A TV, mint pótszülő

Mostanság nem sokat hallunk a TV káros hatásáról a családra. Pedig erre érdemes odafigyelni. Talán rátalálhatunk szeretteinkre, akiket észrevétlenül elveszítettünk. Nézzük a tévét, egyre kevésbé kommunikálunk egymással, nem ismerjük meg egymás problémáit, a gyermekeink esetleg úgy nőnek fel, hogy nem ismerik meg a család eredetét, hagyományait, szokásait. Vajon rávághatjuk-e erre azt, hogy a mai fiatalokat ezek a dolgok már nem foglalkoztatják, más az érdeklődési körük, más időket élünk?

Vajon csakugyan ilyenek a mai gyerekek, vagy talán mi tesszük ilyenekké őket? Talán már így születtek, hogy nincs bennük érdeklődés, kíváncsiság? Talán a mai gyerekeknek nincs „miért” korszakuk? Vagy beléjük fojtjuk a sok miértet, s leültetjük őket a TV elé azzal, hogy nekünk most nincs időnk, mert mosnunk, főznünk, takarítanunk kell. Nincs más megoldás?

Miért ne lehetne együtt dolgozni, közben beszélgetni egymással. Például, ha főzök, a konyhaasztalnál ott ül a gyermek és játszik. Közben mesélek a családról, arról, hogy mit csináltam gyermekkoromban. Megtanítom egy-két énekre, amire édesanyám tanított. Vagy akár rajzolhat, gyurmázhat, s közben kérdezhet. Ha nagyobb a gyermek, szívesen segít a főzésben, takarításban. Higgyük el, hogy a gyerekek nagyon szeretnek segíteni, lehet, hogy nem lesz kifogástalan a munka, de nem kerül nagy erőfeszítésbe, ha utána észrevétlenül kijavítjuk a hibákat. Nekünk is jólesik, ha fontosnak érezhetjük magunkat, ha úgy érezzük, a családnak szüksége van ránk. Akkor a gyermektől miért akarjuk elvenni ezt az örömet? Hiszen ő is a családhoz tartozik, ő is szeretné kivenni a részét a család mindennapi életéből! Érezze meg, hogy mi mindig ott állunk mellette, mindig számíthat ránk!

Nem kell bosszankodnunk a műsorújságot böngészve, hogy már megint kevés a gyermeket lefoglaló, szórakoztató műsor. Nem a TV feladata a nevelés! Vajon gyermekeink megkapják-e tőlünk azt a varázslatos esti mesét, amitől álomba szenderülnek?

A minap a kezembe került egy statisztika a kábítószert fogyasztó fiatalokról. Legnagyobb részük nagyvárosokban él, ahol fő elfoglaltságuk a tévézés, videózás, diszkózás. A szülők csak este jönnek haza, talán együtt vacsoráznak. Azt sem tudják, mit csinált a gyerek egész nap. így lassan idegenként élnek egy födél alatt. Nem tudják, hogy ki volt a gyermek első szerelme az óvodában, ki tetszik neki az iskolában, miért nem jött haza rögtön az iskola után, hol járt, mit csinált. A gyermek sem szereti a négy fal süket csöndjét! Sőt, lehet, hogy a tévét sem szereti, de az legalább szól hozzá.

T.M., Munkács