A Szentatya üzenete a Betegek Világnapja alkalmából (részletek)

178

    A legközelebbi Betegek Világnapja ünnepségei 1998. február 11-én a Lorettói Szentélyben lesznek. Ez a hely emlékeztet arra, amikor a Szentlélek erejével az ige Szűz Mária méhében testté lett, és arra hív bennünket, hogy tekintetünket a megtestesülés misztériumára vessük.
    Valahányszor elzarándokoltam a Szent Szűznek szentelt eme első nemzetközi jelentőségű szentélybe, mely az évszázadok folyamán a keresztény Mária-lelkiség szíve lett, mindig meghatott a betegek különleges közelsége, akik oly nagy számban gyűlnek itt össze odaadó bizalommal”. „Hol részesülhetnének melegebb fogadtatásban, mint e hajlékban, a lorettói litániák helyszínén, a betegek gyógyítójának és a szomorúak vigasztalójának otthonában?” Loretto választásával annak a szeretetteljes figyelemnek a hagyománya érvényesül, amelyet az Egyház mindig megmutatott a testben vagy lélekben szenvedők iránt…
    „És az Ige testté lett.” (Jn.1,14). …Az embert kereső Isten emberré lett. Önmaga teremtett hidat az isteni természetfelettiség és az emberi lét között. „0, isteni mivoltában nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amihez föltétlenül ragaszkodjék… Megalázta magát és engedelmes lett mindhalálig, mégpedig kereszthalálig.” (Fil.2,6-8). Krisztus nem azért jött, hogy megszabadítson bennünket szenvedéseinktől, hanem hogy megossza és magára vegye azokat, és ezáltal megváltói értéket adjon nekik. Emberi létünket – annak korlátaival és szenvedéseivel együtt – átélve váltott meg bennünket. Az általa való üdvözülés, amelyet előre jelez a betegek meggyógyítása, a reménység távlatait nyitja meg azoknak, akik a szenvedés nehéz szakaszát élik át.
    A Betegek Világnapja alkalmából arra buzdítom az egyházi közösségeket, hogy a hívőkkel és a jóakaratú emberekkel együttműködve újítsák meg azt a szándékukat, amely a társadalomnak a „reménység házává” való átalakítására irányul.
    Az egyházmegyék, a plébániák és minden egyházi közösség érezze kötelességének, hogy evangéliumi lelkülettel foglalkozzon az egészség és a betegség témakörével, hogy előmozdítsa a haladást, az élet és az ember személyi méltóságának védelmét a fogantatástól annak természetes befejeződéséig. Erezze kötelességének minden keresztény, hogy láthatóan előnyben részesítse a szegényeket és kitaszítottakat, hogy közülük is különös figyelemmel forduljon az új társadalmi betegségek áldozatai, a hátrányos helyzetű emberek, a krónikus betegségben szenvedők, a haldoklók és azok felé, akik politikai és társadalmi okokból kényszerültek lakóhelyüket elhagyni és bizonytalan, gyakran embertelen körülmények között élni.
    Kedves betegek, ti különleges helyzetben vagytok az egyházi közösségekben. Szenvedésetek és vágyódásotok, hogy újra egészségesek legyetek, különösen fogékonnyá tesz benneteket a reménység értékelésére. Szűz Mária közbenjárására bízom a testi és lelki gyógyulásra való törekvéseteket, és arra biztatlak benneteket, hogy ez a törekvés váljék a reménység teológiai erényévé, Krisztus adományává. Ez a reménység segít új értelmet adni szenvedéseiteknek, az üdvösség útjává alakítva azokat.

A CSALAD AZ EMBERISEG REMENYE (2.)
    A család: ajándék a társadalom számára
    prof. Mary Anne Glendon, Harward Egyetem ‘

    A család a társadalmi élet alapsejtje. II. János Pál pápa hangsúlyozza: „A családok elsődleges és bizonyos értelemben szuverén társadalmak”.
    A pápa a Cratissimam sane kezdetű apostoli levelében megmagyarázza ezt a fogalmat, amikor a családról és a társadalomról beszél.
    A család – önálló közösség, és ez sajátos lelki önállóságot jelent akkor is, ha sok mindentől függ a család. A család jogait – melyek egészen szorosan kapcsolódnak az emberi jogokhoz – el kell ismerni a maguk önállóságában. A pápa emlékeztet arra, hogy a katolikus szociális tanítás elve szerint az államnak nem szabad a család helyét és feladatait elvenni és önállóságát megsérteni. Ezt írja: „Az állam túlzott beavatkozása káros és bizonyos határokon túl a család jogainak nyílt megsértése. Felszólítjuk tehát az államot, hogy csak ott és annyira avatkozzon be, ahol a család önerőből nem képes megoldani alapvető problémáit, mert csak ott joga és kötelessége a beavatkozás.”
    Amennyiben nem ismerik el, hogy a család a társadalom számára elengedhetetlen érték, ha nem fogják oltalmazni a családot, hanem behatárolják azt, akkor a népek számára borzalmas pusztító üresség lesz a jövő (válás, a házasság kipellengérezése, stb.)
    Donatti újságíró szerint: „A modern társadalom megpróbálta, hogy minden közvetítőt felszámoljon az egyén és a társadalom között.” A „puszta individuum önmegvalósítását” tűzte ki célul egy „nyitott társadalomban”, mely csak individuumokból áll, s ennek az az eredménye, hogy az egyén magára maradt, hiszen a család közvetítő szerepét is elutasították. így otthontalanná vált az egyén, és ennek igen súlyosak a következményei.
Az így keletkezett „individuum” bizony gyenge személyiség lett. Mert család nélkül élni azt jelenti, hogy ki vagyunk téve az utcára, prédául vagyunk dobva az időjárás viszontagságainak és mindannak, ami a személyt és az emberi egzisztenciát fenyegeti.
    Az egyénnek szüksége van a családi környezetre, amelyben a szeretet közlést, emberi melegséget, támaszt jelent az idős emberek számára, valamint az idősek nagy élettapasztalatát megismerik és magukévá teszik a fiatalabbak.
    A Családjogi Kartában olvashatjuk: „A családoknak joguk van arra, hogy mint család éljenek és fejlődjenek.”
    Az UNICEF német bizottságának adatai szerint: „Ha a fejlődéspolitika fő célkitűzésére csak tizedannyi pénz állna rendelkezésre, mint amennyit az elmúlt két évtizedben fegyverkezésre költöttek, akkor ma nem volna vagy alig lenne beteg, nyomorék, írástudatlan, és sokkal magasabb színvonalú lenne a képzés és a nemzeti jövedelmek is.
    De éppen ezek az utalások nyitják meg a remény kapuját is. Mert egyre inkább világosabbá válik, hogy a gyermek – az emberiség legértékesebb közvetítője -, hogy lelkileg egészséges gyermekek nélkül egyszerűen elpusztul a civilizáció. A XXI. század a gyermekeké. Ezért nyissuk ki szívünket a reménynek.

Az emberiség reménye

    A remény, a reménykedés az ember lényegéhez tartozik. A keresztények számára a remény alapja – Isten. És ez a remény védelmez az elbátortalanodástól: támogat mindenféle gyámoltalanságban, kitágítja a szívet az örök boldogságra történő várakozásban. A remény megőriz az önzéstől, és elvezet a szeretet boldogságára.
    Bármilyen sötétnek tűnik az élet, néha olyannak, mint egy végtelen alagút, mi tudjuk, hogy az alagút végén fényesség látszik, és ez a fény – a Gyermek. A gyermek a fényesség és a kiút. Akkor is, ha még nem látjuk ezt a kiutat, ki kell mondanunk, hogy ez alapvetően a helyes út.

„Isten országa…
IGAZSÁG, BÉKE ÉS ÖRÖM A SZENTLÉLEKBEN” (Rom. 14,17.)
 Az V. Kárpátaljai Ifjúsági Találkozó

    Ezzel a mottóval várták Kárpátalja egész területéről a Nagyszőlősre zarándokló keresztény ifjakat a házigazdák a Perényi Zsigmond Középiskola épületébe, ami immár 5. éve ad otthont a találkozónak.
    Hogyan is indult a kezdeményezés? A tehetetlenséggel szemben a tenni, élni akaró ifjúság összefogásából. Amikor a féléves előkészítő szervezés révén sem jutottak el a Taizei Világtalálkozóra a kárpátaljai fiatalok, akkor vált világossá: találkozni, imádkozni itthon is lehet! Ennek fényében érthetők az egyes találkozók választott mottói: 1993 decemberében: „Élő krisztusi közösség Kárpátalján”; 1994: „Reményben élő krisztusi közösség”; 1995 december: „Tanúim lesztek”; 1997 január: „Szövetség a boldogságra” s végül 1998. január 2-5 között a címben szereplő mottóval. A fölépítés minden évben hasonló. A megérkezés estéjén ismerkedés, valamilyen bibliai jelenet egyedi bemutatása által. Idén Pünkösd jelenete tárult fel akár versben, akár pantomimjátékban, rajzban vagy énekben… sok ötlettel és vidámsággal. Esti áhítatot, indító elmélkedést Puss Sándor S.J. atya, Kárpátalja ifjúsági referense tartott.
    Az első este izgalmai és újdonságai nem mindenkit segítettek a gyors nyugalomra. Nagyon sokak számára azonban igazán érdekes gondolatok hangzottak el a következő két nap elmélkedéseiben, melyeket az idézett mottó 3 szava körvonalaz Isten országáról: igazság, béke, öröm a Szentlélekben. Az előadók Puss Sándor atya Ungvárról, Mészáros József Domonkos atya Budapestről, Balogh Hajnalka ref. lelkész Munkácsról és Gável Henrik atya Budapestről. Mindegyikük egész szívvel, egyéniségük sajátos árnyalatával igyekezett hozzájárulni a találkozó életformáló programjához. Közben fórumok, kiscsoportos megbeszélések tették emészthetőbbé a kifejtett gondolatokat. Vasárnap este énektanulás és táncház adott alkalmat nemcsak kötetlenebb kapcsolatépítésre, hanem igen ügyes bemutatókra. Hétfőn, január 5-én a reggeli szentmisét követően már a búcsúzás hangulatával került sor az összegzésre, kiértékelésre. Találkozónkat meglátogatta Gulácsy Lajos református püspök úr, Orosz István gör. kat. lelkipásztor. A zárszót Majnek Antal püspök atya mondta el, s adta áldását a búcsúzókra. Komoly helytállást igényelt a szervezőktől – a nagyszőlősi ifjúsági hittanosok munkácsi segítséggel – a közel 170 fiatal ellátása és irányítása. Köszönet érte! Ugyancsak köszönet Gável Henrik atya budapesti fiataljainak, akik lelkes énekkel és gitárszóval lendítették a találkozó hangulatát, áhítatát.
    Köszönet mindazoknak, akik szívükben hordozzák, imáikkal, tetteikkel tovább építik Kárpátalja keresztény közösségeinek, kiváltképp az ifjúságnak az életét.
    A „nagyok” példája éleszti az ifjabbakat is. Fölhasználva a hosszú téli szünidőt, a 16 év fölötti korosztály példáján lelkesülve, január 14.-én a 12 év fölötti ifjak – mindössze 3 faluból – csaknem 80-an találkoztak Csepében, idecsalogatva Nevetlen és Aklihegy lelkes ifjúságát. A mindössze egynapos találkozó elmélkedése az irgalmas szamaritánus példabeszédét elemezve kutatta a fő parancs mélységeit. A civil hitoktatók által szervezett találkozón dicséretes volt az „ifjabbak” fegyelme és buzgósága. Papi szolgálatunkat Pál atyával ketten ajánlhattuk fel, s közben épültünk az ifjúság lelkesedésén.
    Bárcsak minél több magvető dolgozhatna ezen a befogadásra szomjas, Istentől áldott szántóföldön!

Papp Tihamér