Mária – minden életszentség tükre

A teremtmények között a legszentebb s a szentek közösségéből is kiemelkedik Mária, az Úr Anyja, akiről soha sem lehet eleget szólni. A hívő ember mély fájdalmai közt Máriánál, a várakozás asszonyánál, mindig megnyugvásra, biztatásra talál. A valódi fájdalom nem az, amikor este senki nem vár haza, hanem ha már te magad sem vársz többé semmit az élettől. Amikor azt érzed, hogy számodra a muzsika véget ért. A várakozás életkedvünk nagy próbája. Mária egész életét a várakozás örömteli ritmusa határozta meg. Várakozó leány a kezdetben, majd a várakozásban állhatatos anya. Az annyira emberi, mégis isteni élet-útón száz és száz emésztő várakozás kísérte: kilenc hónapig az Úr érkezésére, várakozás a napra, amikor a fiú végleg elhagyja a szülői házat; várakozás a keresztre szögezett gyermek utolsó sóhajára; végül a harmadik nap várakozása, magányos virrasztás a sziklasír előtt. Máriától tanuljuk, hogy várakozni annyi, mint szeretni. A reményt vesztett ember azonban képtelen a várakozásra. Kérnünk kell hát Máriát, a kitartó várakozás leányát, ajándékozza meg népét a virrasztás leikével, és értesse meg velünk, hogy nem elég befogadni a tanítást, meg kell tanulnunk várakozni is rá!

Mária a befogadás asszonya. „Szívébe és testébe fogadta Isten Igéjét.” Szent Ágoston kimondja, hogy Mária lelki, érzelmi önátadása jelentősebb volt a testinél. Mária saját gondolatait kiszélesítve fogadta be az isteni gondolatot, anélkül azonban, hogy ezt valamiféle önfeladásként élte volna meg. Lelkének legbecsesebb részét örömmel adta át anélkül, hogy szabadságát feladni kényszerült volna. Kérjük Máriát, hogy rombolja le bizalmatlanságunk falait, segítsen, hogy a mi szívünk is mélyen és egészen be tudja fogadni az Igét. Hiszen nem azért zörget, hogy saját magunk kiüresítésére késztessen, hanem, hogy magányunkat fényességével töltse be; nem azért lép be hozzánk, hogy bilincset adjon, hanem hogy helyreállítsa az igazi szabadság érzését.

Mária a bátor asszony. Hihetetlen lelkierővel nézett szembe az élettel, és a mindenkori „bátor anyák” szimbólumává vált. Nyilvánvalóan neki is volt mitől félnie. A meg nem ér-tettségtől, az emberek gonoszsága miatt, félelem attól, hogy nem fogja kibírni, félelem József egészségéért, Jézus sorsáért, félelem attól, hogy egyedül marad… Mennyi félelem! Ezért menekülhetünk hozzá mindannyian, akik Máriával együtt átéljük e legemberibb érzést, amely korlátaink legnyilvánvalóbb jele. Félelem a holnaptól, félelem az éjszakától, az öregségtől, a haláltól… Mária bár a félelem Madonnája, de nem a belenyugvásé. Sohasem hagyta csüggedten lehanyatlani karjait, és sohasem emelte fel azokat a megadás gesztusaként. Kérjük Égi Édesanyánkat, aki a Kálvárián halál nélkül is elszenvedte a vértanűság koszorúját, segítsen nekünk, hogy a mindennapok gyötrődéseinek batyuját ne a reményvesztettek lelkületével, hanem azoknak az embereknek a derűjével cipeljük, akik tudják, hogy Isten keze megoltalmazza őket. Mária a csönd székesegyháza. Először is, mert szűkszavú. Az evangéliumban csupán négyszer szólal meg: az angyali üdvözletkor, a Magnificat éneklésekor, amikor megtalálja Jézust a templomban, és a galileai Kánában. Csöndje azonban nem csupán a hangok hiánya. Misztériumot, a kinyilatkoztatás titkát rejti – csöndbe burkolózva, így vált jelképpé azok számára, akik meg akarják tartani a szeretet titkát. Mindannyiunk számára, akiket zavar a lárma, Mária az Ige hallgatag tartója marad: „Megőrizte ezeket a szívében” (Lk 2,20 és 52). – Szűz Mária, csönd asszonya, vezess vissza bennünket a béke forrásaihoz, mesélj nekünk Istennel való találko- zásaidról, végy föl minket iskoládba!

Szűz Mária, az igazi nő, az Egyiptom földjén megalázott, mindenkori fáraóknak alávetett és a hagymásfazekak mellett megbámult arcú női világ ikonja, hozzád könyörgünk a föld minden asszonyáért! Amióta a Golgotán a te lelkedet is tőr járta át, nincs anyai sírás, amely idegen lenne tőled, nincs özvegyi magány, amit meg nem tapasztaltál volna, nincs olyan lealacsonyítás, aminek ne ereznéd megalázó voltát. Amikor a katonák megfosztották Jézust ruháitól, a fájdalom téged fosztott meg tekintélyes jelzőidtől. Egyszerűen csak nőként álltái ott, annyira, hogy haldokló egyszülötted is csak ezen a néven tudott szólítani: „Asszony, íme a fiad” (Jn 19,26). Te, aki állva maradtál a kereszt alatt a szabadság élő szobraként; add, hogy minden nő a te asszonyi büszkeséged példáján, mindenfajta szenvedések közepette legfeljebb a fejét hajtsa meg, de háta meg ne hajoljon!

Szűz Mária, igazi asszony, segíts nekünk, hogy annyi parancsoló férfiasság után a nőiesség lágy, ugyanakkor erős kategóriáin keresztül olvassuk a történelmet, és értelmezzük az életet. Ebben az ellaposodott világban, amit az érvelésnek a megérzés feletti győzelme jellemez, a számításé a kreativitás felett, a hatalomé a gyöngédség felett, az izmok erejéé a tekintet lágy, meggyőző ereje felett; – te nem csupán az új nő képe vagy, de az új, a hamis felszabadítások ábrándjaitól megőrzött emberiségé is. Segíts, hogy köszönetet mondhassunk Istennek, aki a föld emberibbé tételéhez az embert használja, az ember emberibbé tételéhez pedig a nőt szemelte ki, abban a biztos tudatban, hogy ezúttal nem vall kudarcot.

Riskó Mariann összeállítása
don Torino Bello:
Korunk asszonya, Mária c. műve
nyomán