Karácsonyi kereszt

Vannak keresztek, amelyeket évtizedeken, vagy akár egy életen át hordoznak emberek. Ezek közé tartozik a magányosság is. És, amíg sok más kereszt terhe megédesedik egy kicsit a karácsony melegében, hangulatában, addig ez a kereszt talán éppen ilyenkor válik a legnehezebbé. Sok egyedülálló mondja, hogy a legszomorúbb időszak számára a karácsony, amikor mindenki a szeretteivel ünnepel. A statisztikák szomorú adata, hogy éppen karácsonykor történik a legtöbb öngyilkosság, az elmagányosodott, depresszióba esett emberek nem bírják tovább egyedül.

Gyökössy Endre lelkész-pszichológus írásából közlünk most részleteket.1 Bemutatjuk két idős ember karácsonyát, akik egyedül éltek ugyan – mégsem boldogtalan magányosságban; majd idézzük a neves lélekgyógyásznak a magányosság okairól írott szavait.

„Zsiga bácsi nagy kiránduló volt és hosszú éveken át azzal töltötte a karácsonyt, hogy már kora délután vette a hátizsákját, minden zsebébe diót, mogyorót, mazsolát tett. Nagyon szerette a Börzsönyt, nekivágott a hegyeknek és míg be nem esteledett, járta a vidéket. És szórta a mogyorót, a mandulát, a finom csemegéket a mókusoknak, ez volt az ő karácsonya. Aztán eljutott egy kis keresztig, meggyújtott ott egy gyertyát, szépen letérdepelt, elmondta azt az imát, amit az édesanyjától tanult, majd hazaballagott és békességgel lefeküdt. Egyszer azt mondta: – Nem
A magányosságról

hiszem, hogy valakinek, valaha olyan szép karácsonyai lettek volna, mint nekem éveken át.

Piroska néni úgy töltötte minden karácsonyát, hogy kora délután kiment a temetőbe, minden rokona sírját gallyal földíszítette, meggyújtott egy-egy gyertyát. Délután bement az elfekvő kórházba és a betegekkel töltötte a szentestét. Utána hazament, békességgel lefeküdt. Bizony szép, szentséges szent délutánja és estéje volt.

Nem rakta a maga porcióját sem Zsiga bácsi, sem Piroska néni másra, de örültek a mókusok,.és egy elfekvő kórházban már remegő szívvel várták Piroska nénit azok, akiket más senki, csak ő – úgy hívták, Isten angyala – látogatott meg.”

A magányosság okai

„Hogyan válik az ember magányossá? Miért van az, hogy az egyik nem magányos egyedül sem, a másik pedig még nagy családban is az?

Sokszor úgy, hogy valaki nem tanulja meg, már gyermekkorában, az interperszonális (személyközi) kapcsolódást, az én-te viszony kialakítását. Miért nem? Mert nem tanították meg rá.

Bizony, sok édesapa, édesanya nem tanítja meg szeretni a gyermekét. Hát azt is tanítani kell?! Igen, de nem úgy, hogy a gyermek azt látja: az apa itt, az anya ott, a nagymama amott ül, morognak, csattognak, vívnak vagy hallgatnak. Ez a gyerek nem tud majd én-te viszonyban élni, mert nem tanulta meg. Állandóan növekvő zavarban lesz az emberek
között, egyre inkább bezárkózik magába, nem tud pl. beszélgetést kezdeményezni, mert azt nem tanulta meg. Gyerekkorban kell, az első három évben. Ha nem, akkor talán egy életen át nem tanulja meg. Halálosan vágyódik rá, hogy az emberek szeressék, de ő nem tudja kimutatni a szeretetét.

Ezek a fajta emberek egyre inkább bezárkóznak magukba, szeretnének kitörni, de már nem tudnak. Bár megmutatná a Szentlélek nekünk, hogy kik ők, ne riadnánk meg szomorú arcuktól, az első percben elutasító, merev magatartásuktól, mert ez csak álarc; belül sírnak, S.O.S. jeleket küldenek! Micsoda új szolgálatunk volna, ha felismernénk őket, segítenénk levetni nekik magányosságuk rájukrozsdállt páncélját!”

A magányból kivezető útra kétféle megoldást ír le Gyökössy. Az egyik az embertársak szolgálata, a másik a „csendes szoba”, ahol kettesben maradhatunk Urunkkal, aki mindig, mindenhol jelen van. Karácsonykor is – ha nincs családtag, nincs barát, akivel együtt ünnepeljünk, aki befogadna szívébe-otthonába, az értünk megszülető Jézus akkor is ott van velünk, hallgat minket és eláraszt szeretetével. Neki mindig, minden állapotunkban fontosak és értékesek vagyunk. Hála legyen neki ezért! Dicsőség a magasságban Istennek!

PPM

 A magányosság porciója. „Kézfogás a magasból” füzetek, 9- Szent Gellért Kiadó