Harmadik éve rendezik meg pünkösdhétfőn a Győri Egyházmegye egyházmegyei családi napját. Az elsőt az egyházmegye központjában, Győrben, a másodikat Sopronban, az ideit pedig Mosonmagyaróváron tartották. Mindhárom alkalommal a Munkácsi Egyházmegye javára ajánlották fel a bevételt, egyházmegyénk szeretet-programjai számára.
Idén először hétfős küldöttség képviselte egyházmegyénket, köztük karitász-munkatársak, valamint két kispapunk is, akik a püspöki szentmisén asszisztáltak az oltárnál.
Kvascsuk András diakónusjelölt az egyházmegyei nap programján belül röviden ismertette a Győri Egyházmegye jelenlévő hívei előtt Kárpátalja lelki és szociális helyzetét.
A Wittmann-parkban megtartott kötetlen, jó hangulatú családi napon gazdag program fogadta az odaérkezőket.
A beharangozott eső helyett napsütéses, meleg volt az idő, ami szintén kedvezett a jó hangulatnak.
A színpadon bemutatkoztak az egyházmegye egyházi intézményei, óvodások, középiskolások, egyetemisták adtak elő különböző stílusú műsorokat. Profi (hívő) művészt is hallhattunk, aki régi, ám halhatatlan slágereket, operaáriákat adott elő.
Így minden korosztálynak jutott olyan előadás, amelytől jól érezhette magát és kikapcsolódhatott – ami a családi nap egyik célja volt. A gyerekek számára felfújható, hatalmas csúszda és gyerekprogram adott szórakozási lehetőséget.
Ezúton is köszönjük Pápai Lajos győri megyéspüspöknek, a szervezőknek és a lebonyolítóknak, hogy onnan messziről gondoltak ránk, és Kárpátalja egyházának támogatása lassan hagyománnyá válik az ottani hívek körében.
Az egyik kárpátaljai résztvevő