Böjte Csabánál jártunk

Isten kegyelméből és az ungvári domonkos nővérek jóvoltából a Szent Gellért Katolikus Kollégium diákjaival csodálatos hétvégét tölthettünk el Erdélyben március 21-23-án a Hargitán, Böjte Csaba OFM atya vendégszeretetének örvendve.

Szerencsésen megérkeztünk Csíkszentsimonba, ahol Kolozsvári Tibor, a Szent Ferenc Alapítvány munkatársa (öt gyermek édesapja), a helyi gyermekvédelmi központ vezetője és az ott nevelt 14-19 éves fiatalok nagy szeretettel fogadtak bennünket otthonukba és adták át nekünk szobájukat két éjszakára. A fiatalok által készített finom vacsora után Tibor elmesélte a ház történetét.

Ugyanis mind a 25 háznak, amit az Alapítvány működtet, megvan a maga története. A szálláshelyünket egy erdélyi üzletember ajándékozta nekik félkész épületként, majd a Gondviselés jóvoltából, magyarországi üzletemberek adományából sikerült teljesen rendbe tenni. Jelenleg 23 fiatal él, tanul és dolgozik ott. A fiatalok mindent együtt csinálnak a nevelővel: főznek, takarítanak, állattartást gyakorolnak. Lovászképző szakiskola működik a területükön, tartanak galambokat is. A lovakat egyedül látják el, tanulnak lovagolni és kocsit hajtani.

A vacsora után sokat beszélgettünk. Közben előkerült a hegedű, így ízelítőt kaptunk a székely népzenéből és népdalokból. Tapasztalt nevelők énekelni és zenélni is tanítják a fiatalokat. Csodálatosan gazdag a népzenéjük. Megismerkedhettünk a székely stílussal, kifejezéseikkel és humorukkal is. Másnap meglátogattuk a tusnádfürdői gyermekotthont, ahol jelenleg 98 gyermek él; életkoruk 2-14-év, és többen testvérek.

A barnamedve ott mindennapos jelenség. A helyiek megtanultak együtt élni velük – igaz, sötétedés után nem ajánlatos az erdő közelében egyedül sétálni. Nagyon örültek nekünk a gyerekek, akikkel egy napot töltöttünk: sokat játszottunk, sétáltunk, virágot szedtünk, énekeltünk, beszélgettünk, a fiúk fociztak. Együtt takarítottunk össze egy kis tisztást, ahol Csaba atya szabadtéri szentmisét szokott nekik tartani. Együtt ebédeltünk és imádkoztunk.

A gyerekek sokféle okból vannak ott: szegények a szüleik, árvák, vannak, akik csak napközisek, sokukat látogatják szüleik, ünnepekkor vagy hétvégeken haza is viszik őket. A munkanélküliség magas azon a területen.

Csatlakozott hozzánk egy veszprémi szemészorvosnő, aki ingyen megvizsgálta az összes gyereket, és szemüveget készít azoknak, akiknek szükségük van rá. Átmentünk Csíksomlyóra, ahol egy volt kolostorépületet alakítottak át kollégiumnak. Az intézmény kápolnájában beszélgettünk Csaba atyával. Utána átmentünk Székelyudvarhelyre, ahol szentmisén vettünk részt. Az óriási templom tele volt hívekkel, Csaba atya nagyböjti triduumot tartott nekik. A könyörgésben minket is megemlített, imádkozott értünk. Az emberek nagyon kedvesek, barátságosak, vendégszeretők voltak velünk. A mise után teljesen idegen emberek azt mondták nekünk, hogy maradjunk ott, ne menjünk vissza abba a félig háborús helyzetben lévő Ukrajnába. Megköszöntük, de azt mondtuk,hogy nekünk az az otthonunk, úgy, ahogy van. Vasárnap reggel elbúcsúztunk a vendéglátóinktól, akikkel úgy éreztük magunkat, mintha „ezer éve” ismernénk őket.

A csíksomlyói kegytemplomban vehettünk részt szentmisén, majd felzarándokoltunk a Somlyó-hegyre. Itt szokták tartani minden évben a pünkösdi búcsút, melyen több ezren vesznek részt szerte a világból magyarok. A látkép a hegyről, illetve, hogy ilyen nemzeti zarándokhelyen lehetünk, lenyűgözött bennünket.

Hálatelt szívvel tértünk haza. Bátorságot, reménységet, bizonyosságot kaptunk,hogy semmi sem lehetetlen, ha együttműködünk Istennel, ha hagyjuk, hogy „ceruza” legyünk Isten kezében. Köszönjük az Úrnak…