Elmélkedések advent vasárnapjaira

226

Advent 1. vasárnapja
Egy angyal megérint

(Evangélium: Mk 13,33-37)

A karácsonyi ünnepre készülvén Rembrand József álma című festményét szemlélem. A jelenet a betlehemi istállóban játszódik a Jézus világrajötte utáni órákban. A kép középpontjában Mária pihen a szalmán, karjai között kendőjébe takarva a kis Jézus. Mária alszik, álmában karolja át a Megváltót, aki alig látszik. Háta mögött imára kulcsolt kézzel József pihen, ő is alszik. A festmény harmadik alakja, akiből a fény árad, egy angyal, az Isten küldötte, aki mutatóujjával megérinti József vállát. Éppen azt készül elmondani Józsefnek, hogy még azon éjjel menekülnie kell Egyiptomba, mert Heródes halálra keresi az újszülött gyermeket. A kép által rögzített pillanat folytatásaként József kinyitja szemét, felkel és pakolni kezdi kevéske holmijukat. Mozdulataiban nincs sietség. A figyelmeztetést időben kapta. Miután kivezette a felmálházott szamarat az ajtó elé, visszalép az istállóba, még egyszer körbenéz a szegényes helyen, majd Máriához hajol, csendesen ébreszti, hogy a gyermek fel ne ébredjen, aztán indulnak messzi országba, menekülnek.

Advent első vasárnapján azzal a szándékkal is felidézhetném e jelenetet, hogy már most, az adventi készület kezdetén gondoljunk arra, hová kell elindulnunk és megérkeznünk, kivel találkozhatunk és milyen öröm vár majd minket karácsony ünnepén. Emellett gondoljunk most arra, hogy egy angyal, akit Isten küld, hozzánk lép, megérint minket, üzenetet hoz. Egy angyal fel akar ébreszteni, útnak szeretne indítani minket. Ne villámcsapásszerű ébresztésre gondoljunk, hanem csak egy gyengéd érintésre. Nem kell kapkodnunk, nem kell sietnünk, minket most nem üldöznek, nem kell menekülnünk. Van még időnk, a figyelmeztetést időben kaptuk. Ébredjünk, itt az ideje a készülődésnek, induljunk!

Az evangéliumban éjszakai virrasztásról, éberségről, készületről, várakozásról olvasunk. Arról, hogy egy ember idegenbe indul, elhagyja otthonát, mindenét a szolgákra bízza, a kapuőrnek pedig megparancsolja, hogy virrasszon, éberen várja visszatértét (vö. Mk 13,34). Az advent jegyében helyénvaló éberen virrasztó kapuőrnek tekintenünk magunkat, de mégis vegyük inkább a bátorságot, hogy a ház tulajdonosai vagyunk, akik éppen útnak indulunk. A korábbi években már vigyáztunk eleget a házunkra, vagyonunkra, életünkre, most ideje kilépnünk a magunk világából. Ideje elindulnunk egy szegényesnek tűnő hely felé, amely megújulást, megváltást, újjászületést tartogat számunkra.

Az adventi koszorún a négy közül egy gyertyát gyújtunk meg a mai vasárnapon. Legyen ez az első az indulás gyertyája! Gondolj arra, hogy egy angyal megérintett! Kelj fel és indulj!

Urunk és Megváltónk! Küldötted érintésére, a te üzenetedre elindulunk adventi utunkon. Elindulunk az úton, amely Betlehem felé vezet. Szívünkben él az elhatározás, hogy jótettekkel siessünk feléd. Segíts minket, hogy ne maradjon csupán elhatározás ez a szándékunk, hanem valóban elinduljunk. Köszönjük, hogy nekünk adod az adventi készület idejét. Adj nekünk erőt, hogy haladjunk a lelki felkészülés útján és találkozhassunk veled, az Isten Fiával. Adj bátorságot az induláshoz!

Advent 2. vasárnapja
Nézz szembe önmagaddal!

(Evangélium: Mk 1,1-8)

Néhány éve az adventi koszorút a templom számára az egyik ministráns édesanyja ajánlotta fel, aki virágkötőként dolgozik. Amikor elrendezte a templomban a koszorút, s már nem volt mit igazítani rajta, továbbra is ott álldogált mellette, csendben szemlélve azt. Láthatóan elgondolkozott. Talán az idő, az évek múlásán. Talán gyerekkorára gondolt, amely már csak emlék számára. Talán arra gondolt, hogy újra itt az advent, ismét elmúlt egy esztendő, mennyi minden változott ezen idő alatt. Az adventi koszorú viszont nem változott az évek, évtizedek során, nem ment ki a divatból, s a divat sem változtatott rajta semmit. Teljesen hagyományos, egyszerű koszorú fenyőágakból, három lila és egy rózsaszín gyertyával, pontosan olyan, mint gyerekkorában. „Tökéletes!” – lépett mellé a kisfia, aki talán már kissé unta, hogy édesanyja ennyit bíbelődik a koszorúval, s aki most nem gondolt arra, hogy sok év múltával is vissza fog emlékezni erre a pillanatra, édesanyjára, a koszorú gyertyáira, gyermekkora adventjeire. Ő most még nem gondolhat a múltra, hisz nincs neki, a jövőre pedig nem gondol, mert még gyerek.

Az adventi időszak szembesít minket az idő múlásával és szembesít önmagunkkal. Környezetünk, a világ változását észrevesszük és tudomásul vesszük, de mintha nem akarnánk tudomást venni arról, hogy közben mi is változunk, ezért szeretnénk az időt megállítani vagy talán meg is fordítani. Az advent szembesít a magunk múltjával, és a jövőről való gondolkozásra késztet minket.

A múlt és a jövő tengelyében áll Keresztelő János, akiről ma az evangéliumban olvasunk. János egyrészt visszatekint a múltba, másrészt előrenéz a jövőbe. Visszatekint a régi időkre, felidézi a régmúlt idők prófétai jövendöléseit, elgondolkozik Istennek a múltban tett ígéretéről a Messiás jövetelével kapcsolatban. János megtérést hirdet és a bűnbánat keresztségében részesíti a hozzá érkezőket. A bűnbánat mindig az önmagunkkal és a múltunkkal való szembenézésből fakad. Ugyanakkor a Keresztelő a jövő felé néz és a jövő felé irányítja a figyelmet. A hamarosan érkező Jézusra, a Megváltóra figyel, akiben beteljesednek a múltban tett ígéretek. A Szentlélekkel keresztelő Jézusról beszél, s ezzel ő is egy jövőre vonatkozó ígéretet fogalmaz meg. Isten Lelke ugyanis mindig a jövő felé fordít minket, a ránk váró feladatokra, küldetésre irányítja gondolatainkat.

A mai vasárnapon adventi koszorúnkon meggyújtjuk a második gyertyát. Legyen ez az önmagunkkal való szembenézés gyertyája! Gondolj arra, hogy ma Keresztelő János hozzád szól, neked hozza el Isten üzenetét! Nézz szembe önmagaddal, múltaddal és jövőddel!

Uram, Jézus Krisztus! Te egykor bűnbánatot hirdettél a népnek és megtérést vártál az emberektől. Evangéliumod üzenete arra ösztönöz, hogy szembenézzek önmagammal, bűnös múltammal, életem hibáival. Segíts felismernem mindazt, amin változtatnom kell, s amin a te kegyelmeddel változtathatok. Adj szívembe igaz bűnbánatot! Add nekem a Szentlélekben való újjászületés kegyelmét! Mutasd meg nekem, milyen úton induljak, s mit vársz tőlem a jövőben!

Advent 3. vasárnapja
Tisztító tekintet

(Evangélium: Jn 1,6-8;19-28)

Sok esztendeje, még kispap koromban karácsony előtt néhány nappal vonattal utaztam hazafelé. Két fiatal éppen abba a fülkébe ült, amelyben és is ültem. Ruházatuknál csak a beszédük volt feltűnőbb, sajnos negatív értelemben. A szeminárium imádságos légköre után meglehetősen nagy zuhanás volt számomra az ilyen beszédet hallgatni. Hamar kiderült, hogy az előző éjszakát nem tanulással és nem is imádkozással töltötték, hanem nagy buliban vettek részt, s annak nyomait viselték testükön, lelkükön egyaránt. Egyikük az ablak mellé ült le, kinézett és rögtön megjegyezte: „Milyen mocskos ez az ablak!” Önkéntelenül is arra pillantottam, tényleg koszos volt kívülről. Közben magamban azt gondoltam: „Lám, a tisztaság iránti igény még megvan bennük.

Mikor leszálltak, helyükre kellemesebb társaság érkezett, egy fiatal házaspár két gyermekkel, s az anyukán látszott, hogy hamarosan már a harmadiknak örülhetnek. Kislányuk az ablak melletti szabad helyre ült le, kinézett, és pár perc elteltével megszólalt: „Milyen gyönyörű a havas táj!” Magamban elgondolkoztam: a kislány azon az ülésen ül, mint kicsit korábban a bulizó fiatal, és mégis, ugyanarról a helyről mást láttak. Egyikük csak a koszos ablakig látott, a gyerek pedig észre sem vette az ablakot meg a koszt, hanem a gyönyörű tájat szemlélte a piszkos ablakon keresztül.

Azt hiszem, hogy a jó Isten is így, ilyen tekintettel néz bennünket. Bűneink piszkosságán át is meglátja bennünk az emberi jót és szépséget. Átlát gyarlóságainkon, s mindazon, ami lelkünket elcsúfítja, sőt, ez az isteni tekintet tisztító hatású. Ha megvan bennem az alázat, hogy megvalljam bűneimet, akkor Isten tekintete megtisztít, megszabadít a bűneimtől. Az adventi időszak ezt a célt szolgálja. Be kell látnunk, hogy a bűn bennünk van, s e bennünk lévő bűn torzítja el látásunkat! Nem hibáztathatjuk a környezetet, nem okolhatunk másokat, nem tehetjük felelőssé a körülményeket! A hiba, a bűn bennünk van. A megoldás pedig Istennél van, mert a megoldás bűneinkre, vétkeinkre a megbocsátás.

A mi számunkra a döntő kérdés: kit látunk a betlehemi gyermekben? Meglátjuk-e benne az emberré lett Istent? Meglátjuk-e benne Megváltónkat? A hiba mindig bennünk, emberekben van. Isten azonban megadja a lehetőséget, hogy kijavítsuk a hibát, megbánjuk bűneinket és az ő tisztító tekintete által bocsánatot nyerjünk. Lehet, hogy valóban koszos a vonatnak az ablaka, s lehet, hogy a világ igencsak rút, de az is lehet, hogy csak mi látjuk koszosnak vagy éppen mi tesszük csúffá a világot, mert a bennünk lévő sötétséget, bűnt vetítjük kifelé. Jó lenne másként nézni mindent. Lehet, hogy egy gyermek képes megváltoztatni látásunkat? Igen, talán a betlehemi Gyermek és az ő tiszta tekintete.

Uram, gyógyítsd meg lelkem sebét megbocsátó tekinteteddel! Adj szívembe igaz bűnbánatot, mely az irántad való őszinte szeretetből fakad és nem félelemből. Kész vagyok a gyógyulásra. Kész vagyok elhagyni a bűn útját. Kész vagyok engedelmeskedni neked, hogy megtaláljam életem értelmét. Tudom, hogy a bűnbánat útja vezet hozzád. A bűnbánat vezet az üdvösségre.

Advent 4. vasárnapja
A titok felfedezése

(Evangélium: Lk 1,26-38)

Az eset pannonhalmi gimnáziumi éveim idején történt. Osztályfőnökünk némán tűrte, hogy egy fekete sállal bekössük szemét, majd néhány percen át „vakon” vezessük a folyosókon. Mivel 25 éve ebben az épületben élt bencés szerzetesként, a szembekötősdire semmi szükség nem volt tehát, de ragaszkodtunk hozzá, mert a titok, a meglepetés része volt. Az ebédlőbe lépve levettük a kendőt szeméről, s ebben a pillanatban diákok serege tapsviharral és örömujjongással köszöntötte őt abból az alkalomból, hogy negyedszázada lett a szerzetesközösség tagja. A meglepetés öröme sugárzott arcáról, amikor szeme előtt megmutatkozott a titok.

A mai, negyedik adventi vasárnapon egy titok felfedésére gondolunk. Isten évszázadokon keresztül vezette az emberiséget. A szemét nem kötötte be senkinek, mert az ember amúgy is elhomályosította saját látását, szívesebben bolyongott bűnei sötétségében, mintsem Isten világosságában járjon. Szíve mélyén persze mindenki várta, hogy lehulljon szeméről a lepel, amely eltakarta Isten titkát. Elsőként Mária, a názáreti leány ismerhette meg a titkot, erről olvasunk a mai evangéliumban. Hozzá küldte el Isten Gábor angyalt, hogy megismertesse vele a titkot, a megváltás titkát, a megtestesülés titkát, Mária személyes hivatásának titkát.

Ő megismerve ezt a titkot elfogadja Isten akaratát, beleegyezik, hogy a Megváltó anyja legyen. Kevéssel később Szent József az álmában kapott látomása során ismeri meg ugyanezt a titkot (vö. Mt 1,18-25), majd Erzsébet is tudomást szerez róla (vö. Lk 1,39-56). A betlehemi Gyermek születése után sorra ismerik meg a titkot a pásztorok, a napkeleti bölcsek és mások, majd évek múltán a galileai és júdeai nép, mindazok, akikhez útja során eljutott Jézus. Mintegy két évezreddel később mi állunk a titok előtt. Isten a mi szemünkről készül levenni a leplet, hogy felfedje előttünk titkát, a szeretet titkát, az üdvösség titkát. Kétezer évvel ezelőtt Isten emberré lett, emberként jött el a világba, s ezzel megszüntette az ember és az Isten közti titokzatos távolságot. Láthatóvá tette magát, felfedte önmaga titkát számunkra. Azóta is minden évben, minden pillanatban eljön hozzánk. Csak az a kérdés, hogy észrevesszük-e érkezését és jelenlétét. Az adventi időszak remélhetőleg felébresztette bennünk a vágyat, hogy megismerjük Isten titkát. Ne veszítsük el türelmünket az utolsó napokban! Várjuk elcsendesedve, hogy Isten hozzánk lépjen, felfedje titkát, felfedje önmagát és megszülessen szívünkben.

Az adventi koszorún ma meggyújtjuk az utolsó, a negyedik gyertyát, az isteni titok felfedésének lángját. Gondolj arra, hogy Isten hozzád lép, megérint szeretetével. Most már ne menj tovább és ne félj! Eljött hozzád Megváltód.

Istenünk! Neked köszönhetően minden születéssel, minden emberi élet kezdetével valami új kezdődik el a világban. Minden születés csoda és titok. Születésünktől fogva mindannyiunknak hivatása, küldetése van, azt az utat kell végigjárnunk, amelyre a te szándékod szerint hivatottak vagyunk életünk során. Mutasd meg nekünk hivatásunkat! Tárd fel előttünk a szeretet titkát, hogy téged megismerve állandóan feléd törekedjünk!