„Ne kételkedjetek, hogy nagy ajándékot kaptatok Istentől, amikor erre a szent hivatásra meghívott, hogy a gyermekeket tanítsátok, nekik az evangéliumot hirdessétek… Lássák hát minden ténykedésetekben a gondjaitokra bízott gyermekek, hogy Isten szolgái vagytok…” – írja a mindenéről lemondó, szentéletű pap, az Iskolatestvérek rendjének megalapítója.
Gazdag nemesi sokgyermekes család elsőszülöttjeként jött a világra a franciaországi Reimsben 1651. április 30-án. Korán elhalt szüleitől alapos keresztény nevelést kapott, így korán, 11 évesen döntött a papi hivatás mellett is. Fölvéve a tonzúrát 1667-ben a székesegyházi káptalan kanonokja lett, 1678-ban pappá szentelték, s két évvel később teológiai doktorátust is szerzett.
Felfelé ívelő pályáján az isteni Gondviselés váratlanul egy tüzes lelkű kanonokhoz vezette, akit harmincöt éves korára már fölőrölt a szegények szolgálata, és halálos ágyán Jánosra bízta egy árvaház és egy leányiskola gondját, amelyet nővérek vezettek. János elfogadta a feladatot, és a szegények gyermekeinek döbbenetes testi és lelki nyomorúsága láttán ismerte fel igazi hivatását. 1679 márciusában unokahúgával már iskolát alapított számukra. Egy ismerős paptársa figyelmeztette, hogy a szegényiskolák csak úgy maradnak meg, ha kizárólag Isten gondviselésére vannak bízva. Ehhez azonban le kell mondania minden személyes vagyonáról, illetve egyházi javadalmáról. Jánosnak volt bátorsága e lépéshez is. Lemondott hát jól jövedelmező kanonoki székéről, s rövidesen a mintegy 40.000 frankot kitevő teljes örökségét szétosztotta a város szegényeinek. Ezzel egyenlővé vált iskolája szegény tanítóival, és egészen a szegény fiatalok nevelésének szentelte magát. Sokirányú nevelő munkájára határtalan Isten-szeretete képesítette. 1684 májusában első tizenkét társa letette az ideiglenes fogadalmat, s ezzel megalapították a Keresztény Iskolatestvérek Kongregációját, azzal a céllal, hogy tagjai népiskolákat szervezzenek. János ügyelt rá, hogy a társaság laikus jellege megmaradjon, induló rendje számára szabályokat fogalmazott. Egy évvel később Reimsben megalapította a világ első tanítóképző intézetét a világi falusi tanítók képzésére. Majd Párizsba hívták, hogy megmentsen a pusztulástól egy elhanyagolt plébániai szegényiskolát. Az akkori szokás szerint minden gyermek egyetlen tanteremben ült, s a tanítók egyenként foglalkoztak velük, mialatt a többieket magukra hagyták. János tudásuk alapján több terembe osztotta szét a tanulókat. Az egyedi foglalkozás helyébe a közös oktatás lépett. Meghatározott tantervet és órarendet vezetett be, csökkentette a kézimunkát, szaporította a tantárgyakat, és hangsúlyt adott a hitoktatásnak. Szorgalmazta a latin tanítás helyett a tanulók anyanyelvének kiművelését, ahogy a szeretetteljes iskolai légkör kialakítását is. Az egymást követő plébánosok azonban alig támogatták, sőt, még áskálódtak is ellene. Mindezeket tetézte fellépő súlyos betegsége, illetve iskolatestvérei megfogyatkozása. A nehézségek ellenére azonban De la Salle János és társai komoly elhivatottsággal szolgálták az ifjúság nevelését. 1694. június 6-án az első tagok letették örökfogadalmukat, s János átvette az intézmény vezetését. 1699-ben Reimsben létrehozta az első vasárnapi inasiskolát is. A tanítók számára kézikönyvet írt, amelyben hangsúlyozta, hogy rendjének elsődleges hivatása az ingyenes népoktatás. Az iskolatestvéreknek örökül hagyta az „Éljen Jézus a szívünkben!” jelszót. Iskoláiban szigorú fegyelmet kívánt. Fontos fegyelmező és önnevelő szerepet tulajdonított a csendnek. Ő maga sokszor az egész éjszakát imádságban töltötte. Ebből merített erőt a továbblépéshez.
1706-ban még csak egyetlen kicsiny iskolája volt a testvéreknek Párizsban, 1711-ig azonban 17 iskolát sikerült alapítaniuk vidéken, és Rómában is egyet. Ezek irányítása azonban nem kis gonddal járt. Egy roueni alapítás végül lehetővé tette, hogy megvegye Saint-Yon kastélyát, ahol állandó jellegű noviciátust rendezhetett be. Sok rágalom és ármánykodás után 1715-től ez lett állandó lakóhelye. Ekkor már teljesen lelkivezetői feladatokra korlátozta tevékenységét. Rendfőnöki hivatalát azonban csak 1717-ben tudta letenni. 1719. április 7-én, nagypénteken halt meg. Intézményét a Szentszék 1725-ben hagyta jóvá. A laikus szerzetes kongregáció tagjainak száma 1989-ben 8832 testvér volt 1202 intézményben. Alapítójukat XIII. Leó pápa 1900-ban avatta szentté, XII. Piusz pápa pedig az iskolák és a keresztény nevelés–oktatás védőszentjévé nyilvánította. Kérjük hát közbenjárását, hogy korunk tanárai is teljes szívvel neveljék az ifjúságot az emberség és a kereszténység törvényeire.
© Új Hajtás - Egyházmegyei Hatóság, Munkács 2006-2024.
Minden jog fenntartva!