Boldog Alojzije Stepinac bíboros

181

A sztálini diktatúra kiterjedésével a kemény vallásüldözés, és vele a vasfüggöny mögötti egyházak vértanúsága minden közép-európai országban megjelent. Ennek első jeleként tartóztatták le Joszif Szlipij galíciai metropolitát 1945-ben, Alojzije Stepinac zágrábi érseket 1946-ban, három évvel később, 1949-ben pedig Josef Beran prágai érseket és Mindszenty József magyar bíborost. Közben 1947-ben, Romzsa Tódor püspök esetében a sztálini hatalmi gépezet a legradikálisabb lépésre, a püspök meggyilkolására szánta el magát. Romzsa püspök azóta szintén boldoggá avatott püspöktársát, Stepinac zágrábi érseket is megmérgezték…

Alojzije Viktor Stepinac 1898. május 8-án született a horvátországi krašić-i plébániához tartozó Brezarić faluban, Josip Stepinac gazdag földműves családjában, annak ötödik gyermekeként. Később további három testvére született.

Az ifjú Alojzije harcolt az első világháborúban. Viszonylag későn, 26 éves korában, 1924-ben döntött a papi hivatás mellett. Tanulmányait Rómában, a Collegium Germanicum Hungaricumban végezte. 1930-ban, 33 éves korában szentelték pappá, majd 1934-ben zágrábi segédpüspökké. 1937-ben, igen fiatalon, 39 évesen zágrábi érsekké nevezték ki, és ezzel átvette a horvát katolikus egyház irányítását.

Szociális érzékkel megáldott ember volt, közel állt a fiatalokhoz, a munkássághoz és a falvak népéhez is, de magas képzettsége és intellektusa révén az értelmiséghez is utat talált. A II. világháború idején határozottan kiállt minden egyes ember jogáért és személyi méltóságáért. 1943-ban hangzott el részéről: „Melyik az a rendszer, amelyet a katolikus egyház támogat, ma, amikor a világ egy új világrend felépítéséért harcol? Mi, miközben elítélünk minden igazságtalanságot, minden ártatlan ember meggyilkolását, minden békés falu felgyújtását, minden szegény ember munkájának elpusztítását, így válaszolunk: az Egyház azt a rendszert támogatja, amelynek annyi esztendeje van, mint Isten Tízparancsolatának. Mi olyan rendszert támogatunk, amelyet nem elpusztuló táblára írtak, hanem amelyet az élő Isten ujja írt bele az emberi lelkiismeretbe.”

Zágráb érseke elkötelezte magát az emberéletek megmentése mellett. Amikor az üldözött szerbek és zsidók a keresztséget kérték a katolikus egyháztól, Stepinac érsek körlevélben buzdította papjait: „Amikor zsidó, vagy ortodox vallású emberek jönnek hozzátok, akik életveszélyben vannak és át akarnak térni, fogadjátok be őket, hogy így megmentsétek életüket. Ne kérjetek tőlük különleges vallási ismereteket, hiszen az ortodoxok egyébként is keresztények, miként mi, a zsidó vallás pedig éppen az a vallás, amelyből a kereszténység eredetét veszi. Amikor az őrület és barbárság ideje elmúlik, egyházunkban azok maradnak majd meg, akik meggyőződésből tértek katolikus hitre, míg a többiek, a veszély elmúltával, visszatérnek majd saját vallásukhoz.” 1943-ban XII. Pius pápának írt levelében közölte, hogy a Független Horvát Állam területén, ahol egyébként közel negyven halál- és munkatábort alapítottak, 250 ezer szerbet kereszteltek át katolikusnak.

Miután a kommunista érában az érsek lelkiismereti és vallásszabadságot követelt, a katolikus iskolák, szervezetek fennmaradásáért szállt síkra, Tito rezsimje 1946-ban azzal letartóztatta le és folytatott ellene bírósági eljárást, hogy 1941-45 között együttműködött az akkor hatalmon lévő nácibarát usztasa rezsimmel, támogatta a szerbek, zsidók, cigányok lemészárlását. Kirakatpert indítottak ellene, és XII. Pius pápa, valamint a széles körű nemzetközi tiltakozás ellenére háborús bűnösnek nyilvánították. 1946. október 11-én 16 évi szabadságvesztésre és kényszermunkára ítélték.

Büntetését először börtönben, majd később házi őrizetben töltötte. Ezen körülmények között 1953-ban Zágráb hős püspökét XII. Piusz pápa kreálta bíborossá. 1960-ban halt meg. Testének exhumálása után orvosi vizsgálat állapította meg, hogy a hitvalló bíborost ellenségei megmérgezték.

1998. október 3-án II. János Pál pápa Marija Bistricában, a horvát katolikus egyház nemzeti kegyhelyén, félmillió hívő jelenlétében avatta boldoggá Alojzije Stepinac bíborost, születésének 100. évfordulóján. Az üldözést szenvedő püspökök, papok védőszentje ő, akinek ünnepnapja február 10-ére került.

Amikor a szent pápa az oltár dicsőségére emelte a horvát bíborost, kifejtette: a szentéletű bíboros életének utolsó 15 évében sorozatos zaklatásnak volt kitéve, amelyek közepette bátran tett tanúságot az evangéliumról és az egyház egységéről. Boldog Stepinać jól egyesíti alakjában az egész tragédiát, amely a horvát népet és Európát sújtotta a XX. században a gonosz három nagy csapása, a fasizmus, a nácizmus és a kommunizmus által – mondta Szent II. János Pál.

A Szentatya szerint Jézus szavai ma is kérdőre vonnak bennünket: vajon valóban megtettünk-e mindent, és most milyen feladatok előtt állunk, milyen eszközök és erők állnak rendelkezésünkre? A keresztények kötelessége a tanúságtevés. A hit nem keresi a rendkívülit. A hit nagysága az alázatban rejlik, annak tudatosításában, hogy mindannyian haszontalan szolgák vagyunk, akik csak azt tették, ami a kötelességük. „A jelen a szívünkben dől el” – figyelmeztet bennünket Ferenc pápa is.

Összeállította: Riskó Marianna