volt az, aki igazán megérintette a karitász névadóit, hisz élete során nagyon sok szegényt támogatott, segített, és ő maga is törekedett egyszerűségben élni.

    – Milyen tevékenységet végez jelenleg az intézmény?

– Igyekszünk követni annak idején kitűzött célunkat, hogy az utcára került, kéregető, szegény és rászoruló embereket segítsük, ételt, italt és ruhát biztosítsunk nekik, hogy visszakapják méltóságukat és emberi körülmények közt éljenek.

A sok támogatás eredményeképpen 2004. november 4-én megnyílt az ingyenkonyha. Ezzel lehetővé vált az, hogy ma már naponta 80, szegénységben élő ember kapjon meleg ebédet. A konyhán önkéntes asszonyok dolgoznak, akik a templomba járó hívők közé tartoznak. Mindennap mások jönnek dolgozni, általában hárman. Van egy nap a héten, amikor görög katolikus asszonyok főznek.

Az épületben azonban nem csak ételt-italt kaphatnak a rászorulók. Itt lehetőség van megmosakodni, ruhát mosni és télen melegedni is. Sok betegnek kihordjuk az ebédet. Olyanoknak is, akik a városi kórház elfekvő osztályán vannak. Önkénteseink biciklivel teszik meg az utat, ez naponta 13 kilométert jelent.

Mindennap szervezünk ruhaosztást a szegényeknek. Van egy önkéntes varrónőnk is. aki a rászoailóknak ingyen varr, kiigazít egy-egy ruhadarabot, amit a segélyből kapnak.

Húsvétra és karácsonyra külön élelmiszercsomagot is kapnak a rászorulók.

– Mi alapján tudják eldönteni, hogy egy Önökhöz forduló ember valóban rászoruló-e?

– Mindenkit meghallgatunk, aki segítséget kér tőlünk, vallási és nemzeti hovatartozástól függetlenül. Általában az illető külseje már árulkodik a helyzetéről, mielőtt megszólalna. Az a tapasztalat, hogy annak, aki hozzánk fordul segítségén, valóban szüksége van támogatásra. Mindenkin megpróbálunk lehetőségünkhöz mérten segíteni. Már egy-egy ruhacsomagnak, egy ebédnek vagy gyógyszernek is nagyon örülnek a rászorulók.

 – Mint korábban említette, fontos, hogy a karitász Szent Erzsébet lelkiségét hordozza. A dolgozóknak és az önkénteseknek van-e valamilyen lehetőségük arra, hogy munkájukhoz, szolgálatukhoz lelkierőt, lelkesítést kapjanak?

– Természetesen van erre lehetőség, bár maga a szolgálat a szegények körében is alakít bennünket. Sokszor egy-egy rászorulót látva, neki segítve érezzük, hogy van értelme a munkánknak. Gyakran tapasztalom, hogy bizonyos értelemben nem is mi segítünk a szegényeken, hanem ők rajtunk. Az az alázat és türelem, amivel egy-egy szegény ember viselni tudja szomorú sorsát, gyakran megérint bennünket.

Van azonban konkrét lelki segítőnk is: Babály András atya, aki havonta tart lelkinapot az intézmény dolgozóinak és az önkénteseknek. Ezenkívül hetente háromszor imacsoportban is összejövünk, hogy imádkozzunk a szegényekért és az intézményért. Ez nagyszerű imahátteret nyújt munkánkhoz.

Bunda Szabolcs