Lelki vágyódással a húsvét felé

44

„(A szerzetes) a lelki vágyódás örömével várja a szent Húsvétot!”

Ezt tanácsolja Szent Benedek a szerzeteseknek a húsvéti bűnbánati időre, hogy a „szent negyven nap” alatt ráhangolódjanak a húsvét ünnepére. Ebben a mottóban megkívánja a szerzetestől (amit azonban minden keresztény ember is magára vehet), hogy valamit hozzátegyen a megszokott mértékhez, valami mást pedig hagyjon el megszokásaiból. Arról nem rendelkezett, hogy mi legyen ez, hanem az egyénekre hagyta, de valami legyen.

Benedek rámutat a növekedés és az elhagyás néhány lehetőségére (például az egyik oldalon az imádságot, a másik oldalon a fecsegést említi), de még fontosabb Szent Benedek számára, hogy a nagyböjt gyakorlatain keresztül egyrészt a Krisztushoz fűződő kapcsolat növekedjék (mert egyértelműen ebben található meg a keresztény élet értelme), másrészt, minden más szoruljon háttérbe, ill. egyre inkább csökkenjen az, ami egy ilyen kapcsolat kialakulását nehezíti.

Gyakran azoknak a dolgoknak kell szigorúbb mértéket szabnunk, amelyekkel „biztosítjuk” önmagunkat – önfenntartásunkat (étel, ital…) vagy amelyekkel önmagunkat előtérbe helyezzük (a bőbeszédűség, tréfálkozás stb.). Azzal, hogy ezekből valamit elhagyunk, szabadok, pontosabban egyre szabadabbak leszünk Isten számára. Így kell nagyböjt végén Isten elé állnunk, aki elé odatarthatom üres, de kitárt, nyitott kezeimet, hogy ő töltse be őket.

Így alakulhat ki bennünk a „lelki vágyódás”.