„Kötelességünk emlékezni”. Megemlékezés a sztálinizmus áldozatairól Beregszászban

712
Bszasz1

Ismét történelmi zenés-irodalmi műsorral ajándékozta meg a beregszásziakat a helyi Keresztény Értelmiségiek Szövetsége november 16-án a Pásztor Ferenc Közösségi Házban. Ez alkalommal az egybegyűltek a sztálinizmus áldozataira emlékeztek.

A rendezvény elején Molnár János esperesplébános köszöntötte a jelenlévőket. Elmondta, hogy Kárpátalján nincs olyan magyar család, amelyet nem érintettek a 40-es évek elhurcolásai, és ezzel évekre, évtizedekre megpecsételték a kárpátaljai magyarság sorsát. Kérte az egybegyűlteket, hogy imádságaikban gondoljanak a sok szenvedést megélt honfitársainkra, illetve kérjék azt is, hogy a jövőben soha ne ismétlődjenek meg ezek az események.

A Beregszászi Magyar Konzulátust Gara Katalin képviselte a megemlékezésen. – Fontosnak tartom, hogy emlékezzünk. Ahogy körülnézek, látom, hogy az idősebb és a fiatalabb korosztály képviselői vannak jelen. Az emlékezésénél nagyon fontos ennek a két generációnak a találkozása, hiszen a nagyszülők leginkább az unokáknak mesélnek a régi időkről – hangsúlyozta beszédében Gara Katalin.

A rendezvény meghívott vendége Molnár D. Erzsébet történész, főiskolai tanár volt. Előadásában ismertette a jelenlévőkkel a 70-72 évvel ezelőtt történt eseményeket, majd konkrét példákkal, visszaemlékezések felolvasásával éreztette a közönséggel a második világháború utáni korszak borzalmait. – Ma már nem csak lehet, hanem kötelességünk is emlékezni. Felelősségünk az, hogy a fiatalok megismerjék a múlt eseményeit – mondta előadása végén a történész.

A megemlékezés a Krajnikné Hegyi Irén által vezetett egyházi kórus műsorával folytatódott, melyben elhurcolásokról szóló, illetve lágerben gyűjtött verseket, dalokat hallhatott a közönség.

Bundáné Fehér Rita

Előző cikk„Mindig érzem a Jóisten jelenlétét”. Interjú Kontros Erzsébettel
Következő cikkSzent Erzsébetre emlékeztek Beregszászban