A szeplőtelen fogantatás dogmája ezt mondja: Szűz Mária a mindenható Isten páratlan kegyelméből és kiváltságából Krisztus Jézusnak, az emberi nem megváltójának érdemeire való tekintettel fogantatásának pillanatától az eredeti bűnnek minden szennyétől mentes maradt.
A szeplőtelen fogantatás dogmájának kihirdetésében az Isten sokszoros bölcsességét kell észrevennünk, amint az az egyház útján megnyilvánul; magában a dogmában pedig csodálatosan tündöklik „az Istennek királysága és az ő Krisztusának hatalma.”A ma kereszténye elmondhatja Szent Pállal: „Megismertem Krisztus titkát, mely más nemzedékek idejében nem jutott tudomására az emberek fiainak úgy, ahogyan most kijelentetett” (Ef 3,5).
A száz éve (most már több mint 150 éve – szerk.) kihirdetett dogma ünneplésének örömteli hangulatát nem kell megzavarnunk ellenzőinek, megvetőinek vagy fölényes mosollyal való elintézőinek magatartásával. Csodálkoznunk ezen nem szabad, hiszen a Szűz Anya sorsa össze van kötve Fia sorsával. És Jézusban „a kő, melyet az építők megvetettek, szegletkővé lőn” (Mt 21,42), nem lephet meg minket, hogy a Szeplőtelenül fogantatott Szűz is osztozik e megvetésben, a megvetés minden formájában. De természetesen osztozik abban is, hogy szegletköve is lesz namcsak a fejlett kegyelmi életnek, de egyáltalán az Istenben való életnek.
És itt kell rátapintanunk sok keresztény ember tudatlanságára és érdektelenségére, amit e dogmával szemben elfoglal. Elhanyagolható részletkérdésnek tekinti csupán. Pedig ha Mária tőrjárta lelkének sebe arra volt jó, „hogy nyilvánosságra jöjjenek sok szívből a gondolatok” (Lk 2,35), mennyivel inkább ezt munkálja bennünk lelkének szeplőtelen fogantatása? Mennyi elaludt, elhallgatott, elrejtett bűn vár szívünkben az őszinte bűnbánat nyilvánosságára? Mennyi erőtlen, csíraszerű istenszeretés vagy emberszeretés marad holtan szívünk mélyébe zártan és nem virágzik ki a tettek s a megvalósítások világosságában?
Kell tehát nekünk a Szeplőtelen Szűz. Az a Szűz, aki éppen akkor lépett a keresztény tudat homlokterébe, amikor joggal fel lehetett tenni az evangéliumi kérdést: „Az Emberfia vajon talál-e hitet a földön?” (Lk 18,8); és aki akkor nyitotta fel vigaszainak és kegyelmeinek bőven ömlő forrását, amikor „meghűlt sokakban a szeretet” (Mt 24,12). A 19. század derekának hitetlensége és szembenálló osztályokra bomló társadalom válsága szinte a legmagasabbra hágott, amikor a dogmát kihirdették és a Szeplőtelen Szűz Lordes-ban megjelent.
Lourdes-ban azóta is történnek csodák, és az egyház most az Ő ünneplését várja tőlünk. És mi ünnepeljük is katolikus örömmel, mert az Immaculata (Szeplőtelen) feltárja előttünk az Isten nagyságát és Krisztus hatalmát; bemutatja az egyház csodálatos belső életét; végül a kegyelem csodáját vetíti szemünk elé.
Belon Gellért püspök Bibliai elmélődések c. könyvéből
XIV. Benedek pápa
Szeplőtelen Fogantatás ünnepére
Ki szüzek őrizője vagy,
Istennek anyja, folttalan,
Az égi udvar ajtaja,
A Mennyországnak öröme,
Liliomszál tövis között,
Szépséges szép fehér galamb,
Szűz virág, melynek gyökerén
Sebünkre gyógyír sarjadoz.
Megvíhatatlan vártorony,
Hajótöröttek csillaga;
Álnokság ellen légy erőnk,
Fényed legyen útmutatónk.
Tépd el a tévelygés ködét
Zúzz el lappangó szirteket,
Segítsd az úttalan hajóst
A biztonságos part felé.
Dicsőség teneked Urunk,
Kinek a Szűz szülőanyád,
Atyánk s Szentléleknek is,
Most és örök időkön át.
(Sík Sándor fordítása)