Megemlékezés a „málenykij robot” áldozatairól

152

November 23-án, vasárnap Kárpátalja-szerte a málenykij robot áldozataira emlékezett az egész társadalom, az egyházakkal együtt. 70 évvel ezelőtt, 1944. november 18-án kezdődött Kárpátalján az ártatlan civilek, magyarok és németek összegyűjtése és elhurcolása, mint mondták, „málenykij robot”-ra, azaz pár napos munkára. Sokukat hiányos öltözetben hajtották a hidegben Szolyvára, a gyűjtőtáborba; sokan közülük már ott meghaltak a kegyetlen bánásmód, a hideg és az éhség következtében. A többieket továbbvitték a Szovjetunió lágereibe.

 

Sokan meghaltak, egy részük évek múlva hazatért.

Több tízezer embert hurcoltak el annak idején – a magyaroktól a férfiakat, a németektől férfiakat is, nőket is –, vagyis Kárpátalja minden magyar és sváb gyökerű családja érintett ebben a történelmi tragédiában. Akik közülük visszatértek, sokáig nem mertek beszélni szörnyű élményeikről, de a csalá- dokban, a társadalomban tovább élt ennek az igazságtalan és kegyetlen eseménynek emléke.

Most már Szolyván emlékmű áll, rajta az ott meghaltak nevével. November 22-én emlékmenetet tartottak Munkácsról Szolyvára; a több száz résztvevő mintegy 30 km-t gyalogolt azon az útvonalon, ahol 70 évvel ezelőtt a deportáltak is meneteltek. Megérkezéskor ökumenikus istentiszteletet tartottak a római, a görög katolikus és a református egyház részvételével. Egyházunkat a menetben résztvevő hívek, cserkészek, a szintén velük gyalogló Rácz István benei plébános és Majnek Antal püspök képviselték. A püspök atya szívből jövő imát mondott az áldozatokért. Mint mondta: a béke csak úgy jöhet létre, ha az egymás mellett, egy családban, egy közösségben élő emberek elfogadják egymást és igen mondanak egymásra. Ha bennünk nincs béke és nem fogadjuk el egymást szeretetben, akkor a vezetők hiába törekednek a békére. A szolyvai áldozatokat is a gyűlölet ölte meg – őrizzük a békét magunkban, közösségeinkben, hogy többé ne fordulhasson elő olyan, hogy valakit nemzetisége miatt akarnak megsemmisíteni.

Munkácson a Rákóczi-kastély előtt tartották a megemlékezést, melyen a város polgármestere és az egyházak képviselői is részt vettek és felszólaltak. A megbocsátás hangsúlyozása mellett arról is szó került, hogy ezt a népirtást – mely elsősorban nem a magyarok és a németek elleni, hanem az emberiség elleni bűntett volt –, nem szabad elfelejteni, azért, hogy többet ilyen ne történhessen meg. Soha ne történhessen olyan, hogy egyik nemzet a másik létére tör, hogy el akarja azt pusztítani. Isten országa a mi hazánk, és abban mindenkinek van helye.

Az ünnepség végén a jelenlévő szervezetek képviselői megkoszorúzták az áldozatok neveit tartalmazó emléktáblá- kat. Hasonlóképpen emlékeztek meg az évfordulóról a többi magyarlakra városban és a falvakban is.

A Munkácsi Egyházmegye római katolikus templomaiban az aznapi szentmiséken szintén megemlékeztek a málenykij robot minden áldozatáról, és imádkoztak lelki üdvükért. November 25-én gyászmisét tartottak Szolyván a római katolikus templomban, nem messze az egykori gyűjtőtábortól. A szentmise főcelebránsa Molnár János püspöki helynök volt; vele misézett még Antoni Zięba szolyvai plébános, Kocáver Sándor, a szolyvai magyar hívek lelkipásztora, Snep Román munkácsi plébános és Wetzstein József atya.

Molnár János atya az evangélium szavait hozta fel példának: „ha a búzaszem nem hull a földbe és el nem hal, egyedül marad, ha azonban elhal, sok gyümölcsöt hoz.” Az elhurcolt magyar férfiak a búzaszemek, akik elhaltak, de mi, ma élő kárpátaljai magyarok vagyunk a termései. Emiatt hivatásunk, küldetésünk kell, hogy legyen, hogy Kárpátalján magyarként éljünk, megvallva magyarságunkat és hitünket.

Hiszen nem véletlen, hogy ide teremtett bennünket a Jóisten, konkrét célja van itt velünk. A megemlékezés üzenete a világ számára: soha többé ne forduljon elő, hogy hovatartozásuk miatt üldözzenek ártatlan embereket. Történelmünk igazolja, hogy senki sem tudta megsemmisíteni a magyar nemzetet. Ez nem szívóságunkból fakad, hanem mert Szent István királyunk a Boldogságos Szűz Mária oltalmába helyezte nemzetünket, aki mindig megvédett bennünket a külső támadásoktól. A belső pusztítás azonban egyre inkább fenyeget minket. Ne engedjünk olyan elveknek, tanításoknak, amik felmorzsolják nemzetünket. Ezeréves értékeink helytállóak, nem engedhetünk a modern önpusztító, népet megsemmisítő irányzatoknak.

Pápai Zsuzsanna és Jakab Annamária