Chira Sándor püspök vértanúságának üzenete (II. rész)

Sándor atyát elítéltetését követően a szibériai Irkutszk megyei Tajset környékére, a legveszélyesebb politikai foglyoknak kijáró „Különleges Táborok” egyikébe szállították, majd összességében hétévi raboskodása alatt megjárta Kemerovót és Omszkot is. A titkos püspököt a táborok embertelen körülményei és kilenc tüdőgyulladása ellenére az isteni Gondviselés életben tartotta, mivel nem sejtett, további komoly küldetés várt rá. Azonban nem a szülőföldjén.

1956 szeptemberében hazatérhetett ugyan, de alig pár hónapra. 1957. január 17-én, éppen 60. születésnapján szülőfalujában, a Técső járásbeli Irhócon, testvérei körében csaptak le rá újra az állambiztonság emberei. Újabb öt évre kitiltották szülőföldjéről, sőt egész Ukrajna területéről, és az ötezer kilométerre fekvő Karagandába küldték. Azonban az öt év letelte után sem engedték hazatelepedni.

Így vált Karaganda második hazájává. A kietlen pusztában fekvő kazah települést a második világháború előtt és után ide deportáltak, illetve az 1955 után a Karagandai Karlag nevű koncentrációs táborcsoportból kiszabadult, sokféle nemzethez tartozó rabok építették. Mindannyiuknak megtiltották a szülőföldjükre való visszatérést. Sándor atya joggal nevezhette „foglyok ezreinek könnyeitől öntözött és a holtak csontjaival megszentelt kázák-földnek.” Magáról mégis mit írt haza? „Isteni Mesteremmel töltöm napjaimat. A Reá való hagyatkozásban sokszor átélem lélekben az Érte megtett utat. Ó, mily rövid… néha-néha milyen tövises s mégis milyen szép… csuda szép volt. Minden állomásáért hálás vagyok az Úrnak!.. Még a mostaniért is, mert tudom, Kiért s miért?!” – Négy évvel később pedig, a kínzó honvágy ellenére ezt írja: „Fáj, mint embernek, hogy nélkülöznöm kell azokat, akik szeretnek. De Érte!.. Érte!.. Kiért egyedül érdemes élni, és akiért meghalni nyereség!… Boldoggá tesz az a tudat, hogy Jézussal több vagyok, erősebb – azoknál, akik megalázni, elnyomni akarnak.”

A kezdeti hónapokban az ukrán görögkatolikusok fogadták be nyomorúságos földkunyhóikba. Miután azonban a karagandai német száműzöttek örömmel fedezték fel „páter Alexander” kiváló némettudását, felkérték, hogy legyen az ő lelkipásztoruk. A Karagandában élő lágeri múltú papok egyikeként Sándor atya is a száműzöttek kis földes kunyhóiban tartotta a titkos istentiszteleteket. A német és ószláv nyelvű istentiszteleteket lengyel és litván katolikusok is látogatták. Chira püspök közben egyre csak tágította titkos szolgálata köreit. Még a Nyugat-Szibériában élő német hívek pasztorálását is felvállalta, mondhatni, folyton utazott, különböző falvakban misézve.

Eközben a KGB folyamatosan lesben állt, s a zaklatások, éjjeli razziák, kihallgatások sem szüneteltek. Az idős atyát nem egyszer verték meg az utcán. Lelkében mégis rendületlen hittel rendezett minden otrombaságot: „Azt tudni, hogy mindez csak átmenet. Mi a jövőben reménykedő emberek vagyunk. Számunkra még maga a halál is Istennek egy angyala, aki Ahhoz kísér, Akitől nem kell már soha többé elszakadni, s egyesít azokkal, akiktől elszakadtunk. Én már most is Nála, Ő meg nálam van. Nálunk találkája van mindazoknak, akiket szeretünk, és akik reánk gondolnak. Egy Kenyéren élünk. Vele vagyunk egy test, egy lélek.” Bizalmas, baráti levelezéseiből derül ki az is, a megpróbáltatások között milyen vágy kristályosodott ki lelkében: „Bárcsak megadná a jó Isten, hogy az én hattyúdalom is Szent Pál búcsúja lehetne: „(a) jó harcot megharcoltam, a hitet megőriztem…”

Az 1960-as évek végétől évente két-három alkalommal megtette az ötezer kilométeres utat a rajongva szeretett Kárpátaljára – 80 éves kora felett is –, hogy titokban találkozhasson papjaival, buzdítsa, bátorítsa őket, illetve új papokat szenteljen, köztük három püspökutódot is, hogy biztosítsa megalázott, föld alá kényszerített egyházmegyéje jövőjét.

Utolsó éveiben szívét nagy öröm töltötte el, mivel karagandai hívei húszévi kitartó kérvényezése, illetve a hívek áldozatos építőmunkájának gyümölcseként 1978 karácsonyán megáldhatta a karagandai Szent József templomot. Hosszú, áldozatos szolgálatát a Szentszék is méltányolta. 1982. január 16-án II. János Pál pápa hosszú táviratban apostoli áldását és köszöntőjét küldte a 85. életévét betöltő Sándor atyának.

A nagy műveltségű, apostoli lelkületű pap és tanár, kanonok és pápai prelátus, majd titokban felszentelt püspök hosszú és kemény szenvedéssel, mégis derűvel, mély küldetéstudattal és szolgálattal teli, bőséges gyümölcsöt termő élete végül 1983. május 26-án ért véget a karagandai száműzetésben. Chira Sándor püspök tüdőrákban és életszentség hírében hunyt el. Az állami tiltás ellenére tizenöt pap és több ezres tömeg búcsúztatta a rajongva szeretett „páter Alexandert”.

2003. december 8-án a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye hivatalosan is megindította Chira Sándor titkos püspök boldoggá avatási eljárását. A hivatalos egyházi eljárásoktól függetlenül a ma már Bajorországban élő egykori karagandai német hívei egybehangzóan vallják: „Számunkra papi szent alakja megismételhetetlen, s akár elismert, akár nem, számunkra ő szent!” Úgy tűnik, Chira püspök vágya teljesült, és halálakor valóban Szent Pállal mondhatta: „A jó harcot megharcoltam, a hitet megőriztem.” (2 Tim 4,7)

Összeállította: Riskó Mariann