A szerednyei ferences rendház

Ez alkalommal a szerednyei ferences kolostorba látogattunk, hogy bemutassuk olvasóinknak az ott élő szerzeteseket. Zsarkovszki Péter házfőnök mutatta be a rendházat -aki egyben általános helynök és szerednyei plébános is -, és mesélt a szláv ferencesekről és tevékenységükről Kárpátalján.

– Csáti József akkori kárpátaljai vikárius 1987-ben kérte az érsektől, hogy küldjön papokat Kárpátaljára, mivel az itteni idős papok egyre fogytak. Én akkor Rigában végeztem a szemináriumot. A szovjet rezsim különösen a szerzeteseket üldözte, ezért küldött a rend a rigai egyházmegyés szemináriumba teológiai tanulmányokra. Közvetlenül a szeminárium elvégzése és papszentelésem után tehát Kárpátaljára kerültem. Akkor körülbelül negyven működő templom volt itt és hét idős pap szolgált. Csáti atya a Nagyberezna és Dolha közt fekvő összes szlovák plébániát jelölte ki számomra, ahol szolgálnom kellett. Később az ungvári plébániát is elláttam fél évig, mivel az ottani idős plébános meghalt. Kezdetben nehéz volt ez a szolgálat, mivel se szlovákul, se magyarul nem tudtam. A szlovák nyelvet sikerült elsajátítanom, mivel ukrán anyanyelvem is szláv nyelv. Viszont a magyar nyelv nehezebben ment, ezért magyarórákra jártam egy ungvári tanárnőhöz, hogy legalább a miseszöveget el tudjam elolvasni. A prédikációimat ukránul írtam meg és azt fordították le lelkes hívők magyar nyelvre, amit a magyar miséken felolvastam.

– Milyen állapotban voltak a plébániák, ahol szolgált? Melyik plébánián lakott abban az időben?

– Eleinte hívők ajánlották fel lakásaikat szállásként, később sikerült többé-kevésbé rendbe hozni a plébániákat is, ahol lakni lehetett. Az állam is adott vissza plébániaépületeket, amelyek szinte lakhatatlan állapotban voltak. Amikor még két ferences atya érkezett Kárpátaljára – Volodimir atya és a lengyel Izák atya -, a szerednyei plébániára költöztünk, amely egyben rendházként is szolgált kis közösségünk számára. Az épület azonban állandóan beázott, nyirkos volt, egészségtelen volt ott tartózkodni. Ezért az osztrák ferencesekhez fordultam anyagi segítségért, hogy átfedhessük az épületet, és kisebb felújítást végezzünk rajta. De amikor a képviselőjük eljött, hogy megnézze, olyan rossz állapotúnak ítélte, hogy kijelentette: ők csak egy új épület felépítésének költségeit támogatják. Döntenünk kellett -vagy maradunk a régi, dohos épületben, vagy elfogadjuk a támogatást. Ésszerűbbnek tűnt az utóbbi, így épült fel jelenlegi kolostorunk. Az építkezés költségei nyilván meghaladták azt az összeget, amit az osztrák alap tudott adni, ezért más külföldi alapítványok is nyújtottak támogatást és helyi adományokat is kaptunk.

– Jelenleg hányan vannak, és mely plébániákat látják el?

– Négyen lakunk itt a szerednyei rendházban -Bajcsi Ambróz és Scserbán Benedikt a szlovák rendtartományból, Mularcik Roger a lengyel rendtartományból és jómagam, aki a zsitomiri Szent Mihály rendtartományhoz tartozom. Szerednyén kívül besegítünk Munkácson, ellátjuk a hlibokei, az antalóci, a klucsárkai plébániákat és az ungvári kateketikai központot, amelynek felépítésén, létrehozásán sokat munkálkodtam.

– Milyen napirend szerint élnek a kolostorban?

– Napirendünket a rendi regulának és szabályoknak megfelelően állítottuk össze. Reggel hat órakor kezdjük a napot. A fél órás elmélkedést követi a közös zsolozsmázás és szentmise. Majd reggeli után mindenki nekilát a napi teendőknek. Ez lehet felkészülés a hittanórákra, jegyesoktatásra vagy más teendőkre. Ebéd után mindenki különböző plébániákra megy, ott tart foglalkozásokat, hittanórákat, vagy fogadja a híveket, karitatív szolgálatot végez. A késő délutáni illetve esti órákban általában szentmisét tartunk az adott plébánia templomában. Este kilenc órakor közösen imádkozzuk az esti zsoltárimádságot, a vesperást. Néha egy-egy sürgős beteglátogatás vagy temetés felborítja a szokásos napirendet, de alapvetően igyekszünk betartani azt.

– Miből áll a karitatívszolgálatuk?

-Ez mindig a szegények és rászorulók igényeitől függ. Általában sokgyermekes és rossz anyagi körülmények között élő családokat látogatunk, támogatunk és lelkesítünk, a pékségünkből hordunk kenyeret a munkácsi és ungvári ingyenkonyhákra, betegeket látogatunk.

– Fordulnak-e Önökhöz fiatal fiúk, akik érdeklődnek a ferences szerzetesség iránt?

– Igen, szoktak érdeklődni. Szívesen látjuk őket a rendházunkban, közelebbről ismerkedhetnek az életünkkel. Ha egy fiatalember hivatást érez magában, és komolyan elhatározza, hogy ferences szerzetes lesz, akkor a Hmelnick megyében lévő sepetyivkai rendházba küldjük őket jelöltségi időre, ami általában egy évig tart. Azután következik a két évig tartó noviciátus, majd teológiai tanulmányokat végezhet Lengyelországban, vagy ferences testvérként maradnak a rendnél. A teológiai tanulmányok befejeztével következik a diakónus- majd papszentelés és az örökfogadalom letétele.

– Gratulálok a kitüntetéshez, amelyet nemrég kapott az ukrán elnöktől. Milyen érzésekkel és gondolatokkal fogadta?

– Ez egy harmadik fokozatú kitüntetés, amelyet a keresztények közötti konszolidáció létrejöttéért végzett munkámért kaptam. Úgy értékelem, hogy ez a kitüntetés nem az én személyemnek szól, hanem az ukrajnai Római Katolikus Egyháznak. Biztató, hogy az elnök felfigyelt erre a kisebségben lévő egyházra az országban.

Másrészt én egyedül vajmi keveset tudtam volna megtenni, ha nem támogatnak és segítenek ebben a szerzetestársaim, a szerzetesnővérek és a hívek. Csak közösségben dolgozva sikerült létrehozni a karitászt, felépíteni a templomokat, létrehozni óvodákat, ingyenkonyhákat, pékséget, családi típusú gyermekotthont.

Az elnöki kitüntetésnél jólesőbb érzés volt, amikor tavaly decemberben ötvenedik születésnapom alkalmából kitüntettek a pápai „Pro ecclesia et pontifice” kitüntetéssel. De nyilván a legnagyobb kitüntetés mindnyájunk számára – ahogyan Szent Pál írja -az égi koszorú elnyerése

Az interjút készítette:
Bunda Szabolcs