Gondolatok II. János Pál írásaiból

1. II. János Pál pápa beiktatása a pápai hivatalba

A Megváltó Krisztus volt az, aki felé gondolataim irányultak azon az október 16-i napon (1978), amikor a pápává választás után megkérdezték tőlem: „Elfogadod?” Én pedig azt feleltem: „A hitben való engedelmességgel Krisztusnak, az én Uramnak, és a Krisztus és az Egyház Anyjába vetett bizalommal a nagy nehézségek ellenére elfogadom”. Ma szeretném, ha nyilvánosan mindenkivel közölhetném ezt a válaszomat, hogy megmutathassam, milyen kapcsolat van a megtestesülés és a szolgálat között, amelynek ügyei — megválasztásom elfogadásával ugyanis Róma püspöke és Péter apostol utódja lettem — az én feladatommá lettek ezen a poszton.
Ugyanazokat a neveket választottam, melyek szeretett elődöméi, I. János Páléi voltak. Tulajdonképp mihelyt bejelentette a Szent Kollégiumnak 1978. augusztus 26-án, hogy a János Pál nevet kívánja felvenni, ilyen kettős név felvételére addig nem volt példa a pápák történetében, én a kegyelem világosan látható jelét éreztem benne az új pápával kapcsolatban. Mivel ez a pápai méltóság alig 33 napig tartott, rám hárult annak a felelőssége, hogy ne csak folytassam, de bizonyos értelemben újra a kezdőponttól vegyem fel a fonalat. Ez megerősített abban, hogy ezt a két nevet válasszam. Azzal, hogy mint szeretetre méltó elődöm, én is ezeket választottam, szeretném kifejezni szeretetemet és tiszteletemet az egyedülálló örökség iránt, amelyet XXIII. János pápa és VI. Pál pápa hagytak az Egyházra, valamint személyes készségemet, hogy ezt az örökséget Isten segítségével tovább fejlesszem.

2. Toursi szent Márton

Római katona volt, akit akkor térítettek meg pogányságából és kereszteltek meg, amikor körülbelül húszéves lehetett. Először diakónus lett, aztán pap, végül püspök a franciaországi Toursban.
Mi volt az, ami az életét különlegessé tette? A hitben való bátorsága és mindenki mással szemben tanúsított nagylelkűsége. Hogy hű maradhasson Krisztus tanításához, küzdenie és szenvednie kellett, teljesen el kellett köteleznie magát a pogányok, az eretnekek, a hitetlenek ellen. Egész életét felebarátai szeretetének szentelte attól a híres éjszakától kezdve, amikor még a keresztség előtt állt, és éjszakai szemleútját végezte a legnagyobb téli fagyban. Találkozott egy szegény, félig meztelen emberrel. Elővette kardját, kettévágta a saját köpenyét, és felét odaadta a szegény embernek. A következő éjjel álmot
látott, és álmában Jézus maga viselte a köpenyének felét.
Ti is éljetek bátran, és álljatok ki keresztény hitetek mellett, mert biztosak lehettek benne, hogy ez valóban megoldás az élet legsúlyosabb bajaira! Ti is legyetek mindenkivel szemben nagylelkűek és könyörületesek, önfeláldozók, akik tudják, hogy adni és szeretni az igazi öröm! Őszintén remélem és imádkozom azért, hogy napjaitok békében teljenek, és megízlelhessétek annak örömét, mit jelent valóban kereszténynek lenni az Úr akaratával megegyezően, és annak engedelmeskedve, ahogy a mai szentmisén is kérjük.
Ezzel az imádsággal és nagy szeretettel adom reátok áldásomat, és boldogan terjesztem ki minden szeretettekre.

3. Árpád-házi Szent Erzsébet

Árpád-házi Szent Erzsébet egy édes illatú virág volt, amely Szent István dinasztiájában bontotta ki szirmait, egy olyan fiatal feleség és anya, aki alig huszonnégy évet élt.
Korán megtanulta anyjától, hogy szeresse Jézust és Máriát. A körülötte lévők szeretetét megnyerte tevékeny személyiségével és előítélet nélküli szeretetével. Csak Krisztus akaratát vágyott követni, egész személyéből Krisztus szeretete sugárzott. Mikor a feszület előtt térdelt, levette koronáját, és azt mondta: „Hogy viselhetnék én aranykoronát, mikor az Úr töviskoszorút visel? És én-értem hordja azt!”
Élete beteljesülését jelentette a thüringiai őrgróffal, Ludwiggal való szerelme. A lány alig tizennégy éves volt, a fiú is csak huszonegy. Istenben szerették egymást, és segítettek egymásnak, hogy egyre jobban és jobban szeressék Istent. Mély hálával fogadták Istentől egy új élet ajándékát. Ki maradhatott volna közömbös egy tizenöt éves anya elragadtatott örömével és Ludwig és Erzsébet hatalmas szerelmével szemben? A fiatal anya Krisztus szeretetétől sarkallva végiglátogatta a betegeket, a szegényeket, a lelencgyerekeket. Erzsébet mindannyiuk anyjává lett.
Az öröm sose hunyt ki a szívében, és amit adott, evangéliumi örömmel adta. Azt mondta: „Amit adunk, kedvesen és jó szándékkal kell adnunk”. Tömegestől jöttek hozzá a betegek és az elhagyottak. Ő, aki szünet nélkül az Isten jelenlétében élt, sokaknak visszaadta az egészségét és Isten békéjét. „Látjátok, ahogy mondottam nektek, boldoggá kell tenni az embereket.”
1231-ben, a november 16-áról 17-ére virradó éjszakán halt meg. Erzsébet, aki most már örökre egyesült Krisztussal és szeretteivel, azóta is lángoló fáklya mindazok számára, akik Krisztus akaratának megfelelően felebarátaikat akarják segíteni.
Hálát adunk a Mindenható Atyának, hogy szent életű embert adott Egyháza vezetőjéül. Kérjük életére, apostoli munkájára Isten áldását!

Összeállította: fr. Imre.