Michelangelo: Piéta

A zseniális Michelangelo Buonarotti is úgy tanulta a mesterségét, mint más. Tizenhárom éves korában beadták a leghíresebb mesterek egyikének, Domenico Ghirlandaiónak a műhelyébe, ahol három évet töltött, i, – De aligha érezte jól magát a sikeres mester keze alatt, aki a szent történeteket úgy adta elő, mintha szereplői előkelő firenzei polgárok volnának. Michelangelo , 7 nagyon másként gondolkodott a művészetről, a régi nagyokat tanulmányozta, Giotto, Masaccio, Donatello műveit. Emellett az ókori szobrászok titkait fürkészte, akik olyan tökéletesen ábrázolták a szép emberi testet. A fiatal művész hihetetlen kitartással és céltudatossággal vizsgálta azt, ami érdekelte, és olyan páratlan memóriája volt, hogy elég gyorsan elérte, amit akart: meg tudott rajzolni minden mozdulatot, minden pózt, a legbonyolultabbat is.
Michelangelo mindössze 23 éves, amikor a francia Groslaye bíboros megrendelésére megalkotja az első és leghíresebb Pietáját /1498 – 1500/, a néma fájdalomba burkolt szobrot. Itáliában a 15. században jelenik meg ez az ábrázolási mód. /Piéta = együttérzés, szánalom/. Michelangelo úgy akarta megteremteni a maga Pietáját, hogy a keresztlevétel bibliai tanúi helyett azok éljék át Mária fájdalmát, akik majd a szobrot nézik. Két emberalakot formáz meg a szobron – Isten két kiválasztottját.
Michelangelo részéről merészség volt már az is, hogy két életnagyságú alakot forrasztott össze egy szoborban. A felnőtt férfi testét egy asszony ölébe fektetni pedig valósággal forradalmi újítás volt. De az elgondolás első pillanatától fogva a művész szakított minden szobrászi hagyománnyal. A halál kínját, amelyet a régi Pieták megjelenítettek, messzire űzte a maga két alakjától. Ő nem a kínszenvedést akarta megfaragni; a szegek helye Krisztus kezén és lábán alig észrevehető pontokká halványodott, erőszaknak nyoma se látszik a testen. Krisztus békésen alszik anyja ölében — a két alakon ragyogás ömlik el. Michelangelo Krisztusát nem borzadva, de mélységes együttérzéssel nézik azok, akik körülötte állnak, és felelősséget éreznek a történtekért.
Vallásos érzését a művész a két alak emelkedett szépségébe adta bele. Mert az emberi szépség éppen olyan szent lehet, mint a fájdalom, és ugyanakkor felemelő. És ezt a szépséget a művész mély szeretete és odaadása hívta elő a szeplőtelen márványból.
Ha Jézus később fel is támadt, ebben a pillanatban igazán halott. Vonásai hihetetlenül szelídek, a szeme csukva, mintha mélyen aludna, orra egyenes, de nem keskeny, bőre feszes, fényes, bajusza és finoman göndörödő szakálla puha szálú, szája elgyötört. A karok, a test, a lábszárak ízületei, – a csuklók tökéletesen ki vannak dolgozva, az erek nemkülönben. Jézus teste majdnem sértetlen, ideális szépségben tárul elénk.
A művész szívéhez nagyon közel állt Mária. Bár a Pieta-jelenet harminchárom évvel a nagy döntés után játszódik, Michelangelo nem tudta ötvenegynéhány évesnek .képzelni Máriát, érezte, hogy nem lehet öreg és ráncos arcú, munkában és bánkódásban megtört asszony. Az ő lelkében a Szűzanya képe édesanyja emlékével olvadt össze, és örökre fiatal maradt.
A szobron csak Mária érzései kifejezőek. Amit Jézus érzett az anyja iránt, annak ezen a szobron nincs helye. Minden emberi vonatkozás Máriában sűrűsödik, aki csendes, letisztult fájdalommal tartja halott fiát. Mária feje a kendő súlya alatt előrehajlik Krisztus bal keze felé, és ezzel a néző figyelmét a keresztben fekvő testre irányítja. Ahogy Mária halott fiára letekint, abból a nézők megértik, hogy nem csak ezt az egyet, de minden anya fiát mélységesen szánja, bánata azoknak is szól. És leolvashatják arcáról a néma kétségbeesést: mit tehettem volna, hogy megmentsem? Azt is érezniük kell, hogy ha fia holttestének terhe mégolyan súlyos is, a szívére nehezedő fájdalom százszorta súlyosabb.
„Soha egyetlen művész se higgye magáról, bármilyen ritka művész – írja e Pietáról Giorgo Vasari, a 16. századi kiváló műértő és életrajzíró -, hogy a körvonalak szépségében vagy kecsességében különbet alkothat ennél a Pietánál, vagy netán erejét megfeszítve olyan finoman , tisztán tudja megmunkálni a márványt, amilyen mesterien Michelangelo megmunkálta, hiszen ez a szobor igazi képet nyújt a művészet minden értékéről és hatalmáról. Bizony az ember csak ámulbámul: hogyan is tudott a művészkéz hallatlanul rövid idő alatt ilyen csodálatos, isteni alkotást létrehozni; mert kétségkívül csoda, hogy a kezdetben teljesen alaktalan kő olyan tökéletes formát kaphatott, amilyet a természet az eleven testnek csak nagy fáradság árán tud megadni.”
A Piéta, melyet a Szent Péter-székesegyházban helyeztek el, már a kortársakat is bensőséges, áhítatos szemlélődésre késztette. íme egy ismeretlen szerző vallomása:

„Szépség, fájdalmas kegyelet és szüzesség élő márványba zárva. Hívék, lármát ne üssetek, ha elered a könnyek árja. Idő előtt ne ébredjen a lelke, tagjai hadd pihenjenek urunknak, ó, szűz, ki neked jegyesed, apád és fiad, s kinek jegyese, anyja s lánya vagy.”

R.M